Kikukázott generáció- élet a közoktatásban

Meglepődtünk a PISA-teszt siralmas eredményein? Komolyan? Minden harmadik fiú funkcionális analfabéta. 3 évente megmérik a 15 évesek teljesítményét szövegértés, matematika és természettudományos alapok terén, és ebből most drámai, katasztrofális hanyatlás derült ki. Minden túlzás nélkül.

Olcsó lenne most egypár „régen minden jobb volt” frázist elpuffogtatva, kárörvendő mosollyal nyugtázni az eredményeket. Ha csak ennyire vagyunk képesek, a mi szövegértésünk sem jobb.

Nem, régen sem volt tökéletes az oktatás, csak kevesebb leterhelést jelentett, és sokkal inkább a lényegre koncentrált. A gyerekeim hitetlenkedve hallgatják, hogy nekem még nyolcadikosként is többször volt egy héten öt órám, néha mentünk 9-re, sőt 10-re is. Ez ma már sci-fi. Azért megvoltak akkor is a hiányosságok. A régi rendszerben felnőttek között is probléma, hogy utolsó emlékük a matekkal kapcsolatban a szorzótábla, aztán filmszakadás. Ezért terjednek olyan sebességgel a „csak a zsenik képesek megoldani” szövegű feladványok ilyesmi szinten: 2+2×0+1.

Most viszont az arcunkba tolja a teszt eredménye, hogy mindig van lejjebb. Mi értelme akkor, hogy elvesszük a gyerekeink gyerekkorát, és sok évre a padba kényszerítjük őket? Az iskola így alapvető funkcióját nem tudja ellátni. Már végképp csak egy büntetés-végrehajtási intézet, ahol a gyerekek kénytelenek letölteni szabadságvesztésük idejét.

Elkezdtem pontokba szedni, mi is a baj konkrétan az oktatással, a döbbenetes óraszám, a felesleges túlterhelés, a rohamtempó, az érdektelen és életszerűtlen tananyag, az abszurd számonkérés, de áhh, hagyjuk. Talán ezt már nem lehet foltozgatási kísérletekkel helyrehozni. Elölről kellene alapjaiban átgondoltan újraépíteni az egészet.

Nem, az a párás tekintettel felemlegetett régi módszer sem volt jó. Nagymamám hátratett kézzel ült a padban, órákig szavalta a szorzótáblát, szóról-szóra bemagolta a tanulnivalót, mert aki egy „a” betűt kihagyott, zuhogott a körmös. Igen, az öregek még most is tudják a szorzótáblát, de ennyi. Az a módszer éppen gondolkodni nem tanította meg őket, egyenletről még csak nem is hallottak. A gyerek ne legyen hangfelvételt pontosan visszajátszó gép.

A tanárokra sem lehet kenni a balhét. Az a néhány elhivatott, kiemelkedő személyiség hiába dacol az értelmetlen elvárásokkal, hogy helyette valami használható tudást adjon át. Sajnos már a képzési rendszer is alapvető problémákkal terhes.

Elmorgolódom ezen, mikor beállít a gyerek az egyes matekdogával. Vigasztalom, hogy nem a jegy számít, hanem, hogy érti-e, miről van szó. Aztán belenézek a dolgozatba, és azt látom, hogy úgy próbálta egyszerűsíteni a törtet, hogy az összeadás tagjait húzogatta át. Kilencedikben. És akkor rájövök, hogy alapvető űrök vannak.

Fogom, elmagyarázom neki, megmutatom, hogyan kell levezetni. Átvesszük azt a két alapszabályt, ami kell hozzá. Könnyen megérti, nem tart az egész fél óráig. Sajnos már nem vagyok annyira képben a gimis anyagban, a függvénytáblázatból kell kipuskáznom az azonosságot hozzá, rég tanultam.

De tényleg, tutibiztos az én dolgom ez? És ahol otthon nem tudnak segíteni (gyanítom, ők vannak többen), ott csak az boldogulhat, aki különtanárhoz jár? Minek tölti akkor az egész délelőttöt az iskolában? Rendben van ez így? Miért nincs helyből képben az alapvető szabályokról egy értelmes gyerek kilencedikre?

Persze a kisebb is hozott ilyen meglepetést, ő éppen németből. A nyelvtanítás, na, az különösen sikeres kis hazánkban, ugye. Nem is csoda, a töretlen hit a szódolgozatokban és a nyelvtani szerkezetek favágós gyakoroltatásában meghozza a maga gyümölcsét. Hogy 8 év nyelvtanulás után sem tudnak/mernek megszólalni a fiatalok.

Persze ne általánosítsunk, vegyük a saját konkrét példát. Ominózus dolgozatban az ötödikesnek le kellett írni az ige, a főnév, a határozószó fogalmát németül. Hihetetlen, de ez még ment is, 2 pont. Kétféle szót tudott mindegyikre, de nem írta oda a többes számot, 0 pont. Majd olyasmi szavak jöttek, hogy szófaj, állapot, mód, cselekvés, élőlény. Hatot tudott kilencből, de mivel egyikhez sem jutott eszébe többes számot írni, 0 pont. A minősítés: egyes, holott egy erős négyes tudás látszik az irományból. Most magol a javítóra. Felnyalja nagy erőfeszítéssel ezt a teljességgel felesleges, használhatatlan, életkorához alkalmatlan anyagot.

Nem baj, holnaputánra úgyis elfelejti. Akkor majd valami mást próbál a fejébe préselni, amit hétfőn kérnek számon.

Hát pont így lesznek életképtelenek 15 éves korukra a gyerekeink. Azért különösen szomorú, mert olyan könnyű volna helyre tenni. Még csak fel sem kell találni a spanyolviaszt. Annyi a jó példa, csak le kellene koppintani. Fényévekre kerültünk a jó iskolától, pedig közismert például a finn módszer. De konkrét példa is van, az ötödikben Ausztriába kivitt gyerek egy év alatt a nulláról úgy megtanult angolul, hogy bármilyen témáról el tud beszélgetni. Alapórán. Mindenfajta szódolgozat nélkül. De nekünk a számonkérés fontos, nem az eredmény.

Mekkora luxus már ez?

Következő részünkben a magántanulói jogviszonyról és a tanodákról írunk itt.

Novák Natália írása, aki a Kökénykunyhó blog szerzője.


Ha Te is úgy érzed, írnál. Vedd fel velünk a kapcsolatot.

                                                         Arlette

Vendég Írók

Itt azoknak a nőknek az írásait olvashatjátok, akik rövidebb ideig, esetleg egy-egy írás erejéig csatlakoztak hozzánk.

2 hozzászólás
  1. SZÓRÓL SZÓRA ..ALÁHÚZVA MEGERŐSÍTVE…SAJNOS..ÉS NEM A TANÁROK HIBÁJA ALAPVETŐEN..BÁR JÓ ÉS ROSSZ PÉDA VAN EGYARÁNT…RENDSZERHIBA,,ÉS KIHAJÍTJUK A JÖVŐ GENERÁCIÓJÁT..