Felhívtál, éppen elkezdtünk beszélgetni, mikor csörgött a másik és megkértél, hogy várjak. Hát vártam: nem arra, hogy az illetőt megkérted, hogy hívjon vissza ekkor és ekkor, vagy adja meg a számát és te visszahívod. Nem csak ennyi volt: percekig hallgattam, amint a közösségi oldalon hirdetett napernyő méretét és egyéb tulajdonságait ecsetelted és egyezkedtél a leendő vevővel. Azt hiszem a végére már a döbbenettől nem is tudtam mit mondani, csak lepergett előttem, hogy már annyit sem érek, mint egy pár ezres napernyő.

Azért fontos  figyelemmel kísérni ezt a bizonyos telefonhívást, melynek során –azt reméltem – csak velem szeretnél, csak úgy beszélgetni; mert szeretsz, mert érdekellek, mert fontos vagyok neked és úgy gondolod, hogy időt szánsz rám.

Közel fél éve írtam a minőségi időről. „Üres szeretettankkal élek melletted! Kedvesem!”  (Itt olvashatod) és nem hiszem el, hogy újra meg kell tennem.  Sokan talán azt gondolják – köztük Te is – hogy túlreagálom, szerintem meg ez az a lejtő, amikor egy pár szépen eltávolodik egymástól, mert már minden egyéb fontosabb. Amúgy meg szerintem minimális udvariassági és társadalmi szabály, hogy amíg valakivel beszélgetek, akkor vele beszélgetek és a többi csatornán érkező megkereséseket addig várakoztatom, vagy legalább megkérdezem a másik felet, hogy elintézhetem-e azt a rövid, de életbevágó hívást. És akkor most nem kezdek el egy külön értekezést arról, hogy mennyire tudunk jól priorizálni, szétválogatni a valóban fontos, életbevágó dolgokat a lényegtelentől. Pedig ez is megérne egy misét.

Visszatérve a fő problémára – egymás szeretetén és tiszteletén alapuló kommunikációra – az már csak hab volt a tortán, hogy a történtekkel kapcsolatos érzéseimet kifejezendő, e-mailben küldött Meryl Streep idézetre csak annyi volt a reakciód, hogy mire jó ez a nagy kiakadás?

Hát ha még mindig nem érhető, akkor még egyszer elmondom és leírom:
„Egyes dolgokhoz már nincsen türelmem. Ez nem azért van, mert arrogáns lettem, hanem azért, mert az életem ebben a pillanatban egy olyan ponthoz ért, amikor már nem akarom az időmet olyan dolgokra fecsérelni, amelyek elkeserítenek és egyszerűen fájdalmat okoznak. … És ami a legfontosabb: nincsen türelmem azokhoz, akik nem érdemelnek türelmet.”

Igen, lehet hogy pár éve, évtizede még türelmesebb és elnézőbb voltam, mert magam sem voltam még önmagammal sem tisztában. Éltük a hétköznapokat, játszottuk a szerepeinket, de talán a párkapcsolat oltárán fel is áldoztuk saját magunkat és igényeinket. Magam nem is tudtam világos határokat szabni, egyáltalán érezni és kifejezni ezen határok tiszteletben tartásának igényét.

Hát most már elértem azt a pontot, amikor ha nehezen is, de kifejezem. Ugyanakkor szeretném azt hinni, hogy még fontosak vagyunk egymás számára, hogy tiszteljük egymást és ha nem is örökké, minden pillanatban; de a legfontosabb pillanatokban, vagy néha napján akár kizárólagosan is lehet illetve kell ezt érezni, mert ettől párkapcsolat egy kapcsolat.

Miközben tiszteletben tartjuk egymás autonómiáját és megtanultunk szeretettel külön lenni, közben elsikkadt valami, talán a lényeg, hogy azért mi „ketten együtt” vagyunk, akik vagyunk. És hogy mikor vagyunk „ketten együtt”az döntés kérdése. De akkor ne legyen senki és semmi más. Mert sok mindenhez már nincs türelmem.

A Meryl Streep idézet forrása itt: