Ki vagy rúgva!

Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. Könnyű ezt mondani … később …
De benne lenni a helyzetben, ember legyen a talpán:

  • …vége … egy kapcsolatnak
  • egy életszakasznak
  • egy munkahelynek…..

Mindannyian átéltük, átéljük, vagy át fogjuk élni. Még sem lehet ezekre felkészülni. Mert valójában ez olyan érzés, mintha az emberből kitépnének valamit. Még akkor is, ha már sejthető a vég. Még akkor is, ha az első sokk csak a negatívumokat hozza ki.
Hogyan is lehetne normál ésszel elválni attól, amiben évek óta benne voltunk. Normális, ha tagadunk; normális, ha kérdéseket teszünk fel; normális, ha elbizonytalanodunk:

  • … persze, hibáztam, nem voltam elég jó ….
  • …. biztos azért, mert azt mondtam …
  • …. ha ezt, meg ezt tettem volna …

De vége! Érted: vége!!!!!!!!!!

Aztán relativizálhatjuk:

  • …. annyira nem is volt jó …
  • …. hogy bírtam ezt évekig? …
  • … ennél már csak jobb lehet …

Ez veszteség, amit el kell gyászolni:

  • … mert kitépték a szívemből az érzést, hogy tartozom valakihez …
  • … el kell búcsúznom valamitől, amiben már biztonsággal mozogtam …
  • … el kell pakolnom arról az íróasztalról, amin naponta 8, évente 2000 és összesen 14 000 órát dolgoztam …

Nincs más hátra, mint előre … tudom jól, hogy semmi sem tart örökké, de azért mégis:

  • …. miért pont most? ….
  • …. jövőre minden ideálisabb lett volna …
  • … csak egy kis időt kérek még ….

De ennyi volt! VÉGE!

Kék Nő

Többgyerekes anyaként nem bezárkóztam, nem vesztem el a munka-család-háztartás háromszögében. Inkább kinyíltam tőle, elhagytam a szélsőséges gondolkodásomat és keresem az arany középutat. Hiszek a kapcsolatokban, a közösségben, az emberi jóságban.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.