Az Igazgyöngy alapítvány lekvárjai kalandos úton kerültek Arlette birtokába. A belvárosi átvételt egy nem várt kerékpáros gázolás akadályozta meg. A fiú váratlanul bukkant fel a semmiből, s törte össze pillanatokon belül önmagát és Arlette autóját. Hajszálon múlt az élete. Arlette kétségbeesetten várta a mentőt és rendőröket, miközben a vérző fejű fiatalt támogatta.

Szerencséjükre a baleset legfőbb sérültje az autó lett, aki – városi munkaeszköz lévén már előtte is több sebből vérzett, így – az újabb törést is belenyugvóan fogadta. A fiú, aki boldogulását jött keresni a nagyvárosba egy tapasztalattal lett gazdagabb, míg Arlette fején az suhant át, mennyire másodperceken múlik sokszor szerettei élete…

Aznap már nem jutott el a lekvárokért, így másnap váltott lovakkal újra kísérletet tett. Azt mondta, nem fog defenzív életet élni, s bátran visszatér a tett helyszínére. A vérnyomok még emlékeztették az előző nap történtekre, de minden más részlet teljesen hétköznapi józsefvárosi életképet mutatott.

Hatalmas doboznyi lekvár várta a Kabinet galériában. Szépen, kettesével csomagolva, gyönyörű gyerekrajzokkal díszített kartonpapírokba bújva csipkebogyó és kökénylekvárok sorakoztak azért, hogy az ünnepekre a fenyők alá kerülve felhívhassák a figyelmet valamire, ami fontosabb, mint az édesség a csomagban.

Arra, hogy milyen iszonyatosan sok munka áll ezek mögött a csomagok mögött. Hogy L. Ritok Nóra és alapítványa a legjobb példa arra, hogy egyetlen ember is el tud vinni a vállán közösségeket is, ha ilyen erővel és kitartással bír, mint Nóra. ( Kivételesen őt nem kérdezzük erről, mert azt mondaná, ez nem az ő érdeme. Pedig, de.)  S arra is, hogy nem engedhetjük el a kezét a fél országnak pusztán azért, mert nem rendelkezik azokkal a ma népszerű tulajdonságokkal, mint önérvényesítés, fehér bőr vagy iskolázottság. Nóráék egy kötéltáncos bátorságával és egy medve szívósságával küzdenek az előítéletek ellen, az esélytelenek érdekében, hátszél nélkül, ellenben példamutató civil összefogással.

S ez egyedül ennek a pici, törékenynek tűnő, de hihetetlenül erős asszonynak köszönhető. Akinek a szeme éles, minden lát, észrevesz, akinek az energiája úgy tűnik kimeríthetetlen, s akit- azt gondolom- vezetőnek teremtett a sors. Már csak arra várunk, hogy ezt a felismerést végre olyan hatalommal bíró személy is megtegye, akinek lehetőségében áll változtatni. Mert nem gondolhatjuk, ha egész országrészeket hagyunk elsorvadni, ha a többit matyóhímzéses boldogságba öltöztetjük a kirakatba és páván röptetjük, akkor azzal, hogy színes cukormázzal díszítettük fel cifra nyomorúságunkat, ezzel élhetővé tettük gyerekeink számára a jövő Magyarországát…

Arlette kérése, osszátok meg az írást, hátha eljut oda, ahová az üzenetet szánták…