Ha én egyszer lapos lehetnék

Sokakat borított ki a megcsináltatott mellekkel kapcsolatos írások sorozata. Az ő kedvükért álljon itt egy történet egy lányról, akinek nem volt szüksége mellnagyobbításra.

“Általános iskolában alig tizenévesként egyetlen lányként volt melltartóm. Ezzel a tornaórára átöltözéskor szembesültem.

S leginkább akkor, amikor férfi tornatanárunk ránk nyitott az öltözőben, s nem tudta levenni a szemét sem rólam. Csak rólam. Majd amikor a kötelező piros tornadresszre fehér pólót akartam venni, hogy eltakarjam melleimet levetették, hogy kötelező a tornadresszt viselni.

Ekkor kezdtem gyűlölni a melleimet. Nyáron, amíg kis barátnőm fürdőbugyiban szaladgált, addig nekem már kétrészes fürdőrucim volt. Emlékszem a felnőtt férfiak tekintetére…

Középiskola első évében a nyári táborban a táborvezető meg akart erőszakolni. A félelem adott erőt és düh elég indulatot, hogy a történetből ő jöjjön ki rosszabbul. Másnap kidobtak minket a táborból.

20 évesen már nem sikerült megúsznom ugyanezt az erőszakot. Akkor valami megváltozott bennem. Elszakadtam a testtől. A kislány továbbra is benne él, de elbújt az egyik rejtett zugában és csendben zokog.

Aki pedig kívül maradt, az már bármit kibír. Egy higgadt fasiszta őrmester lett belőle. Nőnek, anyának álcázva. De bármikor kivégezné a férfiakat, szemrebbenés nélkül. ( Na ő ezzel küzd azóta, azzal a gyűlölettel, amit a férfiakkal szemben érez. Ez az ő sírköve)

Innen indult a nagy cicihez és nagy hajhoz köthető sikersztori. Ahol az állásinterjúkon a fasz sokkal gyakrabban került elő/szóba, mint ahányszor az álláshirdetés területe indokolta volna.. A burkolt és kevésbé burkolt megjegyzések, hová vernék, ha náluk dolgoznék.

Végeztem iskolát, mielőtt áldozathibáztatásba menne át. Nem öltöztem kihívóan, de anyám szerint olyan romlatlanság áradt ebből a playgirl külsőből, hogy nem tudtak elmenni mellette a férfiak.

Saját magam sosem definiáltam énemet a testi valóm mentén. Sőt, szabadultam volna tőle.

Az egész tinédzser korodat úgy élni meg, hogy folyamatosan bámulnak a testeden valamit, fura érzéssel ölelgetnek a rokon és ismerős férfi családtagok ,amin csak azt érzed, valami ebben nagyon gáz.

Soha, semmi előnyöm nem származott a testfelépítésemből. Törékenyek voltak a csontjaim, amit szívesen sportoltam volna, arra nem tett alkalmassá. Amire meg igen, no arra nem vágytam. Celebként, kurvaként érvényesülni. Például.

Ha megkérdeznék, mit tettem volna 15 évvel ezelőtt, azt válaszolnám: szeretnék újraszületni lapos, szikár, izmos lányként. Akkor azt remélném, bármi lehetnék, ami szeretnék. Nem szorított volna a test béklyóba, nem adott volna körvonalat az életemnek.

Miközben tudom, de. Akkor is adott volna. Másfélét, de adott volna. Most ott ülnék, azon az oldalon, ahol Ti, akik műmellet szeretnétek és azt remélitek, ettől más lenne az életetek.

S jól gondoljátok. Tényleg más lesz tőle. De ez a más csak más. Nem jobb.”

( Korábbi cikkeink itt találjátok)


Ha Te is úgy érzed, van miről beszélnünk, vedd fel velünk a kapcsolatot.

                                                         Arlette

Arlette M

"Az élet, mit élek- enyém!" COO- gondolkoding. Felöltözve is ember. Komfortzónátlanítva.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.