“A SZÉPSÉG BELÜLRŐL FAKAD”
Egyre gyakoribb utcakép. Tinilány az eladó pultban a pláza egyik osztályán. Pattanásig feszülő aprócska trikóban pici cicijeit az orráig felpolcolva, láthatóan levegőt sem kap. Átlagos délután a fitnesz zsírégető óráján: elszánt tekintetű lányok- fiúk küzdenek hízásra hajlamos testük újraformálásával. ( Csodálom a kifutók férfi sztárjait is, ahogy egyszerre képesek éhezni és gyúrni)
Irodában ülő harmincasok mérlegelik a kakaós csiga elfogyasztásának veszélyeit és böngészik az étel kiszállító cégek reform konyha ajánlatait. S végül a radikalizmus hívei a plasztikai sebészet különböző szintjein a zsírleszívástól a rádió frekvenciás zsírbontáson át az implantálásig mindenütt csodát remélnek.
Egy hasonlóság van mindenhol: a kínlódás. Nem a küzdelem, az egészséges versenyszellem, hanem a fogvicsorgatva akarás. Ha beledöglök is. Ami elhájasodott országunkban egyrészt komikus másrészt elkeserítő.
Ha piaci szereplő vagy, s jelentsen ez húspiacot az állások vagy a párkeresés terén ,esetleg egyéb (köz)szereplést, nem adhatod fel, nem vállalhatod ez van. Nem mondhatod kényelmes vagy, a partnered semmire sem motivál, hogy jobban érzed magad egy pizza vagy jégkrém társaságában, mint a barátaiddal.
Nem teheted, mert a közösségi háló képei, az újságok címlaplányai, a megmondóemberek mind szánakozva néznének téged, mekkora lúzer vagy. A saját lábukon állók különösen. Meg a dolgozó nő ismert magyar példaképei…
Társadalmi státuszod a BMI indexed függvénye.
Mit tehetsz? Beruházol személyi edzőre, dietetikus tanácsadóra, torna labdára, segítséget kérsz a pszichológusodtól / pszichiáteredtől / gyógyszerészedtől. Megcsináltatod a melleidet ( lásd itt cikkünket), belepréseled magad a 36-38-as méretű ruhákba és .. várod a megnyugvást.
Nem jön. Csak valami ba….meg érzés. Meg az ingerültség. Kinek lettem ettől megfelelőbb? Az állásinterjún, ahol végre azt gondolják, találtak egy végletekig kizsigerelhető versenyagarat? Vagy annak partneremnek, akinek a kirakatba így jó vagyok, de ettől semmivel sincs több mondanivalónk egymás számára? Esetleg önmagamnak?
Ha az egész nem valami iszonyú rossz, torz, téves érzésből indult volna, még akár jól is ki lehetne jönni belőle. De ez a görcsös akarás mindent elront. Ez nem az egészségről szól, a felismerésről, hogy kisebb súllyal valóban ritkább az orvos látogatás, hogy terhelhetőbb lesz tőle az ember ( jó értelemben). Ez csak egy külső kényszer belső akarattá küzdve.
A reklám az “idegesít a főnököd?”-re nyugibógyót javasol. Nem azt, hogy vágd pofán vagy szólj be neki. Az elnehezülő lábakra sem az a válasz, talán nem lenne szükség 15cm-es magassarkúban tipegni egész nap a munkahelyeden ,csak mert a céges imídzsben mindenki tipptopp.
Vannak már a valódi problémát közelítő megoldások is. Jóga, buddhizmus, paleo és egyebek. Ezek majdnem jók. Majdnem. Azt nem veszik figyelembe a hibás élethelyzetek változatlanok maradnak, ezzel csak a károkat csökkenthetjük.
Miközben iparágak épülnek arra ,hogy gyerekkorunktól függővé váljunk a cukortól, sótól, ízfokozóktól, felnőttként próbálunk kiszakadni ezek bűvköréből, egyik függőségünket másikkal helyettesítjük: cukrot steeviával, dohányzást e-cigivel. De a függés marad.
A testben és lélekben erős, egészséges ember nem cél mai társadalmunkban. Nem fogyaszt, nincsenek pótcselekvései, nem gyógyszer függő. Sőt, továbbmegyek, nem függő, általában. Se párkapcsolattól ,se főnöktől, se félelmektől. Szabad ember, szabad akarattal. Az egyik legfélelmetesebb teremtmény.
Hiszem, mert mégis hinni akarom elérhető bárki számára. Érdemes küzdeni, de válasszuk meg jól a célt, amire időnket, energiánkat áldozzuk. Hagyjuk végre saját magunknak meghozni a döntést, mit akarunk.
Formáld Te is a világot! Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.
Minden gondolat számít. A Tied is!
Arlette
