Elvetélt szerelem

Elengedtelek.  Ne kérdezd, már hányszor… De mindig kellettél és mindent elhittem, amit mondtál nekem. Nem tudom, miért volt rád szükségem. Azt hittem, veled könnyebben rájövök, de most már egyedül akarok továbbmenni az utamon. Egyedül. Nélküled. Mert te csak bántani tudsz és kihasználni. Ha nem vagyok én is benne, nem tudtad volna ezt velem megtenni, de benne voltam. Minden jóban és minden rosszban. Olyan szimbiózisba kerültem veled, hogy teljesen elveszett az, akit valaha “én”-nek hívtam. Megszűnt létezni. Az énben is te voltál, aztán az én is megszűnt és csak te maradtál.

Minden rólad szólt: az időm beosztása, a programjaim priorizálása, teljesen alád rendeltem mindent.

Ha kértél tőlem valamit, kérésed a legboldogabb emberré tett a Földön és azonnal megtettem, amit csak akartál. Azt kérded, kérted-e mindezt tőlem? Sok mindent nem, de én megtettem. Ezt nem kérhetem rajtad jogosan számon, ezért nem is hibáztatlak. De mennyire jogos egy kapcsolatot egyenrangúnak tekinteni, ha már patikamérlegen méregetjük, hogy ki mit és mennyit tett a másikért?

Csak bántasz, hazudsz, átversz, leértékelsz, és a tisztelet fogalmát még távolról sem ismered. Tudom, hogy irigy vagy rám, mert én a gödör legaljáról is ki tudok mászni egyedül is, te pedig tudom, hogy nem. És ki is fogok onnan mászni. Nem ma, talán nem is holnap, de hamarosan, mert én élni akarok! Nélküled is élni akarok. Hagyj békén, felejts el, nem engedem, hogy tovább bánts! Vissza kell térnem abba az állapotba, ahol van egyensúly, mert köztünk nincs és már majdnem teljesen elvesztem benned… Sajnállak.

Anyád nem szeretett. És így téged sem tanított meg szeretni. Azt hiszem, már sose fogod megtudni, hogyan kell. A kihasználás nem szeretet. Olyan nincs, hogy csak te vagy, te, te és te és mindent elveszel a másiktól, anélkül, hogy bármit is tudnál róla.

Nem is ismered azt a másikat. Fogalmad sincs ki ő, hogy melyik épp a kedvenc száma, mert már rég nem az I’ll show you Justin Bieber-től. Nem is sejted, mennyire rajong érted és alig várja, hogy együtt fuss vele a Margit-szigeten. Hogy mondta-e már neked? Persze. Kismilliószor. És hallottad is volna, ha figyelnél rá. De az igazság az, hogy nem érdekel téged. Saját magaddal vagy elfoglalva. Ha nem így lenne, látnád őt. Látnád, hogy félig már feloldódott benned, de te folyton csak kénsavat öntesz rá, hogy meggátold a már beindult kémiai reakciót.

Gratulálok, mert a legutóbbival tökéletes munkát végeztél. Soha többet nem akarja, hogy bármi köze legyen hozzád, hogy megismerd az utcán, hogy köszönj neki vagy ránézz. Mert már azt se hiszi el neked, amit kérdezel. Nem akar már neked segíteni, téged megmenteni. Te, aki lubickoltál önsajnálatodban és az ő rajongásában, te, akit ő sokkal jobban ismer, mint te magad. Te, akit ő minden hibáddal együtt elfogadott, imádott és soha nem akarta, hogy megváltozz. Csak téged látott, megértett és együtt érzett veled. De most már csak sajnál.

És verejtékkel és szenvedés árán ugyan, de rájött, hogy te félsz tőle. Félsz, mert megláttad benne, hogy milyen erős. Olyan erős, hogy bármit határoz is el, az sikerül neki. Olyan erős, hogy ha levágod az egyik karját, az másnapra kinő. Mert ő maga az élni akarás és ezt még te sem tudod elvenni tőle… Nem kell elbúcsúznod tőle, mert pár órája már feltett arra a vonatra, ami a legtávolabb visz tőle. Kinézhetsz az ablakon, akár le is szállhatsz, ha akarod, de ő már nem lesz ott… Soha többé nem vár rád…

(Előző írás itt olvasható )


Ha Te is úgy érzed, van miről beszélnünk, vedd fel velünk a kapcsolatot.

                                                         Arlette

SuLo

A megszokott fejlődés nélküli és unalmas. De a váratlan önmagad megismerésére késztet.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.