Kollegiális csók margójára

Köszönet az olvasóknak a visszajelzésért, igazatok volt. Csak én drámáztam túl a véletlenül szájra adott puszit és a válaszaitok már megnyugtattak. Valóban van úgy, hogy az ember lefagy és egyszerűen nem a megfelelő módon reagál történésekre és ezeket nem is érdemes elemezgetni.

Bár az egyik férfi ismerősöm szintén túldrámázta az esetet; ő egyenes azt javasolta, hogy tisztázzam magamban, hogy mit is akarok és aszerint beszéljem meg az esetet a következő találkozáskor. Érdekes, hogy egy helyzetet mennyire máshogy értelmeznek nők és máshogyan a férfiak. Sőt, férfi ismerősöm egyenesen azt sugallta, hogy ha ő lett volna a kollégám helyében, ő biztosan továbbgondolta volna a történetet, ezért feltétlenül beszéljek vele és úgy alakítsam a beszélgetést, ahogy én szeretném. Őszintén szólva, tényleg nem volt tisztázni valóm, így nyugodt lelkiismerettel vártam a nagy csókjelenetet követő találkozást és ahogy azt írtátok, a másik félben semmiféle túlgondolásra nem adott okot.

Amúgy viccesre vettem a figurát és amikor megállt velem szembe, megmondtam neki, hogy „Várj, gondolkodom, hogy hova adjak puszit!” Persze erre az volt a válasz, hogy neki lenne ötlete… Szóval ott tartunk, ahol abbahagytuk és nem változott semmit a viszony.

De ha már a reagálásoknál tartunk, el kell mesélnem egy újabb sztorit, ami most meg a főnökömmel zajlott le: egy fiatalember jött hozzánk felvételi beszélgetésre, akit úgy én max. 24 évesnek saccoltam és amikor már elment, elmeséltem a sztorit, hogy amikor a férjem elszállított a céges buliba és felvettük a 28 éves, de fiatalabbnak kinéző kollégámat, akkor a férjem – aki 40 +-os – megjegyezte, hogy nálunk ovisok dolgoznak? A poénra a főnököm sértődötten reagált és megkérdezte, hogy miért, nekik nincs joguk élni? Hát megértem mentegetőzni, hogy ez csak vicc volt és nem az ő főnöki kompetenciáit kérdőjeleztem meg, sem másnak a jogait, csak elmeséltem amúgy egy vicces helyzetet, amin még az sem sértődött meg, akire vonatkozott a jelző. Amúgy egyre gyakrabban fordul elő, hogy a főnököm mindent magára vesz és személyes sértésnek vesz mindenféle megjegyzést, amit természetesen nem annak szánok, mert az igaz, hogy elég öntörvényű vagyok és sokszor nem diplomatikus, de hülye azért nem vagyok.

A történet ma ott folytatódott, hogy a főnök bejött az irodába és közölte – természetesen, hogy én is halljam – hogy akkor felvesszük az ovis jelentkezőt és milyen jó lesz neki, hogy ilyen fiatalemberekkel lesz körülvéve. Aztán miután látta, hogy nem reagálok semmit az elhangzottakra, hanem pókerarccal bámulom a monitort, akkor azért elmondta, hogy a viccet félretéve akkor ez és ez fog történni.

Az elmúlt évtizedekben nagyon sokat dolgoztam magamon, hogy ki merjek bújni az álarcom mögül és őszintén, magamat adva nyilvánuljak meg, de aztán néhány pofon után be kellett látnom, hogy hiába értem én el a személyiségfejlődésem csúcsát, ha a másik még nem ott tart.

Úgyhogy ismét stratégiát váltottam és mint ahogy mindenki, magam is próbálok megfelelni, diplomatikus lenni, vagy felvenni a pókerarcot. Helyzete váltogatja. Mert az őszinteség és az egyenes beszéd csak nagyon kevés helyzetben kifizetődő, majdhogynem csak partneri viszonyban. Ez meg egy munkahelyi hierarchiáról nem mondható el, még ha a főnök egyik pillanatban barizni akar és csak ritkán főnökösködni.

A fiatalokra visszatérve: valóban furcsa megélni, hogy míg 10-20 évvel ezelőtt te voltál a fiatal munkatárs, most meg hirtelen te lettél a legidősebb. De az életkor – mint ahogy már erről sokat cikkeztünk – felfogás kérdése. Megélhetjük ezt frusztrációként, már-már az élet végét érezve; de megélhetjük úgy is, hogy nagyon sok idő és lehetőség áll előttünk. Ha jól belegondolunk, minden nappal egy új lehetőséget kapunk, hogy élvezzük és mások számára is élvezetesebbé tegyük a napot. Nem lenne mindenki számára kifizetődőbb, ha jóindulattal közelednénk a másikhoz?

Kék Nő

Többgyerekes anyaként nem bezárkóztam, nem vesztem el a munka-család-háztartás háromszögében. Inkább kinyíltam tőle, elhagytam a szélsőséges gondolkodásomat és keresem az arany középutat. Hiszek a kapcsolatokban, a közösségben, az emberi jóságban.

Nincs még hozzászólás

Hozzászólások letiltva