Előre, csak előre, lássuk mi lesz belőle

Sirítsd meg fordítsd meg, ha szereted csókold meg!

Szinte érzem az orromban az izzadt iskolai öltözők szagát. Szalagavató bálokra készülés, esküvői feszengés a görcsösen betanulni akart táncokkal. S közben, mégis: az a megismételhetetlen szaga a szabadságnak, a játékosságnak és a pillanatnak, amikor kiléphetek a bőrömből.  Nem az esküvő tündérkirálykisasszony habos-babos csodájára gondolok vagy a szalagavató bál ruháira.

Ez sokkal később történik. Évtizedekkel később akár. Amikor az életed legnagyobb részében kőkeményen felnőtt vagy: gyerekkel vagy a nélkül, tiporva a karrier lépcsőfokain vagy belenyugodva vereségbe, de minden pillanatban tudatában vagy az életkorodnak.

Illetve, nem. Néha megpróbálsz dacolni vele: a több számmal kisebb méretű ruha, a fitnesztermek izzadtságszagú erőlködése az idő visszafordítására ( vagy legalább megállítására), a szórakozóhelyek feltűnő jókedve és hangos kacaja. De minden porcikád tiltakozik ellene, a hamissága ellen.

Ekkor találkozol össze ezzel a csodával. Nem jön szembe, mert népszerűsítése a személyi edzőnek, a coachnak és a többi életmód tanácsadónak van. Akik nem kiemelni akarnak, hanem ráépülni a nyomorodra, benne tartva. Így találkozol össze egy eldugott, istenháta megetti kultúrház termében a NÉPTÁNCCAL.

Felnőttként. Első bálozóként. Kínosan állsz egyik lábadról a másikra. A szalagavató kínszenvedése bukkan elő emlékeidből. Aztán, nincs mit tenni. Beállsz.

Alig fél óra elteltével azt veszed észre, hogy dübörög a véred, az állóképességed a nullával egyenlő. Rájössz, évek, mit évek, évtizedek óta nem ugrottál. Emlékszel az indián szökellésre? Mennyi mindennel együtt temetted el azt is…

És itt, újra gyerek leszel. Kopasz férfiak, termetes asszonyok válnak a szemed előtt újra kisgyerekké. Veled együtt. Amikor már azt hiszed, fokozhatatlan az érzés, a tanárod csujogatásra szólít fel. S Te, akinek egy hangos szó nem hagyta el a száját évek óta azt érzed, felemel és mázsás súlyokat vesz le a válladról az a pillanat,amikor bekiabálhatod:

“Előre, csak előre, lássuk, mi lesz belőle…”

Nem tudod, mi történik. Csak azt érzed élt benned egy kisfiú / kislány, akinek elvették a hangját. Aki felnőtt és álomtalanítottan éldegélt. Vagy, inkább igazak álmát aludta. S, most, felébredt, tele tűzzel, hévvel és élettel. Rájössz, hogy újra élsz.

Beleveted magad ebben az újra megismert érzésbe. Újra tizenéves vagy. Nincsenek korlátok, bármit elérhetsz.

Aztán véget ér. Rájössz, fáj mindened, amiről nem tudtad létezik, az is. Ez másnapra még rosszabb lesz.

De valami nem vész el: amikor kijössz, izmaid ide vagy oda, könnyebben jársz. A lépteid nem kecsesebbek, de úgy érzed terheidet vesztetted. Hogy elbírsz bármivel.

Átadhatatlan az az érzés, ami történik. Hallgathatunk külföldi zenéket, még érthetjük is a szövegét. De sosem fogja tudni azt a szabadságot nyújtani, amit a gyökereink megtalálása ad. Amíg kívülről nézzük, a külsőségek miatt letűnt idők dicsőségének tűnik. Pár tarisznyás- sarus hóbortos széplélek skanzenjének. A befont haj, az abroncsos szoknya, a színpad, amire felénk emelik, mind eltávolítja tőlünk.

De ez az érzés él. Bennünk él. Mélyen elásva a pénzért vásároltatott multikulti 3D élményeink alatt, a street food és a plázák forgatagában eltaposva. Az érzés, hogy nem a Valentin nap hazája a mienk, nem is a könnyed franciás ételeké. A mulatós a “nézését meg a járását ezt lovagolja meg- erodálja el”

A közösséghez tartozás, a párválasztás-találás, a magyar vagyok érzést adja. Nem díszes- puccos- ostorcsattogtatósan. Egyszerűen, tisztán.

A végére három videó, három érzés. De amíg csak nézed kívülről, sosem fogod érezni.


Ha úgy érzed, tudsz kapcsolódó témát vagy erről jutott eszedbe más, írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Minden gondolat, érzés számít. A Tied is!

                                                         Arlette

Arlette M

"Az élet, mit élek- enyém!" COO- gondolkoding. Felöltözve is ember. Komfortzónátlanítva.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.