Irigyelj vagy sajnálj! S én, melyiket válasszam?

Lépten, nyomon belefutok az utóbbi időben az „irigység” szóba. Legfőképp olyan vitákban, nézeteltérésekben (nem merem őket építő jellegű eszmecserének nevezni), ahol az érvek kifogyása után a hangoskodó másik fél elkezd személyeskedni és óhatatlanul hozzám vágja: irigy vagy!

Tessék? Hogy? Mi van? Más a véleményünk, ütköztessük napestig, ha van rá idő, de ez a jelző miért lett olyan általános az utóbbi időben? És vajon „betalál-e” speciel nálam vagy ne is foglalkozzak vele? Hiába takar jótékonyan írásaimban itt egy választott nick (becenév), az életben is előfordul eme jelző osztogatása, ahogy megfigyeltem. Mutogassak ujjal vissza felnőttként, mint a kis óvodások, míg meg nem unom (én szoktam hamarabb megunni, újabb gyengeségem kerül napvilágra), hogy magadra mondod? Tartsam fel a tenyerem és mondjam, hogy tükör? Hahaha. Ebből már kinőttem úgy érzem, és valahogy nem is az én világom…

Arra gondoltam, inkább utánajárok, leások a lelkem rejtett bugyraiba és egy két napot arra szánok, hogy kiderítsem, érintett vagyok-e a témában avagy sem.

Tudományos hozzáállásom miatt először is utánanéztem, mit is jelent ez a szó. Beütöttem a legnépszerűbb keresőbe a következőt: „irigy jelentése” és kiköpte a következő választ:

Oly emberről mondják, ki más javán, szerencséjén szomorkodik, s azt inkább magának kívánná. Irigy ember. Irigy szemekkel nézni másnak előmenetelét. Szegény sors az, melynek irigye nincs.” (forrás: irigy.szojelentese.com)

Lássuk csak lépésről lépésre.

IRIGYELNI

Más javán szomorkodom-e, magamnak kívánom-e? Ajjaj, ebben bizony van valami! Fakadtam már sírva azon, bizony, hogy nekem nincs kislakásom a főváros belső kerületében. Igen, kívántam magamnak egyet, ez igaz. Utána pedig felütöttem az ingatlanhirdetéseket és béreltem nem egyet, nem kettőt… Irigységem oda vezetett, hogy ki kellett próbálnom és oda lyukadt ki, hogy végül legjobban mégis egy kertvárosi részben éreztem magam…

De egy beteljesületlen álomként miszerint maga a birtoklás, tulajdonlás nem vált valóra, tüske maradt. Irigy, irigy kutya!

Mások előmenetelét néztem-e irigykedő szemmel? Francba, tényleg, volt ilyen! De nem a feladata tetszett, hanem a fizetése, nem tehettem róla úgy érzem, hisz szerettem volna jobban élni és tartalékokat képezni én is. Legfőképp viszont ez akkor csúcsosodott ki, mikor munkanélküli lettem több mint fél évre. Utólag láttam csak, mekkora hülye is voltam, hisz lett időm és szívem vágya teljesült: immár 8 éve hűséges családi társunk lett fehér szőrű, gombszemű, időmilliomosként jólnevelt kiskutyánk. Végül persze sikerült elhelyezkedni és onnantól már nem volt időm „oldalra nézni” megint jó darabig.

De azt a fizetést akkor sem értem el soha. Irigy, irigy kutya!

SAJNÁLATRA VAGY IRIGYLÉSRE MÉLTÓ?

Jobb irigyelni mást, mint sajnálni? Bingo! Talán ezért olyan általános ezt más fejéhez vágni, ami már viszont nem szokásom, nem hangoztatom. A sajnálat kiváltását én jobb szeretem saját életem esetében. Nem mintha ez különb lenne, csak éppen nem ugyanaz! A túloldal viszont előszeretettel, vagyis, az önigazolást kereső fél, kifogyva érveiből és félve, hogy sajnálat tárgya lesz, szerintem ebbe menekül.

Sokkal jobb, ha úgy fekszik le, azzal az illúzióval, hogy valamit jól csinálhat, igenis legyen elégedett az életével, hisz irigye van…. Boldogan hunyja le szemét és reggel frissen ébred. Valljuk be, ezt az érzést nem csak a fent említett „viták”, hanem a közösségi oldalak is gerjesztik. Kis kitérőként hadd említsem meg azokat, ahol csak buli és nyaralás fotó illetve elbeszélés van, ám az átlag magyar (bemondták a rádióban) 16300 forintot tesz félre havonta és erről hallgatni szokás, ahogy a vakolatlan füstszagú egyszobás vityillóról is…

SAJNÁLNI

Utolsó mondatommal át is vezetem az irigységről írva a végszót: szegény sors, kinek irigye nincs. Ezzel szerintem ebben az országban nincs gond! Hisz sehol egy „szegény” kit ne irigyelne valaki valamiért. A hajléktalant a szabadságáért, a milliárdost a fiatal feleségért. Engem, a 19 éves ám napfénytetős autómért, a 90 éves nénit a koráért, a 16 éves lányt a fiatalságért (külföldi témában például Nick Vujicic-t a hitéért és világszéles ismertségéért) és így tovább és így tovább…

BEISMERNI

Ez az írás azoknak szólt, akik szintén beismerik, vannak rossz tulajdonságaik de dolgoznak rajta vagy éppen előnyükre fordítják. Én elfogadom magamban, tudom magamról, kordában tartom, ismerkedem vele, kielemzem, megrágom, kiköpöm. Majd észreveszem máson, hisz magamévá tettem teljes egészében. Csak már óvatosan teszem szóvá, mert a szemfelnyitás fájdalmas és vannak akik nem készek rá, hát legyen meg az ő akaratuk…


Ha Te is úgy érzed, van miről beszélnünk, vedd fel velünk a kapcsolatot.

                                                         Arlette

Alice A

Békés harcos a multikulti világban

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.