Közösségi szerelem tündöklése és …

Elkerülhetetlen, hogy az ismerőseink szerelmi életét is lássuk Facebookon… Vagyis, elnézést, van olyan opció, hogy bizonyos ismerőseid posztjait ne lásd, de minek állítsam be? Ez legfeljebb (megint) arra jó, hogy ő lássa az enyémet, de én nem vagyok kíváncsi az övére – akkor minek vagyunk ismerősök egyáltalán?

Szóval a szerelmi állapotok (olykor élő showban való) közvetítése tisztára olyan, mint párhuzamosan jó pár romantikus filmet, drámát, thrillert, vígjátékot nézni! Míg meg nem unod, mert imnunissá válsz az egészre, onnantól csak vállat vonsz, ám idáig is el kell jutni… Csokorba kötöttem, az évek alatt mik jöttek szembe. Hozzáteszem, én is kivettem a részem belőle, szóval nyugodtan dobálhatom a köveket.

Nézzük az első „leckéket”, csatoljuk fel a lécet és neki a piros pályáknak: fiatalok a Facebookon, tizen-, huszonévesek.

Viszonzatlan szerelem esetén kimerül kommentelgetésben, mint pl. „Szép vagy!” vagy szívecskés emoji esetleg virág. Hát nem édes? De, kívülállónak, a benne levő tini közben meg otthon szomorkodik, ha nincs még annyi válasz se, hogy „Köszönöm.” Akik kapcsolatban vannak, (egyem a szívüket) nem győznek páros fotókat és egymásnak cukiságokat küldözgetni, majd kommentekben is nap mint nap szerelmet vallani.

Bátrabbak pedig egy egy (fiatalságuk okán szerintem természetes) szexuális életre való mémet közölni a másik oldalán, fittyet hányva a tanárok, szülők véleményére. Ők jól mulatnak, és nem, nem érdekli őket a lájkok száma, viszont nyilvánvalóvá válik mindenki számára, hogy ők igenis egy pár, tetszik vagy nem. Ha szakítanak, tartsuk észben, hogy még mindig a fiatalokról van szó, akkor egyszer csak eltűnnek az ilyen posztok, a közös profilkép, minden diszkréten ki van törölve, egészen a következő kapcsolatig, ahol kezdődik elölről az egész. Ja igen, és amíg egyedülállóság van, felkerülnek a bikinis-Balatonos-bulizós képek, váltáskor pedig az újabb páros-plüssállatos-felöltözött darabok…

Immár a nagymellénnyel csúszkáló piros és kék pályák a következők, sok buktával és fenékre eséssel, ám síelünk, ez egy folyamat, nahát, ennek fényében, a huszonéveik közepén, harmincas éveik elején járó „felnőttek” rafkósabbak.

Lássuk csak, ha szinglik, akkor már gyakoriak a posztok, kezdve a minden hétvégét kitöltő alkoholizálástól (a legmenőbb környékbeli helyeken), kiterjedt baráti társasággal, fáradhatatlanul. Jönnek a konditermi szelfik, a bálok és mozik barátnőkkel, a munkáról sem megfeledkezve – ki nyafogva, ki büszkén, ez igazán relatív. Már jobban meggondolják, hányadik randi után kerül ki a „kapcsolatban” állapot, szerencsés esetben megjelölve, kivel. Ha nincs, úgyis megkérdezik, egyszerűbb tehát azonnal belinkelni. Onnantól pedig mehetnek az immár közösen pózoló képek ki a falra: éttermek, nyaralás, első közös karácsony, közös háziállat, hosszú a lista…

Jöhet az eljegyzés, sokkal egyszerűbb facebookra feltolni egy gyűrűs ujjat, mint egyenként bejelenteni, eljegyeztek. Az esküvői meghívók sok esetben már elektronikusak, és ahogy tetszik, lehet variálni, filterezni, photoshoppolni (ez teljesen érthető számomra, az ő napjuk, legyenek is szépek boldogok ezeken az örök emlékeken)…

Babajövetelnél ugyanez, felejtős a kanapé és a kávé mellett büszkén elővett ultrahang kép. Átvette a helyét a közösségi oldalra felnyomott pozitív pisiteszt, zigóta portré, és masniba meg fehérneműbe gyömöcölt pocak, kiscipővel. Innentől kezdve már a gyerek(ek)ről szól a legtöbb megosztás, ezért itt hagynám is ezt a csapatot, sok kitartást és boldogságot kívánva nekik!

