Gyerekkísérletek

Két hónap 20 nap bizonytalanságban. Mert ennyi telt el a pedagógiai szakszolgálat által kiállított „enyhe értelmi retardáció” diagnózist követően. Általában nehéz ezt közölni egy szülővel, egy EMMI rendelet szerint pedig egy szakértői vizsgálat csak akkor jogosult ezt megállapítani, ha azt orvosi adatlap, vagy a gyermek folyamatos figyelemmel kísérése is ezt igazolja.

Mindezek ellenére potom négy órás vizsgálat után a férjem orra alá nyomták az előzetes véleményt, hogy írja alá. Szegény alá is írta, én meg nem voltam ott. Ki gondolta volna, hogy kilenc év után – amikor is megkaptuk az autizmus diagnózist és további rendszeres, kétévenkénti felülvizsgálatok után – egy frissen végzett pszichológus arra vetemedik, hogy az elődei és a szakmában jártasabb pszichiátria véleményt felülíró diagnózist alkosson az általa korábban még hírből sem ismert gyerekről.

Mit tehet ilyenkor egy szülő? Természetes, hogy elkeseredtem, mert igazából nem oszt, nem szoroz, tudjuk hogy milyen, teljesen mindegy, hogy mibe kategorizálják. De mégis csak én vagyok az édesanyja, én vagyok vele lassan 14 éve napi 24 órában és tudom, hogy mire képes értelmileg. Természetesen, mint minden a normáltól elütő gyerek, nehezen veszi fel a versenyt a NAT-tal, nehéz megmagyarázni neki, hogy miért is kell például egy verset kívülről megtanulni, amikor őt a relativitáselmélet például jobban érdekli. Mert hiába nem tanult meg használhatóan írni és olvasni, a TV-ből és a különböző video megosztó portálokról minden információt begyűjt képi formában.

A mai nap például egy II. világháborús film kapcsán megjegyezte, hogy a legjelentéktelenebb országok a legbiztonságosabbak, mert azok az országok nem kellenek senkinek. És hogy a leggonoszabb állat az ember. Hát úgy gondolom, itt a retardációnak nyoma sincs. ..

Természetes, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtottam be, melyhez átnéztem a különböző jogszabályokat. Idegölő volt a várakozás, közben sok rossz napunk volt, Peti egyik nap reggelén ki akart futni az iskolából, mindenki meg is ijedt, mert amúgy kiszámítható és nyugodt természete van. Minden reggel úgy keltünk; hogy nem akar iskolába menni és hogy nem szeret engem és hogy miért is született meg … Nehéz így, minden reggel, minden nap és igazából értelmes választ sem tudsz adni. Mert mit is mondjak neki? Fog tudni tovább tanulni? Minek tanuljon egyáltalán tovább? Mit fog tudni csinálni, ha kikerül a közoktatásból? Magam sem tudom, hazudni meg nem akarok. Egyszer mondtam neki, hogy bekerül majd egy fogyatékos otthonba, ahol eszméletlenségig begyógyszerezik és ahogy nemrégiben egy autista fiú, a pszichiátrián fog a saját nyálától megfulladni.

Igen, én már hallottam ilyet, láttam pszichiátriát és láttam fogyatékos otthont. Nincs elég ember, nem értenek hozzájuk, a rehabilitációs foglalkoztatás a béka segge alatt. Ettől félek, így csinál a rendszer a sajátos nevelésű igényű gyerekekből valóban fogyatékosokat. Nem tud mit kezdeni velük, nem tudja őket integrálni. Hát dugjuk be őket egy otthonba, amiket amúgy meg európai norma szerint kitagolni kellene; vagyis kisebb, az érintettség súlyától függően támogatott lakhatást biztosító életteret kellene kialakítani.

Visszatérve a felülvizsgálatra: Gyermekkísérlet. Ülök, várok és izgulok a vizsgálat meg nem zavarása nélkül. A csendben hallgatom az óra másodperc mutatóját – ami egyébként sok autistát megzavarhat. Végtelennek tűnik az idő, a koncentráció a vizsgálat két óra 40. percében. Peti pedig könnyűszerrel oldja meg a vizuális intelligenciát mérő, kedvenc feladatait. Én már a figyelésbe is elfáradtam. Ő pedig csak rakja a kockákat, a képi mintának megfelelően, stopperral mérik az idejét. A legutolsó, legnehezebb feladatnál a pszichológus forgatgatja a művet, mire Peti megszólal: – “Te is összezavarodtál?” (Még én sem tudtam volna megoldani némely feladatot, remélem nekem az életben nem kell ilyen tesztet csinálnom, mert még kiderülne hogy nem enyhén, hanem súlyosan vagyok retardált.)

