Kezdő fétis tanfolyam – ilyen létezik?

Adott egy tanfolyamokat és workshopokat indító stúdió. Mivel ez a stúdió csinálta tavaly a fotózásomat, folyamatosan követem az újdonságaikat. Most éppen a kezdő fétis tanfolyam + fotózás szúrt szemet. Az eseménynél bejelöltem az „érdekel” állapotot.

És elindult a lavina!

Voltak közeli barátok, akik csak viccesen megjegyezték: „…boldog házasság titka” Ez egy kedves csipkelődés. Aranyos, főleg, hogy jó baráttól jött. De! Kaptam érte mást is. „Milyen anya az olyan, aki nyíltan vállalja, hogy ilyesmi érdekli?” „Mit képzel ez magáról?” „Szegény gyerekek, mit látnak az anyjuktól!?”

Vagyis, éljenek a prűd szülők, akik szerint a szex csak és kizárólag gyerekcsinálásra való, lekapcsolt villanynál paplan alatt, és természetesen misszionárius pózban!

Nyíltan vállaltam azt is és nyíltan válaszolok erre a három kérdésre, ami megütötte a fülemet az ovi előtt várakozva.

Milyen anya az ilyen? – Hát kérlek, olyan, aki imádja a gyerekeit és egy-egy kalandos éjszakán megfogant benne két gyönyörű és boldog kislány! Aki azt tanítja és mutatja a gyerekeinek, hogy anyának nem csak az a dolga, hogy vacsi legyen az asztalon és ki legyen mosva-vasalva, hanem azt is megmutatja, hogy szereti apát. Olyan anya az ilyen, aki attól, hogy anya nem szűnt meg nőnek lenni, hanem a nőiesség kiteljesedése (értsd: Biológiai értelemben! Vagyis nekem nem visít 30 évesen a biovekker, hogy szüljél már, mert lemaradsz) után is képes megélni a testét! Olyan anya, aki a lányainak is ezt fogja tanítani!

Mit képzel ez magáról? – Semmit. Nem képzelgek, hanem élek.

És végül… Szegény gyerekek, mit látnak az anyjuktól!? – Hát mit is? Lássuk csak. Semmit. Ez nem a gyerekeknek való, ez a szülők „zárt ajtós” privát elfoglaltsága.

De mi is az a rettegett fétis?

„A hétköznapi életben a szexuális érdeklődést kiváltó tárgyakon, testrészeken kívül gyakran bizonyos tevékenységeket is a szexuális fétis fogalmába sorolnak. A fetisizmus az egészséges szexualitás része lehet, mint izgalmat fokozó tényező, de végletes esetben mentális zavarnak tekintendő.” Írja a wikipedia…

A lényeget az utolsó mondat ragadja meg, ugyanis az emberek tetemes része nem gondolja, hogy ez az egészséges szexualitásnak lehet része, hanem ez kizárólag beteges. De mi is sorolható ide?

Szerepjátékok (diáklány, cseléd, ápolónő). BDSM (kötözés, dominancia-alárendeltség, szado-mazohizmus). Sztriptíz. Dohányzás. Bőrruha. Álarc. Tűsarkú. Csipke. Selyem. Fehérnemű. Harisnyatartó. Kesztyű. Fátyol. Titkárnő-szemüveg… csak néhány apróság.

Ezek mind-mind betegesek?

(Folytatás következik itt. Továbbá, olvasd el gyerek nem csináló szex írásunkat ITT)

Dyna írása


Formáld Te is a világot! Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Minden gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

 

Történelmi Hősnők

Az archivált szerzők írásai olvashatók itt.

1 Hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.