Az idei évben bukott ki belőlem először egy kérdés-sorozat a fiam (6!) felé, mikor először állított be azzal, hogy neki menyasszonya van! WTF? Nyeltem egy nagyot és megkérdeztem, hogy akkor most még egyszer, légy szíves, azt mondod, menyasszonyod van? Igen volt a válasz. Nagy levegő, visszafojtott sóhaj és kitört belőlem MÁR MOST a szaranyós-jelenség…
Jöttek feltartóztathatatlanul a kérdések belőlem, nyugodt hangnemet megütni igyekezvén, hogy akkor ki is a lány (a Linda) és megkérte a kezét tényleg (igen) és igent mondott-e (igen) és hogy néz ki (hosszú szőke hajú) és volt-e puszi (volt) és mivel elégedett voltam a kislánnyal (a legszebb a csoportjában szerintem) így nem mondtam mást, mint hogy rendben.
Csak mikor kibukott, hogy tulajdonképpen ez a kislány már a második (!!) menyasszony, de ígérem nem mondom senkinek, mert az első xy (a Fanni) volt aki (szintén) szőke hosszú hajú volt és (szintén) igent mondott, de MOST ÉPPEN a Sárika A menyasszony, hátttöööö, kénytelen voltam először is tudomásul venni a fiammal kapcsolatban:
- HETERO – juhé, minden szülő álma, hogy a gyereke az ellenkező nemből válasszon, szóval ez így kezdetnek egész OK, de nem? De basszus ilyenkor azt gondolom, lenne inkább AZ A haverja mint ez, ez, ez az Ő….!
- MÁS MINT A TÖBBI – ugyanis az összes fiúcska a nyomozó-apuka vagány, szintén szőke, talpraesett és cserfes kislányába szerelmes, míg az enyém kifejezetten csöndes és visszafogott, még ha szőkék is voltak (EDDIG), kislányok után, ráadásul VISZONZOTTAN ácsingózott, hát le a kalappal, most akkor vagy biztosra ment vagy TUD VALAMIT (amit én nem), hogy sorban buktak rá és mégsem a sorban állt! Nekem ez valahogy szimpatikusabb, hisz mer különbözni és boldog is tőle, meg valahogy a tudat, hogy nem állt be a sorba, na, értitek….
- Definíció – MI IS AZ A CSÓK? – hangzott el a kérdés, ami végül is nem ért olyan váratlanul, én is ennyi idősen „csókolóztam” először, ugyanebben az oviban, ugyanígy kergetett a kisfiú és én is benne voltam, blabla, DE! Azért azt ki kellett emelni, hogy a csók az férfi és nő közt van, a PUSZI pedig fiúk és lányok között… Ha már…
- A MÁSIK KÉT ANYUKA – nos, semmilyen kapcsolat nem volt köztünk soha, azon kívül, hogy láttuk egymást egy egy szülőin és a gyerekeink „egymásba szerettek”, szóval még itt sem érzek semmilyen komoly negatívumot, valahogy (még ha voltak is) negatív vélemények nem szöktek ki a palackból. Eddig OK is.
Csupa csupa olyasmi, amire végül is tényleg nem baj, ha a gyerekeink tanítanak meg nekünk, hogy ne essünk annyira kihúzhatatlanul mélyre ebben a szaranyós és aszemétmenyem általános és Magyarországon annyira népszerű témázásba, sárdobálásba és adokkapokba a fiúgyermeken koncként marakodva (bár innen meg a Krétakör jut eszembe, de arról majd máskor) és az unokákat utálattal beinjekciózva, szóval azért ez odébb van, VISZONT.
