Esz-E-Iksz (18+)

Mi az? Ha kimondom, mindenki felfigyel. Vagy ha nem, akkor is, csak legfeljebb úgy tesz, mintha nem. Elárulhatom? Hát a szex!

Mindenkit foglalkoztat. Vagy néha, vagy egyfolytában. Ha mégsem, biztosan akkor is, mert ha nem foglalkoztat, akkor azzal kell foglalkozni, hogy miért nem. Tehát mégiscsak ott kötünk ki, hogy mindent ez mozgat, minden ekörül forog. Vitatható ez? Persze, de az eredmény úgyis az lesz, hogy életünk egyik meghatározó témaköre ez, még, ha nem is legfontosabb. A szex célja kétségen kívül a szaporodás. Ezen felül sok egyéb dolgot jelenthet még, de akármilyen is a szexualitásunk, annak evolúciós céljai vannak, vagyis az életben maradáshoz mely tulajdonságok, viselkedésmódok megszerzése, elsajátítása és melyek elhagyása a fontos. A legmegfelelőbben alkalmazkodók életben maradnak, sikeresen szaporodnak és továbbviszik utódjaikon keresztül génjeiket, a kevésbé jól alkalmazkodók tulajdonságai viszont nem élnek túl. Ezek persze mind hosszú időtartamra vonatkozó következtetések, nem 2 horvátországi nyaralás között levonható konklúziók.

De lássuk, Berne (kanadai pszichiáter) szerint mi mindent jelenthet a szex (Berne, E.: Szex a szerelemben. Budapest, 2002., Osiris Kiadó 46-48.):

  •  termékenységet, azaz a spermium petesejtbe hatolását, ami akár szex nélkül is megvalósulhat…)
  • teherbeejtést – amely mind a nők, mind a férfiak vágyát kielégíti (a férfiak, akik alig várják, hogy életet rakjanak a nőkbe és a nők, akik alig várják, hogy növekedjen a pocakjuk)
  • kötelességet – a nőknek, hogy gyerekeket szüljenek, a férfiaknak, hogy gyermekeket nemzzenek (illetve mindkét fél részére kölcsönösen a „napi orgazmus” biztosítását)
  • rítust – reggeli/évfordulós/karácsonyi, stb. rituális szexet
  • megkönnyebbülést – rossz közérzet esetén a feszültségtől való megszabadulás módja
  • fiziológiai regenerálódást, a jó közérzet kölcsönös biztosítását
  • rögeszmésen hajszolt gyönyört, az orgazmus csalfa ígérete utáni örökös hajszát
  • kölcsönös időtöltést, az órák agyonütését
  • csábítás, ámítás kettősét, a nagy összeveszések és kibékülések eszközét, melyben az ágy a színtere az összes nő-férfi között játszódó pszichológiai játszmának
  • egyesülés és megértés hordozóeszközét, meglévő és/vagy ezután születő egyezségek zálogát, két lélek találkozását
  • intimitást és kötődést, a szenvedélyek tüzében egymásba forró két test-anyagot, mely örökre egyesül, mely szét nem választható még a hétköznapok taposómalma által sem
  • szerelem végső és állandóan megújuló kifejeződését, mely eleven gyümölcsében, a megtermékenyített petesejtben csúcsosodik ki

Neked mit jelent? Örömöt, mindig újratermelődő megújulási lehetőséget, feloldódást, kiteljesedést avagy terhet, kötelezettséget, görcsös vagy nem görcsös gyermek utáni vágyat, esetleg egy kapcsolat összetartó erejét?

Mindegyik lehetőségben magamra ismerek, szinte hihetetlen is, hogy ennyi minden volt már számomra a szex… Egyszer fiatalok vagyunk, utána hirtelen középkorúak leszünk, és sokkal, de sokkal hamarabb, mint gondolnánk pedig öregek. Minden életkorban mást jelent. Szerintem a szex bármit megadhat, és mindezt leginkább akkor, ha jó is.

De mitől jó? Feloldódsz a másikban? A másik feloldódik benned? Mindkettőtöknek jó vagy csak egyikőtök élvezi? Szeretsz kezdeményezni vagy azt szereted, ha ő teszi? Elég bátor vagy ahhoz, hogy elmondd, mit és hogy szeretnéd? És elég bátor vagy ahhoz, hogy megkérdezd, ő mit és hogy szeretne? És ha elmondja neked legféltettebb titkát, te megteszed neki azt, amit kér?

Berne fenti listáját saját tapasztalatom szerint további egy elemmel még mindenképpen kiegészíteném: a szex az emberek megismerésének egyik módja – akár a művelése által, akár a szexuális témák körbejárása és megvitatása által. Amióta az eszemet tudom, érdekel a szex és nem csak a saját viszonylatomban, hanem a környezetemben élőkkel kapcsolatban is. Az, hogy ki, mit, kivel, mikor és hogyan csinálja, az egyik legintimebb dolog a világon és számomra mindig is a legérdekesebb és legizgalmasabb témák egyike volt, illetve még most is az… Persze nem mindenki szeret beszélni róla, de attól még mindig aktuális.

Beszéljünk a szexről sorozatunk többi részét itt találod.


Szólj hozzá Te is! Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Minden gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

SuLo

A megszokott fejlődés nélküli és unalmas. De a váratlan önmagad megismerésére késztet.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.