Két út

Itt áll a színpadon ez a két, egészen máshonnan érkezett ember, s fogja egymás kezét. Igen, tudom, hogy  a show része. Nem kérdés, hogy munkájukat tökéletesen végző iparosok, akik a legkisebb tévedés nélkül mérik fel az erőviszonyokat és adják azt, amire a nézőknek szükségük van. Szenvedélyt, humort, kikacsintást és összenézést. El tudják hitetni Veled arra néhány órára, nincs “ti” és “ők”. MI vagyunk.

Talán ez a legfontosabb, amiért néha az életünk egyéb területein innen is meríthetnénk ötletet arra, hogy viszonyuljunk azokhoz az emberekhez, akikhez munka vagy családi viszony fűz. Az összetartozás érzését megélni. Azt, hogy nem kell a másiknak ugyanazokat az élethelyzeteket, döntéseket hoznia ahhoz, hogy csapatot alkothassunk vele. Hogy nincsenek egyértelműen jó és rossz döntések.

dolhai2

Itt állt előttem ez a 3+3-as két felnőtt, akik máshogyan rakták ugyan össze a családjukat, mégis mindkét válasz hiteles. Az ajaki fiú, a “messziről jött, aki mindent vitt”. Aki a család, feleség, gyerekek mellett a színházat maximális szerénységgel, profizmussal és – fura módon – teljesen két lábbal állva a földön választotta hivatásul. Aki, ha “Nincs más, ha játék kell játszunk nekik! (Rómeó és Júlia)” ügyeletes szívtiprót kívánnak tőle, ő az lesz. azt hiszem, ha ács lett volna, ugyanolyan kötelességtudóan végezné a munkáját, mint  így. Szerencsénkre, inkább ez utóbbit választotta…

S itt ez a lány. Akit tizenéves kora óta látunk. Szerepeiben, magánéletében egyaránt. Aki beleszületett ebbe a varázslatos világba. Aki felmérhetetlen előnnyel indult sokakkal szemben. S aki, e miatt is, olyan elragadó természetességgel kezelte az élete sorsfordulóit, amire csak igen kevesen vagyunk képesek.

Furcsa azt látni, mennyivel bátrabbak az új világban a nők. Mennyire több hittel térnek le a megszokott utakról. Lombikbébik, patchwork családok, távszerelmek, újrakezdés. Nem az a kérdés, hogy a választásaik vajon helyesek-e. Vagy szerencsések. Vagy hányan sérülnek bennük. Az az érdekes, hogy miért ők lettek a zászlóshajók? “Akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek” mondta Ady. A bátrak pedig most mintha a nők lennének. ( Szigorúan kelet-európai az elmélkedésem) Az esti tanfolyamok tele vannak nőkkel, a Gazdag mami csoportban ezrével regisztrálnak az új tagok. Az induló családi vállalkozások igen nagy hányada női energiát használ. A széthullott családokat nők próbálják újra összegyúrni…

Mennyire sikeresen? Ezt nem tudom. Azt sem, a többször beismert kudarc az sikertelenebb-e, mint a házasság álcája mögött leplezett gyávaság. Sokra tartom azokat, akik meg mernek mozdulni. Gyáva vagyok, nem feltétlenül hiszem, hogy ezek sikersztorik. De nem biztos, hogy több a halott vagy sebesült ezekben, mint a pocsolyában maradtaknál…

Ők ketten azt mutatták nekem aznap este, hogy a kézfogás, az ölelés ott is működik, ahol más utakon járnak. Ha elfogadják egymást. Azt pedig, hogy ez a modell működőképes mi mutatná jobban, mint az a siker, ami közös szerepléseiket övezi. Két karizmatikus személy, hihetetlen energiával tud elmozdulni egy irányba, ha ezt döntötte el.

Talán érdemes lenne példát venni az összetartásukról.

Ami az előadásukat illeti: Dolhai Attila mérhetetlenül tehetséges és magával ragadó előadóművész, akitől vérprofi előadás várható bármilyen körülmények között. Szinetár Dóra percről percre kíváncsibbá tesz, mivé formálódik színpadi karaktere az évek tapasztalataival. Ketten együtt pedig tökéletes pár arra, hogy egy igazán könnyed, szerethető estét töltsünk velük a musicalek, popzenék világában.

Azt már csak nagyon zárójelben teszem hozzá, milyen pótolhatatlan szükség lenne azokra a közös – közösségileg közös programokra -, ahol magyar nyelven együtt énekelhetnek együtt az emberek.

Képek forrása az Abonyi Lajos Művelődési Ház.

Korábbi írásunk a patchwork családról itt olvashattad.

Arlette M

"Az élet, mit élek- enyém!" COO- gondolkoding. Felöltözve is ember. Komfortzónátlanítva.

Nincs még hozzászólás

Hozzászólások letiltva