Csak köszöngetni tudok. Tényleg.

Hisz a csapból is az folyik: legyek hálás az Élet tanításaiért avagy Csókoljam meg a lábaitok nyomát, amivel olyan kedves mosollyal rúgtok belém, hisz ÉN leszek Több, nem de bár?

Lássuk, bár még hol van az év vége, de addig nyilván bővül a listám, szóval ma este, mikor álomba hajtom a fejem az erősen kicserélni való ágynemű közt, az Angry Birdömmel, miután két ébresztőt is beállítottam, hogy TUTI felkeljek, szóval hadd összegezzem gyorsan, miért is leszek idén év végére is olyan lélekkel gazdagabb, amit oly sokan dagasztanak lassan aszteroida nagyságúra:

Köszönöm, hogy ha nem veszem fel a telefont azonnal, mert épp fontos – ám számodra ismeretlen – dolgot intézek épp, akkor a büntetésem változatos formában biztosított lelki-terrorban pár hétre kimerül. Mert az a dolgom, ugye, hogy mindig mindenkor rendelkezésedre álljak, legyen az reggel fél nyolckor, mikor rohanunk a suliba vagy épp délután négykor, mikor felveszem a csimotát a suliból, szóval mindenképp lehetetlen a feladat – s a jutalma lsd. fent.
Köszönöm, hogy ha a reggel négy órakor írt e-mailt csak reggel hat-harminckor olvasom el, akkor is garantált a borzalmas reggelem, mi több, a borzalmas napom, hisz Veled sem tudok jót tenni, akár kedvesen válaszolok, akár joggal parádézva. Nem átallsz hatalmas energiákat befektetni, hogy azértiselrontsd. Azt hiszem, feladom, elismerem, Neked van több energiád, Neked nagykorú már a gyereked, Te szervezed az életem, akár tetszik nekem akár nem, és ezen hatalmaddal már Kínáig átgyalultál, többször, de hát nincs mit tenni, így megköszönöm.
Köszönöm, hogy bármit is teszek, sehogy sem tudok kiszabadulni a szaranya képből, amit akármennyi „te vagy a világ legjobb anyukája” sem tud helyrebillenteni, hisz nincs elég papír a gyűjtésre, nincs mindig meleg vacsora, akárhogy is kap főtt kaját a ded a suliban, no meg képtelen vagyok a Világ minden szúnyogját elűzni a lakásból, képtelen vagyok minden darázstól megvédeni a kölyköt, de cserébe nyelhetem az „ezen túl kell lenni”-t, mikor minden figyelmeztetés ellenére Veled csak megégeti az ujját a gyerek a fenenagy csekk-égető-rituálé során.
Köszönöm, hogy tizenéve én vihetem a falu legszarabbtesója címet, veretlenül, hiszen lehetetlen kitörni a letéphetetlenül rám-szabott-gyógyult életképtelen, ám (lehet épp ezért) család összetartó szerepből, aminek természetesen a villámhárító és igencsak leharcolt bokszzsák funkciója külön főnyeremény, és hát kitbaszogassunkhanemakicsithiszamásikboldogulezmegittvanmégmindig.
Köszönöm, hogy ennek fejében nevetve hozzá is teszed, hogy a boldog gyerekkorom pont elég volt, hogy most hetven éves koromig számat összevarrva méltósággal viseljem sorsomat.
Köszönöm, hogy olyan szívesen írnak nekem kitudjakik kivont billentyűzettel és monitor előtt habzó szájjal, legyenek azok akár rendőrséggel, akár perrel fenyegető leveleket, mert két három ilyen közt képes voltam „nem”-et mondani egy személyes találkozás lehetőségére.
Köszönöm, hogy személytől függetlenül az összes párom exe, rosszabb esetben exei (ilyen is volt már) olyan szívesen tölti ki rajtam az összes vélt vagy valós sérelmét, mintha önként jelentkeztem volna erre a szerepre, tök mindegy, hogy nemhogy közöm nem volt az egészhez, de még csak képben sem voltam, és ennek folyománya nyilván vagy a komplett kapcsolat viharos gyorsaságú megromlása vagy éppen ez engem ért nem csekély anyagi hátrány.
Köszönöm, igazán szívből és tényleg, annyira, hogy elkezdtem az ajándékképp rám dobált tégláitokat gyűjtögetni, nagyság szerint rakosgatni. Amikor Ti álltok majd éjjel, a magányban reménykedve, akármilyen fájdalmatok a semmibe üvölteni, ott leszek és velük bas@lak Titeket lelkifuri nélkül agyon.