Gondolom a hőségriadó teszi. Csak görgetem a netet és gondolkodom. Már, amennyit ilyen körülmények közt lehet. ( Nincs medencés szelfim. Medencém sincs.) Például azon, az ajánlott Urban Eve hol is jelenthet nekem inspirációt? Mennyire vesz komolyan az az oldal, ahol 2013-as cikkeket osztanak meg sorban. Értem, hogy a “hűsítő mentakoktél” meg a “még mindig menő a türkiz” az nem köthető évekhez, de mégis. Csalódottnak érzem magam tőle, meg picit hülyének nézettnek is.

Aztán belefutottam a Gergő halacskás posztjába, ahol nem győztem kutakodni, de az istennek sem találtam meg a képen az állatkát.

Volt egy posztunk arról, hogy a facebook mi minden szépre-jóra használható. Kivételesen tényleg irónia mentesen. Egy kommentben azt kaptam, hogy – fotosopolt- mondj egy áment haldokló állatok/ gyerekek képeit is lehet kedvelni. Higgyétek el, én örültem volna, ha annak a 3 éves roma kisfiúnak a képe, akit agyhártyagyulladás után élesztettek újra kétszer ( erről külön véleményem van, majd cikkben), majd amputálták a lábait, ujjacskáit , csak átverés lett volna és pénzszerzés. Nem az. Direkt nem rakom be a linket, aki akarja, megtalálja. S, ha már megtalálta, gondoljon arra milyen k..va szerencsés…! Ez a kisfiú ahhoz a történethez hasonlít, amiről nem értesültök. A kórházba csak szülni ment 16 éves roma lányról, akinek a gyereke se keze- se lába, se elméje született, egy vérfertőző kapcsolatból.. Mondjam, mik suhantak át az agyamon ezt hallva? A férfi felelősségéről? A gyerekről lemondtak azonnal, gondozókhoz került, akik hatalmas szeretettel várták érkezését!

Na, ezekre gondolok, amikor azt érzem nem jó itt élni, vagy alacsonyak a bérek vagy kikészít a forróság. Nem kell ahhoz almás laptop és medenceparti ház, hogy iszonyú szerencsésnek láthassam az életem, Itt ülünk egy vízzel teli medencében ( ivóvíz!), ahol a napsütéses órák száma Európa szinten is igen magas ( ne Korzikával mérd össze), ahol bármennyire is megnyirbálták és ellehetetlenítették, van orvosi ellátás és éjjeli melegedők, ahol, ha nem állna kerítés a határon a lehetetlen nyelvünk és a gondoskodni képtelen vezetésünk miatt akkor sem maradna itt senki, ha ragasztóznák ( kivéve a jóképű török gíroszos fiúk, de nekik sok csaj örül). Van egy csodás saját tavunk, amit sokan lenéznek, de egyszer próbálják csak nem venni komolyan vihar előtti időben, s hamar rádöbbenek, kis ellenfélnek nézték, de halálos lehet hirtelen. ( Hajrá, vitorlásra fel) Budapest mint a kikötői kurvák olyan gyönyörű: nappal látod, koszos a talpa és hiányoznak a fogai, de éjjel varázslatos.

A családom egészséges- a szidott egészségügy idén adta vissza édesanyámat-, szemem fénye utolsó pillanatban úgy döntött, még csatlakozik hozzánk, s az ő létezése minden mást felülír. Semmilyen multikultis csodaállás, ranglétra és vállalati pozíció nem tudta volna pótolni őt. Amikor alszik, még mindig sokszor nézem – hol szörnyűségeket vizionálva, hol csak gyönyörködve benne – az egyetlen dolog, ami számít….

Azt írta az egyik szerzőm, az új, életközépi kapcsolatok már csak épp picit többek a semminél. Én pedig hihetetlenül örülök azoknak a lányoknak, akikkel Arlette miatt viszonyom lett. Akár írók, akár olvasók legyenek.
Egy kávéra szívesen látok bárkit, ha Csudapest felé vetné a jó/rossz sora.
Jó nyaralást. 

(Kép forrása itt, érdemes megnézni! )