Elengeded vagy vársz, míg elveszik?

A legnagyobb, legmélyebb, legidőtállóbb szerelem, mi elképzelhető. Ahol először lehet átélni a feltétel nélküli odaadást – a másik oldalról. Egy nő, az anya, kap egy hímneműt, aki őt feltétel nélkül szereti, elfogadja. Az egyetlen kapcsolat, ahol mindegy vékony vagy duci, szőke vagy vörös, fiatal vagy idősebb, mindenképp ő a tökéletes a fia szemében.  Nem csak addig míg kicsi, akkor is, ha már nagy, sőt felnőtt. A nélkülözhetetlen.

Ezt nehéz elengedni, nehéz a tökéletességünk látszatától megválni.

Környezetemben, klienseim közt sok a fiús anyuka, többnyire fiatal felnőtt fiaikkal. Azt látom, hogy saját meg nem élt, elcseszett, hiányokkal teli életüket vetítik rájuk. Arra aki – sok helyen – az egyetlen férfi a családban. Tudatosan, de legtöbbször tudattalanul szorosan kötik, nem engedik felelősséggel bíró felnőtté válni. Benne próbálják megélni pótolhatatlanságuk vágyát. Felmentve minden felelősség alól , alá tolva az elképzelhetetlent is. Napi kaja, csak amit szeret. Frissen vasalt ing, mosás, takarítás rá. Persze, míg kicsi kell ez a fizikai gondoskodás is, de húszon, harminc, negyven évesen? Nem tudja elkészíteni az ételét? Fáj a keze a vasalótól? Visszautasítani nem fogja, kényelmes. Az évtizedek alatt megszokta. Gyerekként kezelik, gyerek is marad!

Értem én, az anya -fia kapcsolat egy megbonthatatlan szimbiózis. Minden szépségével és minden nehézségével! De nem az a cél, hogy velünk, anyáikkal éljék le az életüket! Nem azért neveltük, hogy felnőtt, önálló életet éljen?

El kellene fogadnunk, hogy a mi életünk nem a gyerekeink függvénye. Nem attól leszünk szépek , kedvesek, jók, hogy ők milyennek látnak minket. A saját magunkról alkotott kép tesz azzá, akik vagyunk. A fiainknak az anyjuk voltunk, vagyunk és leszünk. Nekik pedig joguk, szükségük van egy másik nővel megélni egy másfajta szeretetet.

A függőségben tartás nem szeretet. Kisajátítás, birtoklás.

Az az egészséges, ha anya visszakapja és megéli az életét, a fia pedig elkezdheti a magáét!

(Korábbi írásunk a lelki sérültté tett gyerekeinkről itt olvashatjátok)


Van fiad? Magadra ismersz? Szerinted is jogos a kritika? Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Minden gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

Móni Kosári

Én csak írok, én csak kérdezek, hogy gondolkodj és érezz.....

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.