Mindentől képtelenség megvédeni gyermekünket. Az élethez sajnos kell egy jó adag szerencse is, aki benne hisz, vagy angyal, aki vigyáz és óv. De egy dolog biztos: nem tudunk mindig a sarkukban lenni. Soha nem volt biztonságos dolog kisgyereknek lenni, legyen szó fiúról vagy lányról, mióta a világ a világ! Felnőttnek lenni sem az, ugyanakkor burokban sem élhetünk.

Oda akarok kilyukadni, hogy az ég egy adta világon bárki bármikor szexuális zaklatás tárgyává válhat!

Széles a skála, országfüggő és jogszabályfüggő, mi is ez pontosan, illetve ha az általános megítélését nézzük azoknak, akik áldozatul estek és esnek, nem csoda, ha ezen tettek kis része kerül csak napvilágra még manapság is…

Úgy döntöttem, vissza nyúlok a már régi poros emlékeimhez, a bezárt kis sötét szobákhoz az agyam hátsó sarkában, vagy éppen a réges rég elengedett és megemésztett múltbeli eseményekhez, amik velem történtek. Teszem mindezt azért, mert a híreket böngészve bizony ismét aktuális és virágkorát éli ez a fajta visszaélés és (általam) bűncselekmény(nek tartott cselekedet). Ráadásul, bár mint anyuka én is tudom, hogy egyre hosszabb a „póráz” amin cseperedő utódom körülöttem és a biztonsági hálója fölött körözhet, még fiúként sincs biztonságban! Mindez egy lány kisbarát anyukájával a játszótéren lezajlott beszélgetés apropója kapcsán is azt gondolom, hasznos lehet.

Maga a téma annyira megosztó, és bizony stigmának, szégyellnivalónak minősül mind a mai napig, hogy én is inkább csak kiragadtam pár, szám szerint kettő, velem történt jelenséget, mind a teljesség igénye nélkül, mind pedig tanácsok vagy bármiféle tanulságok nélkül! Aki ezt a témát szórakoztatónak érzi, vagy már most előkészítette a hatalmas ujjat a rám és szüleimre, barátaimra mutogatás céljával, illetve áldozathibáztató, kérem, cserélje az én cikkeimet a jövőben az őt érdeklő könyvek, TV műsorok, tematikus csoportok, közösségek tagságijára.

A zaklató házhoz jön

Létezik egy olyan típusú abúzus, amit, legyen az akármilyen megdöbbentő elhinni vagy ép ésszel felfogni, amit az követ el, akit mi szülők illetve akit gyermekünk is ismer…. Az igazi, egyáltalán nem kitalált vagy mesefigura, hanem ismerős, rokon, barát, akiről utolsó dolgunk lenne ezt feltételezni. Mikor kiderül (ha kiderül valaha), akkor egy világ omolhat össze bennünk szülőkben és a gyermekünkben is, akivel az egész megtörtént. Velem sem történt ez másképp.

Akiről szó van, nos, egy magas, nagytenyerű, szakmájában elismert szerelő volt akkoriban, a nyolcvanas években. Ez a Szerelő a környéken dolgozott, vállalt kisebb nagyobb munkákat, így keveredvén be hozzánk is, a családi fészekbe. Vajon véletlen-e, hogy az anyukák extra érzékenységgel rendelkeznek, nem tudom, de tény, hogy jóapám lelkére volt kötve, hogy engem, a kíváncsi minden lében kanál egyfolytában csevegő kislányt ne hagyjon egyedül vele, míg ő a konyhában főz. Történetesen az én szobámban volt a szerelni való, így aztán lebzseltem, apunak pedig dolga akadt, és Szerelő mosolygott, tette a dolgát, a munka jó tempóban haladt, tehát kettesben maradtunk. Mázlimra, vagy talán mert talán olyan nagy volt a lebukás veszélye, semmi egyéb nem történt, mint simogatás a fehérnemű alatt, elöl hátul, közben mormolva, hogy “semmi baj, ugye milyen jó, el ne mondd a szüleidnek…” Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el, mire szabadultam. Szerelő pedig egykettőre befejezte a munkát. Előtte pár perccel értem ki a konyhába, anyukámat félrehívva, hogy a Szerelő ott simogatott, ahol nem kellett volna (a mai napig érzem a főtt kukorica illatát az orromban, mikor erre gondolok). Anyu sem volt nagy ember soha, apu sem, a Szerelő magabiztosan nyomult dolgát végezetten a kijárat felé, magassága, kedélyesen nyugodt arckifejezése semmit nem árult el.

