Facebook ravatal

Te ki tudnád törölni Apu vagy Anyu telefonszámát, miután tudod, hogy soha többet nem hívhatod fel? S, mit teszel akkor, amikor a közösségi oldalon látod ő(ke)t nap mint nap? Belépsz, s ott vannak: barátaid, családtagjaid… Láthatod az utolsó napjaikat is akár. A gondolataikat, érzéseiket..

Meg tudod tenni? Törlöd az ismerőseid közül? Vagy tudod a jelszavait, belépsz és törlöd az ő adatlapját? Mintha sosem létezett volna…

Egészen új dimenziókat kapott a halottak gyászolásának fejezete. Soha nem látott módon avatkoznak be idegen emberek az életedbe, jelzik részvétüket, írnak halott családtagjaid oldalára, köszönnek el tőle ott.. Úristen, ez milyen… ?

A rendszerből kifolyóan számtalan aberrált helyzetnek lehetsz részese. S, hiába értem, hogy nincs felkészülve erre a közösségi felület, én sem vagyok felkészülve arra, ami ott fogad. Balesetben elhunyt emberek előző napjai: sosem voltam még ennyire közel ahhoz, hogy beleláthassak olyan dolgokba, amik nem tartoznak rám. Természetesen, felvethető a személyes felelősségem, miért nézem meg. Mert NEM TUDOM nem megnézni. Nem tudom a fiatalon rákban meghalt lánynak nem megnyitni az oldalát, nem látni azt, amikor még bízott benne, meggyógyulhat…

S, ugyanígy, nem tudom újra és újra nem megnyitni annak a barátnőmnek az oldalát, aki öngyilkos lett. Keresem a jeleit, tudhattam volna, segíthettem volna rajta? S azt látom, igen, ott volt, jele volt. S én valószínűleg simán átgörgettem a hírfolyamban…

A közös gyász a hozzáértők szerint segít a feldolgozásban. De, ugyan, mennyire lesz pusztán attól közös a gyász, hogy feldolgozhatatlan tragédiák jelennek meg a hírfolyamomban, amiben vájkálhatok? Hogyan helyettesíthet egy kézfogást, egy ölelést a megosztott “Részvétem” szép képpel?

Továbbmegyek, ne csak gyászoljunk. Ünnepről is lehetne szó. Mit ér a születésnapi virágcsokor? Még attól az értékétől is megfosztja a közösségi automata figyelmeztetés, amivel akár rendelkezhet is. Egy bonbonos kép? Most tényleg, mi ez, költségtakarékosság? Ráadásul idővonalon? Ha nem gyászolsz, ünnepelsz nyilvánosan, akkor nem is vagy érzékeny? Miért nem elég már a privát üzenet, miért kell mindenkinek látnia?

Szól egyáltalán a Facebook-on bármi saját magadon kívül másról? S ez komolyan a legfontosabb kérdés. Nézel egyáltalán bármit ott a nélkül, hogy magadra várnál visszacsatolást? Ér-e egyáltalán a közösségi oldalon a barát valamit? Van-e értéke az élő kapcsolataidnak, vagy ők csak a nézők az egyszemélyes előadásodban….

(Írásaink facebook posztok kapcsán itt olvashatóak)


Ha Te is úgy érzed, van miről beszélnünk, vedd fel velünk a kapcsolatot.

                                                         Arlette

Arlette M

"Az élet, mit élek- enyém!" COO- gondolkoding. Felöltözve is ember. Komfortzónátlanítva.

1 Hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.