Ez mindig is bökte a csőröm: aki nem az ország szívében szívja a szmogot egy zsúfolt betontengeri panelben, az fix, hogy falusi nyomi, rántott húst és pörköltet zabáló, de mindenek előtt csakis nyomorgó lyukas cipőjű utcakölyök lehet – tartja magát az urban legend…

Pfff. Az ország nyolcvan százaléka bizony, hogy nem Budapesten veri a BKV ellenőröket, üldögél a légkondiban a padlószőnyegre morzsázva a fornettit, hanem a rózsadombi kakasülőt megszégyenítő kisbirtokok, tanyák gazdái is lehetnek ám… Sőt, tovább megyek! Aki a fővárosban él, nagyon sok esetben egy két generációnyi falusi felmenővel rendelkezik, ha nem épp ő maga hurcolkodott oda, ezzel egy időben meg a tősgyökeres pesti vagányok nem győzik felverni a peremkerületekben és az agglomerációban található kertes házak árát…

Elárulom, a városi nyomor ezerszer lehangolóbb a falusiénál!

Előtte had említsem meg, nekünk vidékieknek (ööö, MI lennénk a többség, ezért nem orrfelhúzás és lesajnálás jár, hanem tükörbe kukucs javallott) megvannak a saját „neveink” ugyanígy Rátok, kedves sufnilakók, panelprolik, táposok illetve betonpatkányok… Legendák terjednek rólatok, idelenn, odafenn, nyugattól keletig, mennyire felszínes, erkölcstelen, pénzhajhászó és semmihez nem értő, lóvékergető, plázagrasszáló és hiába erkélyes, ha szeméttel tömött, lerobbant lyukak lakói vagytok. Bizony, itt is létezik ez a fajta „városi bélyeg”, csak éppen nem olyan nagy a szánk, meg minek is bizonygatnánk nap mint nap, hogy nevetséges a parátok a darazsaktól és itt sáros lesz a többhavi közös költségetekbe kerülő cipi cipő már, ha megtaláltátok a megfelelő buszmegállót és vettétek azt a bátorságot, hogy gyalogolni mertek…

Felülni a biciklire a fővárosban milyen menő, míg vidéken mindenkinek alap, hogy van egy normális biciklije – legyen az gyerek, felnőtt, nyugdíjas. Autózni a városban, nos, kész anyagi csőd, de ha már kertre úgyse kell költeni (mert a kutyakakás parkok és prostikkal, utcakölykökkel tömött játszók az elérhető ingyenes programok csupán), az a minimum, hogy a harminc négyzetméteres galériádról reggel a bömösbe huppansz bele a négyezer forintos öltönyödben tejbe mártott kiflicsücsköt harapdálva a legújabb, facebookra készített mexikói vacsorád előtt (amire így spórolsz)…

Ahol az egyetlen opció a két szmogfallal körülvett Margit sziget a kocogásra, ha nem hörcsögként futkározol egy helyben a padon alkalmanként sok ezerért. Oda se neki, a sok hajléktalan erőszakossága és kutyatartása több figyelmet és szánalmat kap, mint a vidéki „szegények” közmunkája… Más nem látja, hogy egy egy pofátlanul kéregető öregasszonyról vagy épp szakállas alkesz DE kutyát kezében tartó csövesről készült riport tolódik a képünkbe, de a közmunkás NŐKet senki nem említi, akik nap mint nap árkot ásnak, füvet nyírnak, lapátolnak tisztességesen ahelyett hogy a Naplóban az exhibicionizmusukat élnék ki és a könyöradományokat harácsolnák, dolgoznak!

De persze, nyilván ott tartják büdösnek a kakit, ahol nincs, hisz a trágyáért is fizetni kell ám – abból nő a legszebb liliom, de hogy magyarázzam ezt meg annak, akinek fogalma sincs a saját tojás ízéről, a napsütötte eper illatáról, viszont a virslisre felhizlalt tacskóját hagyja az ágyában feküdni és cigifüsttől sárga a függönye?

Tudtad, hogy ahol nem a Balaton meg a telek a sláger, hanem a saját kerted no meg a bányató, Tisza, Duna, hogy van ahol a hátsó völgyben nagyobb lankák vannak, mint a Normafán, nos, ott, igen, a szegénység fokmérője pont hogy az, aki még egy normális rántott hús-krumplipüré ebédet sem tud összedobni? Szerinted miért csökkentették a hús ÁFÁ-ját, hogy több legyen a szusifaló, gyrosos, vagy hogy rájöjjenek azok a szerencsétlenek is, van ám más opció is a párizsin és a virslin kívül? Miért nem vidéken dobálják ki a kutyákat és a csecsemőket a hatodikról? Miért járnak sokkal tisztább, lelkiismeretesen karban tartott, mégis márkás autókkal a vidékiek, míg a városiak inkább IPodot hallgatnak a Combinon, nehogy megszólítsa őket egy újabb krisnás vagy észrevegyék, ami kinyomja a szemüket: a valódi nyomor a városban van, nem vidéken!

Mire fel ez a magas orr, a piros kredenc mitől a szegénység szaga, nem volt még olyan rég, hogy idáig el kellett jönni a kajáért, mert a balkonon nem nőtt meg a búza, kukorica, és tehenet, birkát, csirkét tartani sem a pluszmunkáért tették, hanem mert a pesti polgári társasházak aranyát nem lehetett ám megenni, cserélni volt csak jó… Kajára!

Hadd áruljam el, hogy a látszatluxusautód, vagy amit egy élet alatt eltömegközlekedsz, nos, egy jobb traktor árát is jelentheti? Vagy több hektárnyi gyümölcsösét? De ti csak annyit láttok, „koszos körmű vidéki melós” és már képzelitek a babot pukizó sört vedelő estéjét a TV előtt, ami köszönő viszonyban nincs a valósággal, csak egy újabb urban legend… Neked nincs programod estére más, mint a géped és a betondzsungel könyörtelen követelése a pénztárcád felé!

Míg ő nyugodtan behívja a kertből a kutyát: a maradékot nem a wc-n lehúzva, hanem őt táplálva, miután kényelmesen, a saját kertjében naplementét bámulva A CSÖNDBEN elfogyasztotta a vacsoráját, majd mindent gondosan körbejárva bezárva megfürdik a minőségi zuhanykabinban, és reggelig semmilyen mentőautó, tűzoltóautó, motort-bőgető ficsúr nem riasztja fel álmából… Ébresztőőőőőő!
(Folyt.köv. várható: A vidékiek ivadékai címen)

Előzményünk a nagyi kredencéről itt olvashattátok.