Lemondani a szerelemről

Hadd szögezzem le, hogy (sajnos) én is azok táborába tartozom, akik számára a szerelem együtt jár a „birtoklom a másikat szőröstül bőröstül” érzéssel. Akarom tudni minden gondolatát, hogy mit csinál, mikor nem velem van, akarom, hogy belevonjon élete minden döntésébe, szinte a bőre alá akarok bújni! Cserébe ugyanezt adom… Megosztom minden gondolatom, elmondom, mit csinálok, mikor nem vagyunk együtt, kikérem a véleményét minden döntésemben, és feltépem a bőröm önként alá invitálva Őt…

Azt is vállalom, hogy ha valami olyat tudok meg a szerelmemről, ami bennem frusztrációt, megbántottságot, féltékenységet ébreszt, egész mélyen belém ég. Most nem arra gondolok, hogy elárulja, belepisil a kádba, miután én már kiszálltam belőle, vagy hogy én apróságot kapok, míg magát kisebb vagyonért jutalmazza a hobbijához kapcsolódó dolgokkal. (Ilyenkor csak a szokásos „felhúzom a szemöldököm” van.) Nem, apróságnak tűnő, de sokkal komolyabb dolgok hasítanak ki belőlem egy egy darabot a szerelemben.

Ilyen, mikor a második helyre szorulok a nőnemű barátok után, mikor bizonytalanságban hagynak egy engem érintő kérdésben, mikor flörtről számolnak be, látni akarván a fájdalomtól eltorzult arcom. Én akartam, hogy ne legyen titok, egyem meg, amit főztem!

Igen, én akartam. Magamból indultam ki, utolsó gondolatom szándékosan fájdalmat okozni annak, akibe szerelmes vagyok. Szerintem nem, nem szabad mindent a szerelemben, ám ez úgy tűnik, nem általános abban a közegben, ahol mozgok. Ahol eme eszme nevében „üldözik” a szerelmem, erőt energiát nem kímélve, ő pedig rohan segít, alkalmazkodik, míg nekem meg vannak szabva a határaim. Magam által, viszont ez sokkal sérülékenyebbé tesz, mert hiába az „erkölcsi győzelem” („én nem vagyok olyan”), ha a végén MINDIG elvesztem a szerelmem. Én maradok egyedül.

Páran tovább kínoznak, hiába van vége, ugyanezen elv mentén. Még a szerelem emlékét is el akarják venni tőlem, ugrálnak a lelkem romjain, szétdobálják szívem temetőjében a csontokat…

Mikor már annyit kihasítottak a szívemből, hogy kis morzsák maradtak csak, akkor húztam magam köré a falat. Beláttam, rosszul választok. A szerelem nem nekem való. Nem hirtelen döntés ez, sőt, nem is döntés, konklúzió. Valószínűleg tartom, hogy ezen ráeszméléssel nem vagyok egyedül. Elfogyott belőlem a harci kedv. Eltűnt a hódítani akarok érzés.

Összevarrtam a bőröm, én pont elférek benne, de másnak már nincs alatta hely.
Itt jön Arlette kérdése, amire Fejős Éva helyett most én válaszolok: „Miért nem tudsz lemondani valamiről lemondani az életben? Minden mást elértél, miért kellek neked én is?”

Kedves Szerelem!
Igen, lemondok rólad. Van gyermekem, van munkám, van tető a fejem fölött, van hobbim és barátaim. Úgy érzem, nélküled sokkal nyugodtabb az életem. Nincsenek akkora magasságok, de akkora mélységek sem. Biológiai folyamat vagy csupán, az agy játéka a hormonokkal, egy drog, amiről le kívánok szokni és jó úton haladok. Emlékeid halványulnak, ahogy telik az idő, ez nekem tökéletesen megfelel, köszönöm. Mutattál egy olyan világot, ahol a lehetetlen teljesülhet, de csak ideig óráig. Remélem, többet nem találkozunk, de ha mégis belém akarnál hasítani, tudd, csírájában elfojtalak. Nem fenyegetés ez, ígéret. Többet nem hagyom szabad prédának a lelkem. Mármint, ami maradt belőle. Annyian vágynak Rád, tedd a dolgod arrafele, engem hagyj békén.
Köszönettel,
Egy mimóza


Nálunk nem kell újságírónak lenned, ha vannak gondolataid, amiket megosztanál másokkal. Írj, vedd fel velünk a kapcsolatotMinden vélemény, gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

Alice A

Békés harcos a multikulti világban

1 Hozzászólás
  1. Komoly elhatározás, de egy valami van az életben, amit nem lehet befolyásolni, az érzéseinket.
    Tudom milyen az, amiről az elején írsz. Ugyanígy vagyok ezzel, szőröstől bőröstől birtokolni vágyom, én is ezt adom – bár arról olvasni, ez nem jó – de máshogyan nem kell.
    Én nem bánnám, ha még részem lenne benne – az sem érdekelne, ha utána belepusztulok.
    De nagyon mély sebeket kaptam, az életem kevés lesz hozzá, hogy kiheverjem.
    Nem járja át teljes lényemet az asztrológia, de nekem Skorpió az aszcendensem, akik köztudottan nagyon szenvedélyesek – legyen az mélység v. magasság. A könnyed és optimista Nyilas énemet állandóan legyőzi. Ami nem okoz tudathasadást bennem, hogy az igazságérzete mindkettőnek rendkívül erős. Mostanság nagyon igazságtalannak érzem a sorsom, pedig egy rákot már 15 éve fekve tartok, de úgy látszik van ami kifog rajtam. Sajnos.

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.