Sokan vannak, akik döntés, cselekvésképtelenségüket magyarázzák a gyerek érdekeivel.

Kapcsolatok, házasságok, melyek már rég nem arról szólnak, hogy jó együtt. Élethelyzetek, melyekben romboljuk egymást, magunkat és gyermekeinket. Párkapcsolatok, melyeket működtetünk azért, hogy a gyerekek ne sérüljenek a válástól vagy akár azért, mert inkább elviselünk egy számunkra elégtelen kapcsolatot, a fejünkben élő szent mítosz, a leendő gyerek és családkép illúziójáért!

• „ A gyereknek a család együtt maradása a legfontosabb!”
• „ A gyereknek kell mindkét szülő!”

Ami igaz is. Csak nem minden áron!

Ő nem attól lesz frusztrált, labilis érzelmileg, hogy elválnak a szülők. Maga a válás csak pillanatnyi stressz és sokkal kevésbé rossz, mint egy évekig, évtizedekig tartó állandó nyomás, félelem, ami már krónikus stresszt okoz, ami megbetegíti a testet és a lelket egyaránt!

A bizonytalanság érzés orvosolható intelligens, szeretetteljes szétválással. Sok-sok asszertív kommunikációval (megértő, elfogadó, de nem behódoló), egymásra mutogatás, hibáztatás nélkül. Amikor megérti, megtapasztalja, hogy minkét szülő stabil és együttműködő egymással és vele szemben, akkor múlik a stressz. A rombolást a gyerekben a biztonságérzet hiánya, az instabil szülő és az álságos mindenáron összetartott család mintája okozza! Mert, ha nincs is kimondva, ő érzi a feszültséget!

Mégis előszeretettel toljuk magunk elé, bújunk mögéjük és nagy hanggal hivatkozunk az ő érdekeikre, a magunk gyávaságát takargatva. Ürügyként használjuk őket.

Hogy meddig kell, érdemes ezeket a döntéseket halogatni? Mindenkinek a saját önismerete, habitusa szab határt…. Könnyebb, komfortosabb a jól ismert sz..rban ülni, az ismert szenvedésben dagonyázni, frusztráltan eljátszani a mártírt, aki ezt is bevállalja a gyerekeiért!

Bele sem gondolunk, hogy ezzel milyen mintát mutatunk nekik az életről, a párkapcsolatokról, a probléma megoldásokról! Úgy indul az életük, hogy megtanulják, tovább viszik ezeket és ösztönös reakcióikat a tudattalanban hordozott minták irányítják.
Szeretjük őket, mégis a rájuk való hivatkozással takarózunk.

Nézzünk vissza néha a szüleinkre, majd nézzük meg magunkat és kapcsolatainkat… Lássuk meg a párhuzamokat, még ha fájdalmas is időnként. Tanulva ezekből, törekedjünk megoldani életünket, példát mutatva, hogy mindenből kilehet lépni vagy jobbá lehet tenni!

Hiszen ők életünk értelmei….

“A múlt elengedése nem más, mint megváltozva tovább menni.” Bert Hellinger

Kép forrása itt.

Kosári Móni írása