“Bezzeg, ha elment volna orvosi vizsgálatra”

“Bezzeg, ha IDŐBEN elment volna orvosi vizsgálatra”

“Bezzeg, ha gondolt volna rá, hogy elmenjen orvosi vizsgálatra”

Annak a kisfiúnak a sorsa miatt jutott eszembe, akinek ismert édesanyját érik most azok a vádak, miért nem tett meg minden tőle telhetőt. Itt a hangsúly, a tőlünk telhető. Nem az kérdés, lapot húzott-e 19-re. Nem is az, létezik-e valóban az elkerülhető sors által ránk mért csapás. Nem is az, mindenünkért meg kell-e fizetnünk valamikor, s hogy létezhet-e tökéletes, minden ízében, minden pillanatában boldog élet.

Az a kérdés, miért hisszük, hogy kiszűrhetjük az életünk legfontosabb tévedéseit, ballépéseit, veszteségeit vagy baleseteit. A “ha akkor azt tettük volna”. Mi lenne, ha rendszeresen járnánk szűrővizsgálatokra? Mármint, fogantatásunktól kezdve, tudatában annak, hogy az életünk pusztán merő szeszélyből lesz szerencsés. Kezdve azzal, a planéta mely pontján látjuk meg a napvilágot. Folytatva azzal, szüleink mentesek voltak-e a káros szenvedélyektől, nem örökítettek-e át nekünk lappangó vagy nem lappangó genetikai alapon kódolt betegségeket. Aztán tovább felkérdezve, nem örökítettek-e át szerencsétlen genetikai alapú tulajdonságokat vagy attól függetleneket, mint rövidlátás, autizmus, homoszexualitás vagy magas vérnyomás. Ha igazán körültekintőek lennének, nem szültek volna meg minket, hiszen nem tudták mindezt kiszűrni.

Aztán, jön a mi felelősségünk. Eljártunk-e szűrővizsgálatokra. 10 évente, 5 évente, évente. Egyre gyakrabban. Hogy voltunk, lehettünk annyira felelőtlenek, hogy lemertük élni az életünk egy hosszú szakaszát egészséges embernek érezve magunkat. ( Ne aggódjunk, az orvostudomány mindent megtesz azért, ez minél rövidebb idő legyen, kezdve a marslakócskákkal, folytatva a táplálékkiegészítőkkel- nyilván sz@r, amit eszünk- majd beetetés után tovább terelve a gyógyszerek felé) Egyre rövidül, nem csak az egészségben eltöltött évek száma hanem az is, amikor betegségtudat nélkül élhetünk.

Visszatérve a szűrővizsgálatokra. Ha felelősségteljes ember vagyok, az egész életemet szűréssel fogom tölteni. Szaporodni meg, ezek után, csak igen rövid intervallumban jut eszembe, optimális mérlegelés után ( vegyünk példát kihalni készülő, megfontolt európai polgárainkról). Egy gyermeknél józan mérlegelés mellett többre nem fussa…

Azt az egyet viszont meg köll böcsülni. Adjunk neki mindent, vigyük szűrővizsgálatokra ( ha lombikban készül, akkor ezt legalább biztos nem mulasztjuk el, hagyjuk az ilyen hagyományosan elcseszett módokat, tele hibalehetőséggel), óvjuk széltől- fagytól, hisz mi meló van benne!

Aztán rettegjünk egész hátralevő életünkben, biztosan mindent ki tudtunk-e szűrni. Az ő és a saját életünkben is. Betegséget, halált, válást és más veszteségeket…

De néha, egy -egy pillanatra álljunk meg és tegyük fel a kérdést, legalább magunknak, halkan: élet  ez így? Vagy a sok szűrés közben igazából megöltük azt, ami az életet igazából- ha fájdalmasan is- de teljessé tette?