Büntetlenül megúszta.

Talán kevesebb munkát kapott a környéken, mert a tanítónőm, aki őt ajánlotta, továbbadta a történetet, de semmi egyéb nem történt. Szüleim hogyan dolgozták fel, nem tudom.

Tény, hogy a következő évtizedben nálam nem történt meg a természetes szexualitás része: a maszturbáció elsajátítása, eszemben nem volt magamhoz nyúlni nagyon sokáig… Később túljutottam rajta, jó ideje nincs ezzel gondom, viszont tagadni lehetetlen, hogy megtörtént.

Mikor házhoz mégy a szexuális visszaélésért

Ezt az eseményt szintén egy napokban olvasott hír hozta felszínre bennem, bár egyáltalán nem kirívó eset. Nagykorúságom miatt már bemehettem egy egy szórakozóhelyre (igen, akkoriban még igazoltattak, és annyival be is engedtek: „vigyázz magadra!”) és a lakótársammal illetve egy fiú haverommal nem kissé túllőttünk a célon. Ez természetesen nem ok arra, hogy bárki visszaéljen valakinek a hasonló kiszolgáltatottságával, de élt és élni is fog az „alkalom szüli tolvajt” jelenség. Egész pontosan ez a haverom mutatott egy barátjának, vagyis, távolabbi ismerősének, aki meghívott pár italra. Lakótársammal megszegtük a nők bulizásának az íratlan szabályát: szétszakadtunk, különváltunk.

Nem volt még mobil… Barátom, színtiszta kedvességből és aggodalomból azt javasolta, ne üljek autóba, hanem nyugodtan húzzam meg magam a kanapén ennek az ismerősének a közeli lakásában. Hozzátette, ha aludtam és már biztonságosan tudok közlekedni, akkor menjek csak haza (a város túloldalán lévő bérelt lakásba). Beleegyeztem – mikor ismerős ismerőse, igaza is van, nagy a balesetveszély, azt hittem, a kisebbik kellemetlenséget választom… A lakásba érve elvonultam a fürdőszobába, ahol szó szerint elaludtam a csempén, mikor benyitott a Tolvaj. Tudtam, hallottam, hogy kérdezget, de válaszolni, az nem ment. Nem aggódtam, megfogott, és bevitt – de a saját ágyára! Mindenről tudtam és mindent éreztem, de egyetlen szó sem tudta elhagyni a szám, egyetlen mozdulatparancsra sem válaszolt sem a karom, sem a lábam.

Ebben az esetben a kék patchwork takaró égett belém és a vörösesbarna szakáll, alkoholszagú lihegés, amit hallatva pár perc alatt végzett, oldalra fordult és hörögve sóhajtva szintén álomba merült… Ennek hozadéka a némaság volt, sem a barátomnak, sem a lakótársamnak nem mondtam semmit. Csöndben, amint odajutottam, részt vettem egy anonim AIDS teszten és bár „telibekaptak”, sem terhes sem beteg nem lettem.

Álljon itt most ez a két történet úgy, hogy megtörtént és nem tanultam belőle semmit. Szerencsém volt, vagy ha úgy tetszik, velem volt az Angyal, kisebb nagyobb lelki sérülésekkel megúsztam, mondhatjuk igazán, ez semmi…

Nos, tényleg az. Csak akkor miért kell róla mégis beszélni, miért van, hogy valaki leél egy életet úgy, hogy vele sosem történt ilyen, valaki pedig depresszióba vagy még annál is nagyobb lelki bajokba keveredik miatta? Miért aggódunk mi fiús anyák is ma már, és miért kell elővigyázatosnak lenni a gyerekeknek is, nemtől függetlenül? Felfogjuk-e, hogy amire valaki legyint, az mást egy életre tönkretesz? Miért nem tud mindenki rinocéroszbőrt növeszteni, illetve aki mégis, az később miért vallja be, őt egy másik fajta abúzus érte (mintha verseny lenne)?

Nem tudom. Nincs válasz, csak hogy mossuk ki a gatyákat, főzzünk vacsorát, és meséljünk esti mesét – a többire meg próbáljunk nem gondolni és ne vizionáljunk már egy apokalipszist egy szexuális zaklatás esetén se!