Kérem azt a virágot!

A Nemzetközi Nőnappal kapcsolatosan bizonyára mindenkinek megvan a véleménye és tapasztalata. Nyílván van, aki mint minden ünnepet, ezt is teljes természetességgel fogadja el, sőt feminista allűröket kongatva nyílván szélsőséges megnyilvánulásokra is lehetőséget ad. Mások szerint minek a megkülönböztetés, nem ettől érezzük magunkat NŐ-nek, sőt, talán már nem is olyan lényeges szempont. A két véglet között bizonyára még sok nézet akad a spektrumon, következzen hát az enyém:

Saját nőiességem sérültségéből adódóan pár évvel ezelőtt még én is ez utóbbi nézeten voltam: felesleges udvariaskodásnak tartottam. Vallottam, hogy az egy napra koncentrálódó kitüntetett figyelem nem több egy álságos viselkedésnél. Az elmúlt évek önismereti munkájának köszönhetően már nem látom ennyire fehéren-feketén a világot, sőt NŐiességemet képes vagyok azon a természetes módon megélni, ami szerintem hozzátartozik nemünkhöz. Tudok gyenge és esendő, segítséget kérő lenni, pedig egy évtizede még a pótkerék lecserélését is saját feladatnak tekintettem, az első Trabantomban pedig zokszó nélkül cseréltem gyertyát.

Éveim számainak növekedésével arányosan fejlődött a NŐies megjelenésem is és bizony sorra kapom a bókokat, hogy jobban nézek ki, mint 10 évvel ezelőtt. Bizony, szükségünk van a bókokra, az elismerő szavakra, akár elismerjük, akár nem.

De hogy mégis klaviatúrát ragadtam, az valójában – még ha nem is hiszi az olvasó – nem a magam EGOjának legyezgetése, hanem a történet, ami zajlik kamasz fiacskáimmal ezen ünnep kapcsán. Próbálom gyermekeimet az életre nevelni: türelemre, udvariasságra, a gyengébbek támogatására … Mert ők csak az én nőiességemhez képest vállnak Férfivé és vice versa a lányok is egy igazi apa mellett vállnak Nővé. Így nekem természetes, hogy NŐNAP kapcsán beszereztem néhány tábla csokoládét, hogy adott esetben fiacskáim kifejezhessék tiszteletüket az iskolában őket körülvevő hölgyeknek.

Gimnáziumot most kezdett ifjú lovagot is meginterjúztattam, hogy mit gondol a közelgő ünnepről; kit szeretne felköszönteni? A beszélgetés végén az osztályfőnök és az összesen három osztálytársnő maradt talonban, de még nem teljes bizonyossággal. Másnap már újságolta fiacskám, hogy facebook csoportot nyitott a célból, hogy megtudakolja, ki milyen ízű csokoládét szeret. Az egyik ÉRETTSÉGire készülő osztálytársnő vissza is válaszolt neki, hogy már épp gondolkodott rajta, hogy az osztálytársai le fogják sz………ni a NŐNAP-ot és nagyon megörült az ellenpéldának.

Kedves HÖLGY társaim, ti akkor fogjátok a férfiaktól megkapni a tiszteletet, ha NŐ-ként is viselkedtek. Genderelmélet ide, genderelmélet oda: nem elég Nőnek lenni, hanem annak is kell látszani! Ahogy már az ókortól fogva tudjuk; „a stílus maga az ember”! Hiába nevelem én – és sokan mások –tiszteletre a fiainkat, ha TE „le…rom” stílusba beszélsz, viselkedsz és öltözködsz!
A szerző írása a lányok neveléséről itt olvasható.

Kék Nő

Többgyerekes anyaként nem bezárkóztam, nem vesztem el a munka-család-háztartás háromszögében. Inkább kinyíltam tőle, elhagytam a szélsőséges gondolkodásomat és keresem az arany középutat. Hiszek a kapcsolatokban, a közösségben, az emberi jóságban.

Nincs még hozzászólás

Hozzászólások letiltva