Gondolatbűnöző vagy!

Manapság kezdtem el megint azon tűnődni, hogy valóban azt gondolhatunk, amit csak akarunk vagy ellenőrzésünk alatt kell tartani a gondolatainkat IS? Őszintén szólva nem tudom a helyes választ. És talán csak bizonyos következtetésekre juthatok ebben a témában, és az is lehetséges, hogy az egyetemes igazság soha nem fog eszembe jutni! Abban az esetben, ha van a témába vágó bölcsességed vagy akár egy „nálambevált” recepted, örülnék, ha segítenél ügyben, előre is köszönöm.

Mindenki egyetért, hogy vannak a világnak bizonyos és részletes szabályai, amiket ha megszegünk, akkor büntetést érdemlünk, attól függően, tettünk mekkora mértékben lépett át ezeken a határokon.

De vajon a gondolataink megmérgezhetik-e életünket hosszú távon akkor is, ha nem, soha soha NEM tesszük meg őket and örökre bezárva tartjuk őket az agyunkban? És mi a helyzet a rövid távú gondolat-szabadsággal? Gondolkodhatunk-e agresszívan, szexuálisan vagy BÁRMILY módon, ahogy csak szeretnénk, és ha igen, meg kell-e tartanunk őket magunknak vagy megoszthatjuk vajon őket a világgal anélkül, hogy ítélkeznének felettünk, betiltanának minket vagy épp nevetség tárgyává válnánk?

Erről a szabadságról gondolkodva, ami a gondolatainkat illeti, a véleményem és a tapasztalatom a következő: Egyáltalán nem! Abszolút NEM gondolhatunk azt, amit akarunk! És nem azért, mert a többi tudna a fejünkben olvasni és nem azért, mert egyszer majd valóra válnának, nem. Az ok, amiért ezt állítom az az, hogy úgy tűnik, mi, emberek, hajlamosak vagyunk el-elereszteni a pórázt, amin gondolatainkat féken tartjuk, és egyszer egyszer kibökjük őket a családunknak, a barátainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak. Úgy találom, a terápia jelen esetben nem számít – tartsuk meg ezt a lehetőséget azoknak az embereknek, akik szakszerű segítséget vesznek igénybe, hogy megváltoztassák a belső világukat (hajrá!).

Visszatérve a címhez, némely napokon kegyetlen tömeggyilkos vagyok, más napokon egy perverz szexmániás és vannak azok a napok, hogy mikor világot feltétel nélkül keblemre ölelő-szerető vagyok, még az életemben a legnagyobb seggfej felé is!

Ez vajon normális, vagy azonnal kérjek időpontot hisz egy nap a fentiek egyikévé fogok válni? Ezzel kapcsolatban nem látok a jövőbe, csak próbálom a gondolataimat összeszedni a gondolatbűntény témában, igazán mély vágyat érezve egy visszacsatolás felé, vagy talán némi együttérzést szeretnék esetleg megértést más, gondolatbűnöző társamtól.

Én vagyok az egyetlen, aki ölni képes a gyerkőce megsiratásáért, mindegy ki vagy hány éves az illető? Én vagyok az egyetlen, aki kéthetente féltékenységi balhét csapna, tökmindegy, hányszor mondják el neki, hogy szép, vonzó vagy okos? Én vagyok az egyetlen, aki mikor elkezd beszélni, az emberek megsértődnek, de ha csöndben maradok, engem sértenek még? Most akkor menjek, temessem el magam a néha ilyen olyan gondolataimért, különben a bohóccá válok egy nap az „AZ” c. filmből? Mi az ördög történik?

Hiszem, hogy egyszer csak, vagy elkezdesz beszélni, vagy csöndben maradsz és lassan meghalsz ott belül, saját magad emésztve fel. Mi a dolgom ezzel az agyambéli titkos szobával, amelyet legjobb tudásom szerint lakatoltam el, de néha egy szökevény kicsusszan és megtalálja az útját a külvilágba a számon keresztül (vagy épp irkálásaim során)?

Tanácstalan vagyok. Mert ha magukra hagyom őket és maguktól nődögélnek, egy kis gondolatbűnténymagból egy egész dzsungel nő ki. De ha megfogalmazom őket is valahogy a külvilág számára, ami, higgy nekem, önmagában is már épp elég nehéz és szégyellnivaló, MINDEN EGYES ALKALOMMAL megbüntetnek érte! Hacsak nem varrom össze a szám, van ez a fantasztikus jövőképem magamról, ami egyik legrosszabb rémálmom is egyben: egy gyerek, egy anya, egy nő és egy szerető rajzolódik ki, akinek komoly problémái vannak az összes említett területen, egy működésképtelen ember, aki elbukott mindezen területeken és akinek a temetése az év legjobb bulija lesz! De ha meg megteszem, akkor gyógyíthatatlan tumorokkal végzem egy kórházban, 40 évesen elhunyva, aki (én szóltam), (csöndes) (szent) (kedves) (mosolygós) (ártatlan) (szeretett) egy halott test, egy senki.

A dal remekül leírja az érzéseimet, és te ott, aki ezt olvassa, áruld el nekem a TE választásod!

Az angol- eredeti- változatot itt találod.

Alice A

Békés harcos a multikulti világban

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.