Nem tudom, hogy a tavasz teszi-e, vagy a saját akaratom időzített ilyen jól, de végre történik. Hogy mi?

Hát minden, amire eddig vártam. Minden, ami ezidáig növekedett, fejlődött, kavargott bennem. Minden tapasztalat, amit az utóbbi egy évben szereztem, ehhez járult hozzá. Érzelmi káosznak tűnt, de cseppek voltak a pohárban, kövérebb cseppek vagy soványabbak. Lassan-lassan, de gyűltek. Majd egy csodálatos tél végi napon megértek és összefogtak acélból, hogy kiborítsák azt a bizonyos poharat. A folyadék csodálatos, bárminek fel tudja venni az alakját. Fel is vette. Míg nem volt tele a pohár, türelmetlen voltam, hogy mikor telik be és mióta kiborul, türelmetlen vagyok és kapkodok, hogy melyik feladatot valósítsam meg először.

Sose voltam elég szép, elég okos, elég csinos vagy elég jó. Folyamatosan ebben éltem. Rengeteg embert csodáltam, bátorságukért, munkásságukért, sikerükért, míg rá nem jöttem, hogy ugyanerre én is képes vagyok.

Most tele vagyok célokkal, hogy megvalósítsam álmaimat. Ötletekkel, tervekkel, életigenléssel és most már kellő arroganciával is, hogy figyelmen kívül hagyjam azokat, akik visszatartanak attól, hogy megvalósítsam önmagam. A bátorság nem a kitaláláshoz kell, ez eddig is mindvégig bennem volt, hanem ahhoz, hogy akik, amik eltántorítanának, ne engedjem. Ezt eddig mindig harcnak éltem meg, de most már velejárónak tartom.

Ők is csak a saját útjukat járják, de neked is azt kell!! Ezt ne feledd! Nem fontosabbak nálad, csak TE vagy a fontos. Ha tehát letértél a sárga köves útról, keresd meg és térj vissza! Feltöltve és erősebben! Hajrá!!