Szobalánynak szegődtem megyeszékhelyi hotelbe. Elvileg hatalmas protekcióval. Amit kínált a protezsáló :

• Nem rejtve véka alá, kedves főnök asszonya kérésére kutatott embereket szobalányi beosztásra, a manager hölgy egy tündér, így ő szívből ajánlotta az állást, mert álomállás, álom munkával, álom munkaidővel, álom feltételekkel.
• Újonnan nyílt szálloda, ahova ő az első pillanatban belépett, így az elmúlt pár hónap alatt egészen a kisfőnöki pozícióig jutott a ranglétrán. Így még kerekebb a történet, hiszen gyakorlatilag az ő személye lesz a döntő, ő pedig nem szúr ki senkivel.
• A munkába állás időpontja már – már fakultatív jellegű, eldönthető hogy reggel 6, 8 óra a megfelelő, esetleg ha igény van rá, délutáni foglalkoztatás keretein belül is végezhető a munka. Hát nem nagyszerű?
• A 8 óra munkaidő szigorúan be van tartva, egy perccel sem dolgozik többet senki.
• Megszakadni nem kell, szépen beosztható a feladat, nincs túlterhelés.
• Egyik juttatás az ebéd, amit akár egy órán keresztül is fogyaszthatsz, azért sem szól senki.
• Hétvégi munka sajnos van, de olyankor még kevesebb, szóval semmi pánik. Valamit valamiért. Ezt be kell vállalni, de bőven megéri ezzel együtt is.
• A fizetés jó, ha esetleg túlóra van, még kedvezőbb.
• A munka, jellegét tekintve könnyű fizikai, ágyazni kell, és egy egészen keveset takarítani.

Akkoriban alkalmi munkavállalóként dolgoztam egy cégnél. Egy ideig szépen ment a dolog, aztán problémák adódtak. Többen jeleztük a munkáltató felé. A problémát sikerült megoldaniuk. Többünket nem hívtak többé. Szép magyar mentalitás. Addig vagy kiváló dolgozó, amíg csendben vagy. Ha kinyitod a szád, nem vagy szívesen látott.

Kapóra jött ez a lehetőség, egy héten belül új állás, ráadásul egy főnyeremény! Boldog voltam, hogy élhetek a Sors adta kis csodámmal. Rálátásom semmi nem volt erre a szakmára, vakon elhittem mindent. Jöhetett a személyes találkozó a manager hölggyel.
Apró, arrogáns, nagyszájú, határozott hölggyel találtam magam szemben. Elindult a megérzés mechanizmusom. Éreztem hogy valami itt nem stimmel, azonban ezt elnyomta egy pillanat alatt, mikor rám mutatott, hogy engem szívesen kipróbálna. ( többen voltunk ott ) Ezzel meglegyezte az egómat, munkába álltam. Személyes tapasztalataim a következők lettek :

• Aki beajánlott, még csak köszönő viszonyban sem volt a kisfőnöki pozícióval. Ahogy én láttam, a manager hölgy szőnyege volt inkább, akibe bizony léptek nyomon beletörölte mindkét lábát.
• A munkába állás, és minden a főnök kénye, kedve szerint történt. Ha jelezte felé az ember halaszthatatlan dolog miatti szabadság igényét, akkor adta meg, ha úgy tartotta kedve. Egyéb esetekben nem foglalkozott vele.
• A 8 órás műszak legjobb esetben is 9 óra volt, általában azonban 10-12 között mozgott. Irreálisan sok munkát adott egy főre, képtelenség volt 8 órában, és jól elvégezni. És bizony szigorúan követelte a minőségi munkavégzést, még csak összecsapni sem lehetett.
• Nagyon is meg kellett szakadni. Ha azt mondom hogy 5 hónap alatt 10 kilótól szabadultam meg, az sokat elárul. Kemény fizikai munka volt, ha jellemeznem kellene, úgy írnám le : reggel bementem a kondi terembe, délután pedig befejeztem az edzést. Persze ezt azért nem bántam. Legalábbis a testsúly részét.
• Az egyik fizetésen felüli juttatás az ebéd. Javítanám. Ez volt az egyetlen, és előfordult sűrűn, hogy idő hiányában egyáltalán nem, vagy csak délután fél 4 körül jutottunk hozzá.
• A hétvégi munka ugyan olyan megterhelő volt mint a hétköznapokon.
• A fizetés kicsivel minimálbér feletti. A munkával viszont abszolút nem arányos. A túlórákat abszolút nem fizették ki, azokat elvárták, mint a szakma velejáróját, ingyen.
  Ilyen, ha én protekcióval helyezkedek el valahova.

Azóta persze váltottam, pszichésen képtelen voltam már feldolgozni a rengeteg igazságtalanságot. Pozitív dolgot mégis kaptam ettől a pár hónaptól:

Az ottani kollégákkal olyan szintre fejlesztettük a munka iránti iróniát, hogy sokszor könnyesre nevettünk magunkat. És kialakult egy olyan szoros kötelék köztünk, ami azóta is kitart. Jókat nevetek ha eszembe jut, milyen szép reményekkel kerültem oda, függetlenül attól hogy teljesen meg lettem vezetve, csak a vicces részét látom már.

Nem tenném máshogy ma sem. Őszintén azt mondhatom, sokat szenvedtem a pár hónap alatt, mégis kaptam olyan dolgokat ettől a munkakörtől, amiben pozitív értelemben nem volt még részem pályafutásom alatt. Az idő pedig még szépíti is az emlékeket.

(Mesterségünk címere rovatunk többi írása itt olvasható)

Fekete Macska írása

---

Nálunk nem kell újságírónak lenned, ha vannak gondolataid, írásaid, amiket megosztanál másokkal. Írj, vedd fel velünk a kapcsolatot. Minden gondolat számít. A Tied is!