Terítéken akkor az elváltak.

Ez már a nehezített pálya, ha síelnénk továbbra is, azt mondanám, valahol a kék és a fekete közt van. Tömve van ugyanis addigra a Facebook oldal a közös fotókkal, mint általában a családoknál… Lehet választani: visszamegy az illető és egyenként törli az addigra megutált, szétperelt, piszkálódó volt-társat is ábrázoló fotókat (de hát a közös lurkó is rajta van!), vagy hagyja a fenébe, vagy, nem ritka ez sem, csinál egy új, tiszta lapos profilt és elkezdi az „új életével” kapcsolatos dolgokat feltölteni… Csak ne pattogjon fel hetente-havonta az x idővel ezelőtti emlékecske, amire a Facebook gondosan emlékeztet! Szerintem ez is rendben van, mikor is eljön a következő pont: mikor lesz újra valakid?

Jöhet tehát a fekete-pálya, sőt, olimpiai lesikló: a mozaikosok.

Hosszú és keserves az út idáig… Bizony nem az első kapcsolat szokott lenni a tartós, és nem is a második, de akkor a hányadik? És közben mit szól a baráti kör, a már meglévő gyerek(ek), és legfőképp AZ EX MAGA. Elnézést, az EXEK MAGUK. Addigra szinte biztos, hogy több is lesz… És már teljesen felnőtt, kora negyvenes, ötvenes eleji korosztályról beszélek. Itt már nem elégszenek meg a felek egy kis komment háborúval, tiltással, jöhet az FBI-t megszégyenítő, de a zaklatás törvényeit ügyesen kicselező, eufemisztikusan mondva piszkálódó, egyébként meg ócska hiszti és rágalom hullámok oda vissza. Jönnek a kamuprofilok, a munkahelyek kinyomozása, értelemszerűen a kapcsolati állapotok titkosítása vagy éppen bonyolulttá állítása, azért, hogy béke legyen, vagy legalábbis annak látszata. Mert kicsoda micsoda az új nő/férfi, mit csinál a gyerekemmel, és nehogy már a gyerek szeresse, vagy nehogy már a miatta kirúgott előző kapcsolat felfogná, nincs tovább. Dehogy!

A háború itt a legnevetségesebb, mégis, itt a legkomolyabb következményekkel járó dolog. A saját oldalon üzengetés, amit kívülállók nem értenek, viszont akinek szól, tuti látja, szomszédok privijei az aktuális pletykákkal az adott személyről, a fúrás (faragás), szóval az igazi jéggé fagyott pálya pici hóval a tetején… Itt már felejtős rég a közös profilkép, íratlan szabály, hogy csak te meg a gyerek(eid) lehet(nek) rajta, hogy ne bassza más csőrét a boldogságod! Ha pedig a pár lesiklott a pályán, túlélve a fentieket, is kevesebb, nullához konvergáló a posztok száma, ott van a kéttanús házasságkötés, a különböző vezetéknevek, még mindig nem tartunk ott, hogy ez tolerálható lenne, így aztán marad a csönd… és itt MÁR NEM kérdez senki…

Végül a hüttében üldögélők, akik már síeltek eleget: a modern nagymamák és nagypapák,.

Ők már nem akarnak szerepelni a feltöltött fotókon, megelégszenek az unokák és a kertben szépellő (évtizedekkel ezelőtt ültetett) virágokkal, fákkal… Csöndben végignézve az egészet, halkan megjegyezve személyes találkozáskor: „Ha baj van, akkor mondjad, hallgatlak…”

fotó forrása itt


Formáld Te is a világot! Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Minden gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

Alice A

Békés harcos a multikulti világban

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.