Láthatatlanságom története – novella

Hallgattam, amikor az öcsém kifejtette, hallgattam, amikor a barátnőm ecsetelte, hallgattam, amikor a főnököm részletezte és hallgattam, amikor anyám elismételte.

Hallgattam, amikor az Öcsém kifejtette, milyen is vagyok én, és legszívesebben integettem volna neki, hogy hahó, itt vagyok, látsz egyáltalán?! Arra gondoltam, megvárom, amíg saját magán kívül is észleli a világot, majd akkor elmondom a véleményemet. Tíz évig vártam, mert türelmes vagyok. Hallgattam, ahogy a barátnőm ecsetelte mitől is vagyok boldogtalan, és megpróbáltam az elvárásai szerint működni. Eleinte próbálkoztam, hogy kilátsszak a rám ragasztott címkék mögül, de mindig visszapöckölt a számomra kijelölt skatulyába. Minden igyekezetem kudarcba fulladt, hogy megértessem vele az indítékaim, elfogadtassam vele a legfontosabb döntéseimet. Nem jeleztem a főnökömnek sem, amikor részletezte a jövőre vonatkozó terveit, hogy öngyilkosságba kergeti az osztályt, és fél éven belül meg is szűntünk létezni. És sokáig szótlanul, fogcsikorgatva hallgattam, ahogy anyám ismételgeti, nem is volt olyan rossz szülő. Semmiképpen nem akartam megbántani.

Így éltem le 30 évet, kerülgetve a konfliktusokat, őrizgetve a kapcsolatokat és mások önbecsülését. Az együttérzés országos bajnokaként, a lemondás nagymestereként mehettem volna nyugdíjba.

Beleolvadtam a háttérbe, felvettem a tapéta mintázatát. Senkinek nem okoztam gondot, vagy ha igen, legalább egy hétig szégyelltem magam.

Elnézést kértem, ha megbántottak, és jól kezeltem más emberek dühét. Elnyomtam magamban a saját véleményt, megtanultam a gyors nézőpontváltásokat. Mindig van egy olyan nézőpont, ahonnan a másik megérthető.

Más nyelvét használtam, más értékeit tartottam tiszteletben, más érzései miatt aggódtam, és más érdekeit respektáltam. Olyan természetes volt számomra a létezésnek ez a módja, mint a levegő. Mindenki szeretett. Megértő, kedves és empatikus voltam, aki még a mások közötti konfliktusokat is elsimítja, aki vállalja a villámhárító szerepet, mert intelligenciája oly határtalan, hogy mások dühe róla egészen lepereg.

Egy napon azonban ráeszméltem, hogy láthatatlan vagyok…. ( folytatás jön...)

Kocsis Kata írása

Alice A

Békés harcos a multikulti világban

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.