Sütivásár, mi?  Meg SZMK gyűlések, osztálypénz szedés és csupa hasonló móka kacagás..

Kevés annál hallgatagabb pillanat van egy osztály életében, mint amikor a szülőin elhangzik a kérdés:

“Ki vállalja az SZMK tagságot?”

Mély csend, az iskolai osztálynapló lapozgatós- feleltetésre kiválasztós pillanatok voltak ennyire feszültek életemben utoljára. Mindenki igyekszik láthatatlanná válni ,miközben reméli, valaki lelkesen felemeli a kezét: “Én” s akkor még el sem múlt a vihar, több áldozatra is le fognak csapni…

BadMoms. Rossz anyák. Nézzétek meg ezt a filmet, s rájöttök, mennyire messze van még tőlünk ez a fajta stressz! Amitől ők már szabadulni szeretnének, a kínos kötelező sütivásár a “gluténmentes, cukormentes, adalékanyagmentes, mindenmentes” házi csodákkal, a reggel fitt kertvárosi anyukaként érkezés a sulihoz, részvétel a színházi előadásokon, az iskolai csapatsport rendezvényeken nálunk még csak a Waldorf és más, kötetlenebbül nevelő iskolák elvárása. Itt még a közösség kötelező előírásai szinte nem is léteznek. Nálunk, ha egy szülő soha be sem tette a lábát a szülői értekezletre, pláne nem azon túl szervezett egyéb programra, azt sem veszi észre senki. Itt még nincs kötelező drukkolás az iskola csapatának az iskola pólójában, nincs magyar zászló lobogtatás, kertbe ház elé kitűzés- sőt, eszedbe ne jusson, mert azon nyomban “szélsőjobbosbalosgyíkember” leszel.

A sor bátran folytatható a végkimerülésig: nincs kötelezően lenyírt vasárnapi gyep, se egymás kölkeitől, ha kiülnek a ház elé kézzel készített fiszem-f@szom vásárlás… Nálunk az iskola még mindig gyerekmegőrző, annak az összes jó és rossz funkciójával együtt. Persze meglepődünk, amikor nem adnak ki utána nekünk széles látókörű, nyitott gondolkodású és összetartó nemzetet, holott mi szülők mi mindent megtettünk érte. Mit is…?

Ha itt eszembe jutna a gyerekemnek magyar zászló mintás iskolatáskát venni hello_szemoldok_nelkuli_cica helyett, azon nyomban meglincselnék.

Nálunk MINDENKI EGYÉNISÉG, érted? Te is, a gyereked is- ő különösen!- ne képzeljék, hogy holmi uniformisba belehúzhatóak lennénk! Örüljünk, hogy minket nem fenyeget ez a “beteljesülő amerikai álom”

Mármint, nem csak a süteményvásár részét tudjuk megúszni. Az ápolt kertvárost is, ahol a kerítés is láthatatlan. Azt is, hogy idős Alzheimeres apánk és nagymamáink közösségi napon érezhessék magukat fontosnak, mert az összetartó közösség számukra is ad feladatot. Nem fenyeget minket annak a veszélye, hogy áttekintve a szomszédokra utca hosszan gondozott kerteket láthassunk, persze erre szerencsésen megtaláltuk a megoldást az égig érő kőkerítésben és a ház előtt gyomosodó közterületben ( ami aztán szabad préda a közterület felügyelőknek, élnek is vele…). Nem kell attól rettegnünk, hogy ez összetartó közösség holmi erkölcsi mintát akar mutatni nekünk és gyerekeinknek!

Szabad élet magyar módra! Nézd meg a filmet és légy boldog, hogy ez a veszély Téged, Minket, sosem fog fenyegetni…

 

(Ui: Apróság. Nem, mégsem az. Annál a résznél, ahol nagy egyetértés támad a “mindannyian sz@r anyák vagyunk” mondattól erősen megrándult az arcom. Még mindig, ez a film is azon az alap tételen szórakozik, hogy milyen anya vagy…  Én pedig le@rom, milyen anya vagyok. De nem sz@r.)