No, nem töröltem magam illetve arról már írtam, hogy erős gyomlálást végeztem az ismerőseim közt több, mint egy hónapja (nemcsak a saját, de az ő érdekükben is), hanem itt ott tartottam egy kis szünetet. Arlette véleményében, határozottan gondolom, „van valami”, így ha nem is nagy csinnadrattával, de szép csöndben én sem léptem fel annyiszor múlt héten, illetve múlt hétvégén szinte egyáltalán nem!

Hogy mi lett az eredmény? Nem tudom eldönteni, sírjak vagy nevessek, annyira ambivalens!

Először is, azon alkalmakkor, mikor beléptem, csak pár oldalnyit tekertem lefelé: még szerencse hogy legalább ennyit! Ugyanis pont abban a pár oldalban voltak olyan információk, amiket ugyanúgy (az általam sokszor) „időpocsékolásnak tartott” csitcset során lehet csak beszerezni! Tehát abban az esetben, ha NINCS facebook, bizony le kell állni és beszélgetni kell másokkal, különben lemaradsz, kimaradsz, senki nem fogja a véleményed figyelembe venni és fontos időpontok, határidők felejtődnek el… Tegyük fel, hogy van egy szülői az adott intézményben, kihirdetik a neten és ezzel párhuzamosan ki is plakátolják, rendben, dupla varrás jobban tart, értem én, és egyet is értek. Így, ha reggel rohansz és nincs időd a kiírást böngészni, mert ötmillió más dolgod van, akkor még mindig ott a facebook, amire akkor kukkantasz rá, amikor időd engedi. Az eredmény: voilá, tudod amit kell! De ha már a kettő egyszerre történik, tehát időd sincs (akármiért) illetve nem is lépsz fel, nos, könnyen szembesülhetsz azzal, hogy:

• a szükséges papírokat nem adtad le a szükséges helyre
• elfelejtetted befizetni a csoportpénzt és kinn virít a neved az ajtón nagy felkiáltójelekkel
• nem írtad alá, hogy most akkor igénybe veszed a nevelésmentes napon az ügyeletet (basszus, nevelésmentes nap, mikor?)
• a gyerkőc csalódottan jegyzi meg, hogy már nem kapható a könyv, amit szeretett volna
• fogalmad sincs, miért mondja a gyerkőc, hogy „olvastak a fejében” amíg ki nem derül, mi is történt konkrétan (miafenefolyikott?)

és még sorolhatnám.

Úgy vettem észre, hogy ha függőséget okoz a facebook, akkor kimondhatom, ugyanilyen függőséget okozhat az időmániánk is, ami keresztbe tesz a személyes kapcsolatoknak! Hiszen, fentiek fényében, ha nem ez, akkor az, DE VALAMELYIK elengedhetetlen! Míg a facebookot megnézhetem a wc-n, amikor időm van, addig a pedagógussal igenis reggel kell pár szót váltanom, szemtől szemben, mikor ő IS rohan, délután meg már mások vannak. Ráadásul a facebook csoportunk helyét átvette az alkalmankénti (szépen fogalmazva) „visszajelzés, kérés, határidő”, az ajtóra szép színes ceruzával kiírva és sok felkiáltójellel díszítve… Mikor kevesebb a létszám, azt gondolnám, több idő van, de úgy tűnik, ők is leszálltak erről a hullámról és visszamentek a kezdetekhez. Nincs okom mérgelődni sem sajnálkozni, mikor pont egybevág az én hullámommal is ez a jelenség, de ennek ára van, mégpedig az ugyanennyi idő ráfordítása a személyes kapcsolatok és információcsere érdekében!

Viszlát, otthon ülés, tessék felöltözni, feldobni egy kis pink szájfényt és nem a háta mögött szmájlizva sértegetni, hahó, hanem a szemébe mosolyogva savazni, megbeszélni, megállapodni. Utóbbi vége pedig a valódi mosoly, és igen, nincs nyoma, legyen az „se tüske se nyavalya”, vagy éppen a magunkban rötyögés és a megkönnyebbült továbblépés: lehet választani vérmérséklet szerint!

Egész egyszerűen annyi történt velem így, ez alatt a pár nap alatt, hogy a reggeleim és estéim (nagyjából) idegesítő pittyenések, lájkok és e-mailek nélkül zajlottak, illetve, lemaradtam egy két fontosabb adásvételről és megint összejött pár netes kapcsolat elhalványodása (de hova még?). Napközben fel kellett venni a tempót és bizony beszélgetni, megjelenni, valamint picit meghökkentünk a környezetemmel együtt, hogy élőben ment az adok kapok, megfejelve a „jé, nem is ismerem” vagy „jé, nem is olyan élőben” szemkerekedésekkel…

Nem lett lenyomata a neten sem a fantasztikus hétvégi mamipartynak, no meg a témáknak és a gyerkőcök boldog sikítozásának… Annak sem, miképp is zajlik a munkabeli háttérmunka egy egy határidő szorításában, vagy épp új projekt előtt milyen is megvitatni a feladatokat és tisztázni azonnal egyes félreértéseket: semmi éjjeli álmatlanságra okot adó stressz faktor nem maradt a végére.

Tény, egész egyszerűen nem mindig sikerül a személyes információcsere, ilyenkor jól jön egy „ingyenes, időspóroló, közvetlen kommunikációs csatorna” (ha-ha-ha), ugyanakkor egész nap rohangálni olyan dolgokért, amit itthonról is „elintézhetnék”, annak kedvez igazán, aki szívesen jön megy és minden a közelében de legalábbis nem túl messze van…

Legvégül pedig, arra jutottam, hogy súlyozni fogok, mikor mi a fontosabb! Biztos lesznek időszakok, mikor a hajnali és késő esti itthonról bonyolított mindenféle dolog kerül majd előtérbe. Míg a hétköznapokban „ráéreztem a szemtőlszembeniség” fílingre és igyekszem visszafogni a lovakat, ami a „hisztérikus nincs időm” felkiáltás „beszéljük csak meg gyorsan” átprogramozásával fog járni… Az eladásokat pedig, ott egye meg a fene, felcserélem az ajándékozásokra!