Az ÚJ menyasszony, nos, az új, hát az GÁZ. Vagy nekem igazán lecke, francsetudja. Sikerül igazán mélyről előhoznia belőlem olyan tulajdonságokat, amik esetlegesen előrevetítik majd a jövőt és a majdanánt…
- Még SELYPÍT. Hogyne. Hisz FIATALABB. – Ne zavarjon, hogy a gyerekemnek egy évébe került, hogy megtanulja az összes betűt ahogy a Nagykönyv és az iskolakövetelmények előírják (!) kiejteni, jön ez a kislány és a fiam VISSZAMEGY az egy évvel ezelőtti szintjére… Könyöröghetek én esténként, hogy kicsiszívem, te TUDOD, hogy kell a „l”, „r”, nyavalya betűket ejteni, mondjad már rendesen LÉGY SZÍVES! Vagy elsőben megint találkoztok a logopédusnénivel, hogy is van ez?
- ÁLLANDÓAN NÁLUNK LÓG. WTF, örökbe fogadtam valakit, akinek feneketlen bendője van arra a kajára is, amiről ekcémás lesz (utólag elmondja), aki pofátlanul ugráltatja a kölykömet míg ő vihorászva üldögél az ÉN kanapémon, akinek minden nap ki KELL pakolnunk a hűtőt és már a számla benyújtásán gondolkodom, mert nem emlékszem hogy szerződtem volna MÉG EGY gyerekre…
- A PISZKÁLÓDÁS – Az Újnak, ha olyanja van, egyszer csak előtör a gúnyolódó énje, és ki más lenne a célpontja, MINT ÉN, a Mamák és Papák és bárki más HELYETT? A kisasszony kiáll az ÉN nappalim közepére, az ÉN poharamból szívogatva az ÉN üdítőmet, és nem átall visítozva, az ÉN gyerekemet bevonva, nos, engem piszkálni… Először úgy kiakadtam, hogy hazaküldtem. Nem hatott. Utána, ha ő is, én is alapon, üvöltöttem velük egy kicsit. Szeppenés, de amúgy semmi (makacs fajta)… Végül szabályba hoztam, hogy NÁLAM ilyen NINCS. Mostanság valahogy elmúlt tényleg.
- A BUTASÁG – ami egyébként nem más, mint az eltérő nevelés és háttér, tegyük hozzá. De mivel érzem, hogy tör ki belőlem a szaranyóóós-porhanyóóós, képes vagyok azt gondolni, hogy EZ a kislány IGENIS buta. Hisz a Húsvéti nyusziban (bár a fiam már felvilágosította), azt sem tudja megmondani, mi baja van (szűkös a szókincse, nincs neki olvasva sem vele beszélgetve), szívesen rajzol azért is a ház falára, mikor CSAK a szabály aznap, hogy ODA NEM (tehát fogalma sincs a következményekről, ha szabályt szeg, mert nincs következetesen nevelve) na és persze, minden csakis lányos VAGY fiús lehet (sehol a színpaletta, a világ jó vagy rossz, ergo beszűkült világtudat és bűnös kategorizálás odahaza), meg még biztos van mit felsorolni IDE IS.
Hisz, magunkkal citálva a játszóra vagy otthonunkba eresztve, a fene vigye el, hogy EZT IS NEKEM KELL, de egy megoldást látok, ha már eddig NEM AKARTAM SZERETNI: igyekszem elviselhetővé tenni mindkettőnknek a közös pillanatokat. Igyekszem azért egy epres joghurtot neki félretenni, még ha a múltkori túrótortát titokban is kellett tartanom… Igyekszem beszélgetni vele, hogy ki tudjak egy két igazán nagy kavart a fejében csomózni… Megtanítom szájat mosni, ha már otthon ez épp nem jött össze… Igyekszem nem zavarni őket a játszásban, amíg magukat nem sodorják veszélybe… Igyekszem nem beszólni az ő felmenőinek ezért azért amazért, mondhat akármit is otthon a kispulyka…
Egyszóval, basszus, igyekszem. Meg hát mégiscsak lány…
Sokba fog ez nekem még kerülni, ha jó anyóssá akarnák válni – eskü szarnak olcsóbb, kevesebb energiával jár és nyugodtabb életet ígér….
