A Dzsigoló sztori

Egy napon rádöbbentem, hogy egész egyszerűen beköltöztettem magamhoz egy fickót, aki a pénzre ment…

Sok apró betűs rész most  jutott el az agyamig. Ilyen például, hogy jó, ha kéthavonta hozzájárul valamicskével a rezsihez, a telefonszámlájáról és egyéb költséges hobbijairól beszélve… Folyton panaszkodik, hogy erre meg arra kell, de még mindig nem javíttatta meg sem a kocsiját amire állítólag gyűjt, az ötödik állását lébecolja el, és mostanra jöttem rá, hogy nap mint nap még tönkre is tesz a lakásomban dolgokat, amire pénzt kért, hogy ÉN vegyek újat…

Tényleg ilyen egy idősebb nő és egy fiatalabb férfi kapcsolata?

Számos apró részletet említhetnék még, mint például a hölgykoszorúra, ami most már több mint gyanúsan veszi körül őt. Gondolok itt arra, hogy az ötödik munkahelyet tapossa alig pár hónap alatt… Gondolok itt arra, hogy hosszú a lista a Szépszemű Ildiktől a huszonegykét éves szegény segítséget kérő lányoktól, akik természetesen nem tudnak hogy hazajutni a munkahelyükről, hát nem pont neki kell fuvarozni őket, oh…

Ő pedig már attól is hisztizik (igen, a férfiak is tudnak), ha egy hímnemű ismerősöm meg meri kérdezni, hogy vagyok…

Éjszakánként pedig sokszor ébredek arra, hogy épp masztizik… Van, hogy egy éjjel háromszor is! Nem önmagával ezzel van a gond, hanem a hogyanjával… Képzeld el, milyen is az, mikor alszol, egy pillanatra felriadsz, és szembenézel egy farokkal, amit konkrétan rád szegeznek… Mindez pedig csak azért, mert mondjuk eltelt már egy két nap, szex nélkül… Gyakorlatilag egy szexmániással élek együtt.

Egy időben ez nem okozott volna problémát, ám valahogy (és talán nem alaptalanul) dühít, hogy valaki kihasználja, hogy mélyen alszom, és mindenfélét csinál a testemmel, amit másnap reggel elmond, te pedig ott állsz, hogy most akkor mit is gondolj… Kiáltsak nekrofíliát vagy éppen örüljek, hogy egyáltalán van valaki, aki éjjel nappal együtt akar lenni velem?

Ha tételesen felsorolnám, hogy mennyi mindennel tartozik, és az okozott érzelmi károkra is gondolok, azt gondolom, elég hosszú lenne a lista… Tényleg ennyire elhittem magamról, hogy én már senkinek sem kellek, csak mert van egy gyerekem?

Egyedül egészen egyszerűen KÖNNYEBB volt. Bár tény, hogy azért sokszor untam már az újabb és újabb randikat, ismerkedést… Már másfél éve nem is volt „publikusan” senkim.
Még a bioritmusunk is teljesen más, hisz míg én aludnék, ő délutános és meg kell mondjam, elég hangos, mikor kiereszti munka után a gőzt… Jó, OK, ennyire szánalmas itt a vidéki helyzet, hogy egy ILYEN ember kell ahhoz, hogy a gyerekem és engem SE nézzen ki vagy épp piszkáljon akár az utolsó fogorvos esetleg a kölyök kötekedő osztálytársai?

Hogy ezért NE ÉN legyek a FURA?

Az igazán szomorú és elkeserítő helyzet pedig az, hogy rájöttem, nekem NEM IS VOLT VÁLASZTÁSOM. Eddig. Miután megismerkedtünk vettem észre, hogy csicskás vagyok a saját családomban. Nyakamba varrtak minden olyan feladatot, amit már rég nemhogy nem akarok, de nem is tudok ellátni. Elegem van abból, hogy nekem kell ugrani, ha a szomszéd papa éjjel tízkor kiabál, hogy „jönnek az oroszok” és nekem kell a mentő után furikázni.

Elegem van abból, hogy nekem kellett évekig az egész család helyett ugrálni, bevásárolni, orvost keresni, takarítani és MINDENT CSINÁLNI. Elegem van a szomszédom problémájából és elegem van a Nagyi sütijéből, amiből meg aztán pláne elegem van, hogy a daganatos Anyum is nekem kellett ellátni! EGYEDÜL!

De tudjátok mit? Ha mindent összevetek, azt gondolom, JÓL döntök, ha ezt a link fiatal pesti utcakölyköt inkább MEGTARTOM, az összes hülyeségével együtt. Majd ha megunja, úgyis szerez magának egy fiatalt, addig meg élek és igyekszem jól érezni magam!

Vendég Írók

Itt azoknak a nőknek az írásait olvashatjátok, akik rövidebb ideig, esetleg egy-egy írás erejéig csatlakoztak hozzánk.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.