Várni, türelemmel lenni, türelmet gyakorolni, elfogadni a másikat, a helyzeteket…. Sokszor mondják, türelmetlen vagyok és tudom, kívülről nézve ez sokszor igaz is! De csak kívülről!

Mai világunkban két fő irány érvényesül. Az egyik a „neked minden jár”, a „minden rólad szól” és a „saját érdeked a legfontosabb” nézeteit vallja! Ez az EGO világa!

A másik, a teljes elfogadás, az önfeladás valamely szerep oltárán. Párkapcsolatokban pedig a széles körben elterjedt, divatossá vált ikerlángok misztikumára épülő, évekig megértő, türelmes, a másikat „tanítgató”, emelkedettségből szemlélő és közben hiányoktól szenvedő, döntést és cselekvést felvállalni nem tudó, nem akaró gondolkodásmód.

Mindkettő alátámasztható jól hangzó érvekkel. Az egyik racionálisan, a másik spirituálisan.
De ezek is csak magyarázkodások és egyik mögött sem látok valódi akarást az önmagunk megismerésére, megértésére, nemhogy a másikéra! Könnyen mondunk ítéletet a magunk nézőpontjából, saját hárításaink árnyékából, a másik döntéseire és nem vesszük figyelembe az ő múltból hozott, akár számára fájdalmas tapasztalatait, habitusát, személyiségét!

A magunk szemével csak empátia nélkül látjuk a világot! Hogy mi van a másik döntései mögött, az nem érdekel! Pedig mindenkinek megvan a maga egyéni sztorija. Nincs két egyforma, legfeljebb hasonló múlt!

Mindkét irányzat élhető, de kiteljesedni önmagában egyikben sem lehet. Az egyensúlyt kellene megteremteni köztük magunkban!

Hogy miként? Azt a folytatásban elmondom… itt.

Kosári Móni írása