Túl vagyunk az IQ vizsgálaton és egy kis szünet után jöhet a pedagógiai vizsgálat, vagyis a NAT előírásai alapján mit tud Peti. Próbálják mérni, hogy mondjuk 45 Ft-ot hogy/milyen címletekkel tud kifizetni? Fel kellett világosítanom a gyógypedagógust, hogy nincs számfogalma, nem érdekli a pénz, az életben nem fizetett még és valószínűleg ezen a területen soha nem is lesz önálló.

Eddig is tudtuk, hogy az IQ memória részében a leggyengébb, nem is volt hajlandó fejben összeadni számokat, sem számszomszédokat felsorolni. Végül fél órás küzdés után sikerült képbe hozni a vizsgálót, hogy ezek mind rendben vannak és ezt a pedagógusa is leírta a véleményében.

Szóval az egész vizsgálatnak a lényege az volt, hogy a pedagógia szakszolgálat munkatársai képbe kerültek Petit illetően. Szerintük a memória nagyon átlag alatti, ezért indokolt lenne az értelmi retardáció, de megkönyörülnek rajtam és nem írják rá a papírra. Ez már szerintem a védekezés része, mert a kiemelkedő vizuális teljesítmény miatt meg tehetséges gyerek is lehetne. Hívjuk inkább csipkézett képességprofilnak, ami az autizmusra igen jellemző. Amúgy meg minden gyereknek elkelne ez a fajta személyes „gyermekközpontú” oktatás, mely az erősségeikre építene. Mert ahogy Gyarmathy Éva fogalmaz: „Amúgy semmi másra nem lenne szükségük, csak hogy az érdeklődésüknek megfelelő tevékenységet végezhessenek, de most arra van lehetőség, hogy hosszú pszichológiai vizsgálatok és ülések után egy szakértő pszichológus megmondja nekik, hogy miképpen kell viselkedni.”
Forrás itt:


Írj Te is, oszd meg velünk a híreket. Jusson el az információ mindenkihez. Vedd fel velünk a kapcsolatotMinden gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

Kék Nő

Többgyerekes anyaként nem bezárkóztam, nem vesztem el a munka-család-háztartás háromszögében. Inkább kinyíltam tőle, elhagytam a szélsőséges gondolkodásomat és keresem az arany középutat. Hiszek a kapcsolatokban, a közösségben, az emberi jóságban.

1 Hozzászólás
  1. A szakembernek igaza van. Teljes mértékben, az elfogadás a legfontosabb. De és itt a nagy DE… az amit az anya leírt az a valóság: sok helyen talán képzett, de hozzá nem értő és egyébként embertelen ellátást nyújtó emberek igenis léteznek a mai magyar egészségügyben, sőt egyre inkább csak ilyenek.
    Ezt akármennyire fáj, de valljuk már be ezt is, ne csak a ” másik oldal ” hiányosságait nézzük akkor, hanem ahogy másoknak tanácsoljuk, a sajátunkat, akár a szakmánkét is…
    A szakember az egy “csodaszó”, annak kellene lennie, de aki ment már orvoshoz és egyéb szakemberhez manapság, az bizony megtapasztalja, hogy a CSODA eltűnt és helyette van a nemtudás, a közöny és az együttműködés hiánya a bajban lévőkkel.
    A jelenség márpedig létezik, utána lehet nézni, nem csak ” buta” internetes oldalak szólnak róla, hanem komoly szakami cikkek, könyvek is, a pszichiátriai gyakorlatról, a begyógyszerezésről / kell a gyógyszer, azokról az esetekről beszélek, amikor pénz hiányában nem kap a beteg pszichoterápiát, helyette egy kis /? / nyugtatót /és hasonló ” szakmailag megalapozott ” eljárásokról.
    Legyünk reálisak, akármennyire fájdalmas is. Én is szakember vagyok a saját területemen de tudom, hogy minden szakmában vannak jók, közepesek és olyanok, akik nem odavalók. Ezt / is / vállalni kell.
    Mint ahogy legtöbbször azt is, hogy mindenki lehet “szak ” ember, azért ettől ne szálljunk el teljesen és megnézném, hogy amikor már mindenki távozik ebből a világból, ahogy említésre került, akkor vajon ki kinek lesz a ” szak” embere… lehet, hogy kiderül, hogy a gyerek legjobb “szak ” embere a szülő, mert ennek így kell lennie, hiszen ezért kapta, erre születte. Neki ez a ” szakterülete “. Mondom még egyszer: ezt én mondom, a szakember! / aki már közelebb van a halálhoz, mint a születéshez /

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.