Egy lány vagyok csupán a sok közül

Enyém a szombat este. A nagyváros forgataga. Felhívnám barátnőmet, de nem teszem. Késő délután van, a férjével és a kicsikkel bizonyára átugrottak anyóshoz. Meg egyébként is: utoljára akkor találkoztunk, amikor az esküvőjére mentem haza a faluba.

S mit is meséljek neki? Hogy az albérletem, amit a halott nagymama bútoraival rendezett be a főbérlő ( s amit ki nem dobhatok ,mert jó lesz még valamire..) iszonyatosan nyomasztó? Persze, ezért is horror árat kértek már. Ha elköltöznék másikba, ami kicsit világosabb, nem mint ez az odú, akkor dupláját is elkérnék. De ide, szégyellek embereket hívni.

Menekülök itthonról. Üljünk be valahová, igyunk valamit. Bármit, csak ezt ne kelljen látnom, éreznem. Ezt a gyökértelenséget. Itt semmi sem az enyém.

A hétvégék a legborzasztóbbak. Mondhatják nekem, hogy az együtt sétálgató párok, meg a családok csak illúziók meg képmutatás. Akkor is azt érzem, tartoznak valakihez, valakikhez. Egymáshoz. Hogy még az egymás kerülgetése, a veszekedés is jobb, mint ez a steril légüres tér. Ilyenkor iszonyatosan nyomorultnak érzem magam: mintha ez csak nekem nem sikerülne.

Szeretem a munkámat. Élvezem, hogy nem a főutca az egyetlen élmény az életemben. Szeretem azt, hogy senki se tudja meg rögtön másnap, hogy az előző estémet hol és kivel töltöttem. Minden hónapban, amikor a fizetésemet a kezembe adják büszke vagyok rá, hogy többet keresek, mint az értelmiségi szüleim együttvéve. Igenis, örülök a diplomámnak, hogy nem a fagyott tyúkszart kell télen kapargatnom és törni a befagyott vizet nekik. Örülök, ha iszunk egy sört ki tudom fizetni, hogy nem pofázik bele az életembe se az apám, se más férfi. Kell az önállóságom tudata, megfojtana már, ha e nélkül kellene élnem. Ha rá lennék utalva egy férfira, a fizetésére.

De, bazmeg, így is rá vagyok. Jó fizetés ide vagy oda, sosem fogok egyről kettőre jutni. Azok a barátnőim, akik húztak valami pasi mellé, akik addig, amíg én suliba jártam meg önéletrajzokat írogattam addig kerestek inkább valami mackót, aki bevállalta őket. Ők azóta gyerekkel, családi házzal büszkélkednek a FB-on, én meg kint vagyok a vízből a fene nagy önérzetemmel. Még mindig nem keresek annyit, hogy lakást vehessek belőle, sőt, törlesztő részletre sem elég.

S, igen, elhittem, hogy juthatok valamire. Ami a legrosszabb benne: tényleg jutottam. Ha legalább lenne az a biztos tudat, hogy elb..tam. De nincs. Hiszen a LinekdIn profilom is jól mutat.

Sőt, bevallom, a lelkem mélyén sokkal többre tartom magam, mint a barátnőimet. Ostoba libák, ezerszer jobb vagyok náluk. Igenis, az én életem ér valamit, nekem nem kell kussolnom a szőnyeg alatt, nem mondja senki, hogy ő az atyaúristen, hogy nélküle éhen halnék. Mert nem is.

De mégis, amikor azt érzem gürizek a melóhelyen, nem engedem se a kilókat felszaladni, se az agyamat elhalni, nyelveket gyakorlok és igyekszem jófej lenni meg vidám, néha úgy érzem beledöglök a fáradtságba. Hogy kövér, nagymama kardigánban üldögélő asszony akarok lenni, akit senki se ba..tat a korával, a hajával. Hagynának békésen megöregedni. Szülnék párat és utána süthetném az unokák kedvenc házi sütijeit, meg rakhatnék el befőttet.

Simán megőrülnék persze mindeközben. De innen nézve, néha azt szeretném: bár lehetnék újra öreganyám.

Ja, és a szex. Végre senki se nézni a cicim elég peckes-e, hogy a seggem gömbölyű almához hasonlít vagy sem. Legkevésbé sem érdekelné senkit. Nem lennék se domina, se nyitott gondolkodású cosmo girl, leolthatnám a villanyt arra a pár percre, aztán végre nyugodtan alhatnék..

Ez a vonat elment, amikor még meg sem jött. Úgy érzem a vége a két szék közt a pad alá lesz. Nem tudom megteremteni a teljes anyagi biztonságot, de nem bírom már felvállalni a semmire se való feleség szerepét.

Jobb napjaimon azt remélem, igazzá válnak a modern tündérmesék, amikben nem a herceg a jutalom, hanem a szabadság és a szerelem.. Ahol nem kell választani közülük.


Formáld Te is a világot! Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Minden gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

 

Valeria

"Page not found"

4 hozzászólás
  1. Szóval szerinted itt csak ez van? Amit leírsz, meg a mackófogó, anyagi biztonságban élő, de kiszolgáltatott és „semmire való” feleség, oszt jó
    napot? Neked aztán tényleg rendesen odab…ott a magány.

  2. Kikérem magunknak! Azok nevében, akik családot alapítottak, gyereket nevelnek, de van ambíciónk, tervünk, munkánk, intelligenciánk, nőiségünk és igényünk. Nem mackót fogtunk, hanem társat találtunk és választottunk.És ha rohadt nehezen is néha, de egyensúlyozunk a szerepeink között. És tudod, miért? Mert boldogok vagyunk ettől. Nem azért, mert unalmas szürke a lelkünk, és csak egy férfi teljesíthet ki bennünket.

  3. uramisten, remélem ezt nem komolyan írta valaki….ez nagyon gáz,…de ha mégis akkor valószínű meg akarja magának magyarázni hogy miért is jó az ő nyomorúságos élete a többi nőhöz képest akik ki tudnak alakítani egy normális párkapcsolatot,,.mert neki nem sikerül amit meg is értek, ilyen felfogással..

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.