A fekete bárány

Az egyházközség felhívása sikeres volt. Biztos az miatt, hogy mindenki a saját kezével járulhatott hozzá az ünnephez. A haloványan megvilágított templombelsőben ecsetek és festékek között az egyházközség tagjai gyűltek össze, hogy a karácsonyi betlehemet felújítsák az ünnepekre. A plébános hálás volt az önkénteseknek, hiszen minden segítő kézre szükség volt és egy-kettőre újra minden darab a régi fényében pompázott – a jászoltól a három királyokig -, csak az állatokban szenvedtek hiányt.

– Hoztam magammal, nézzék! – mondta ebben a pillanatban a kicsi Anna, aki a kezében öt csodálatosan megmunkált, fehér bárányt tartott.
– Ó, de szépek! – volt a fogadtatás mindenki részéről.
– A nagypapám csinálta. Tud tevét, szamarat és más állatokat is faragni – mondta és büszkén szaladt a hátsó padokhoz, ahonnan egy öreg, ősz hajú férfit húzott előre. Ebben a pillanatban mindenki elhallgatott. Az első sokkot követően a sekrestyés teljes felháborodottsággal és kérlelhetetlen hanggal mondta:
– Tőle nem akarunk semmit! Ő egy tolvaj!
Anna csodálkozó szemekkel nézett körbe. Ösztönszerűen a nagypapája mellé állt, megfogta a kezét és azt mondta:
– Ő az én kedves nagypapám. Mit tett ő?
– A pékné kasszájából lopta el a pénzt, pedig mindenki tudta, hogy éppen akkor veszítette el a férjét – majd dühösen megfogta az egyik bárányt és fekete festékkel bekente.
– Fekete bárány nem passzol a jászolunkhoz –monda tovább a sekrestyés és egy nagy mozdulattal hagyta leesni az asztalról.
Szorongató félelemmel és lógó kezekkel a régi emlékek közepette állt a nagypapa és csak annyit mondott:
– Igaza van. Nem szabadott volna ezt tennem. De akkor nem tudtam jobbat. A feleségem betegsége felemésztette az összes pénzünket. Munkanélküli lettem és szerencsétlenségünkre a lányom is beteg lett. Gondoskodni szerettem volna róluk, de egyszerűen nem volt pénzünk. Mikor beléptem a pékségbe, Müller asszonyt éppen telefonon hívták, ő nyitva hagyta a kasszát és én nem tudtam ellenállni. Nagyon sajnálom és teljes szívemből bánom, hogy megtettem.
Láthatóan mindenkit megérintett a beismerő vallomás, mindenki hallgatott. A csendet Müller asszony törte meg:
– Közben mindent visszafizetett. Csak szükségből és kétségbeesésében vette el a pénzt. Én megbocsátottam neki! Nem ünnepelhetjük a karácsony a jászolban fekvő Kis Jézusra tekintve és együtt érző szeretetéről beszélve, miközben kicsinyesek vagyunk és nem vagyunk elnézőek embertársainkkal – mondta, majd felszólítóan mindenkire ránézett.
Lassan mindenki megmozdult és kezet nyújtott a nagypapának. Anna sugárzott, a nagypapa pedig elérzékenyült a megkönnyebbüléstől. Egy szót sem tudott mondani, annyira boldog volt. A plébános odalépett Müller asszonyhoz és azt mondta:
– Nagyon szépen megfogalmazta! Mi mindnyájan a megbocsátás által élünk!
Majd fogta a fekete bárányt és a négy fehér bárány közé állította:
– A jászolban a Kis Jézus mindannyiunkat felszólított, hogy menjünk hozzá és terheinket előtte tegyük le! És ez vonatkozik a fekete bárányra is!

Ursula Berg: Alle dürfen kommen

Kék Nő

Többgyerekes anyaként nem bezárkóztam, nem vesztem el a munka-család-háztartás háromszögében. Inkább kinyíltam tőle, elhagytam a szélsőséges gondolkodásomat és keresem az arany középutat. Hiszek a kapcsolatokban, a közösségben, az emberi jóságban.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.