Mamihaj előtt és után.

Kapcsolatom a hajammal. Te jó ég, micsoda téma! Annyiféle volt már, hogy szinte vissza se tudok gondolni mindre, attól függően, hogy hol éltem, épp mi foglalkoztatott, ki volt a fodrászom vagy éppen milyen üzenetet szerettem volna közvetíteni vele. Ne higgyétek, hogy mindenki kizárólag az aktuális trendet követi, vagy hogy az illik – nem illik szabályt kötelezően be kell tartani…!

Viszont hogy egyetlen irományba „beleférjen az én és a hajam kapcsolata” (no nem azért, mert én lennék Aranyhaj), összehasonlítom a vízválasztó előtti és utáni tapasztalatokat:

A.E. (Anyaság Előtt)

Gesztenyebarna vékony szálú, ám rengeteg és nagyhullámos hajjal rendelkezem eredetileg. Gyerekkorom végigkísérte a rövidség: nem voltam hajasbaba, igaz kisfiús sem, amolyan „bob” frizurám volt, ami olykor elérte az első hullámot – evidens, hogy belenyírtam saját magam… Mire a felsőt elvégeztem, már a vállamig megnövesztettem, de a ballagó fotón is hoztam a formám: én magam nyírtam túl rövidre a frufrum, s ez lett megörökítve. Divatos volt a dauer, így a fodrász, bár könyörgött, hogy ne, de kénytelen volt nekimenni a dauervízzel. Az eredmény: elégett kifésülhetetlen haj, amin a méz balzsam és a napsütés sem segített, így a továbbtanulást röviddel kezdtem. A felsőoktatásba lépve viszont már sötétbarnává vált és hátközépig érő nagyhullámos fejjel mentem… Külföldi munkám során franciának néztek a legtöbben, annyira meghökkentő volt a stílusa számukra, én pedig vígan kipróbálhattam a borotvával történő hajvágást: kímélte a hajvégeket és adott egy különleges fazont. Hazatérve hagytam nőni, több évig!

Viszont az egyediséghez ragaszkodva egy Zsidró tanonchoz szegődtem jó időre – amit egy hajmodell felkérésnek eleget téve szakítottam meg. Égővörössé szívták és nyanyás fazonra vágták, végigküldve rengeteg fodrászatnak a rólam készült előnytelen fotót, plusz tíz év és szörnyülködés otthon a tükörben, rohantam helyrehozatni, a magazin és a modellkedésért járó két póló pedig landolt a kukában. A hajam megjavították, és az eredeti színére visszafestették, megnyugodtam… Így maradt, tetszett, ugyan nem vagyok olyan szép, viszont a választott Audrey Hepburn stílusban jól éreztem magam. A terhességem is festés nélkül, így röviddel csináltam végig…

A.U. (Anyaság Után)

A fiam születésekor támadt érzéseim, az egyedül hagyottság, a depresszió és más bajságok, a kilátástalanság oda vezetett, hogy pár nappal később megkértem egy kórházi ápolót, legyen szíves nullás géppel leszedni a hajam… Megtette… Nyáron volt mindez, őszre „jött össze” az egycentis hossz. Viszont akkor megfogadtam: amíg a fiam egy bizonyos kort el nem ér, addig én bizony növeszteni fogom! Így is lett.

Megtapasztaltam, hogy ha a rövid haj túlsúllyal is párosul (ami A.E. egész egyszerűen nem volt téma), akkor az minden, csak nem vonzó.

Mire 4-5 centis lett, már elkezdtem picit jobban érezni magam, sőt, mosolyogtam is olykor olykor, valamint kiderült, tévedtem: a C kosár és a stríamentes (legyen bármekkora) has a mosollyal EGYÜTT már nem reménytelen! Még mindig sehol a festék, fodrászhoz is csak azért mentem, hogy ne teljesen magától nőjön (a fény felé), hanem némi irányt azért mutassunk neki… Barátnőm mutatott be a fodrászának, mikor egyszer vele tartottam: ámulva néztem a hátközépig érő csillogó zuhatagot és eldöntöttem, nekem is ilyen lesz, átigazoltam és nem bántam meg. Félévente ellátogattam, mintha az idő is gyorsabban telt volna, vagy a hajam nőtt gyorsabban, nem tudom: számtalan kísérletbe belefogtunk, mikor kinek mi volt az ötlete! Frufrum volt sokáig, ami pár hónapra türkiz színűvé változott, lépcsős fazon és optikai tuninggal ősasszony haj, stb. Amikor felfedeztem az első pár őszhajszálat, elkezdtem festeni (ó, hiúság és ó, kalandvágy) sötétbarnára… Így lettem fekete olyan három évre biztosan, növesztés mellett. És egy újabb nyári napon elértem a fogadalmam végére! A régi rövid formákon nosztalgiázva páran meg megjegyezték, mikor vágatom már le? De én ragaszkodtam az időponthoz, a fogadás megfogadás nekem fontos volt, de a hajszín, nos, öregített és nem tetszett már… Cirka egy év kellett hozzá, hogy szőkévé váljak! Mármint, hátközépig érő egyenes szőke hajú anyuvá! Közben voltam színes, vörös, világosbarna, no meg a keratin, hogy újraépítse és egyenesítse (és a szemrehányás, minek is festettem mindenhol kapható anyaggal, most vessek magamra!), ám ezzel együtt jött számomra a lendület, a “nemisvagyolyanöreg”, az ártatlanság és csupa egyéb pozitív érzés, tehát tényleg nem érdekelt, mennyit ültem a székben, mert igazán tetszett a végeredmény!

Most pedig, nos, divat, nem divat, megtartottam ami tetszett és megszabadultam attól, ami nem: a hajszín világos és magam festem és egyenes, a hossz pedig ismét növesztés alatt… Hadd jegyezzem meg, hogy sosem hosszabbíttatnék más hajával, hogy a hullámot sem bánnám, ha megregulázható lenne… Hogy nem célom egy tízest letagadni, de hahó, egy plusz tízest sem a vállamra görgetni! Annyinak nézek ki, amennyi vagyok, ha kell, copfozok, de legtöbbször most nem indokolt, mert nem zavar, illetve kismillió lehetőség és javaslat van, milyen legyek (a család a saját színem propagálja, de azt sem tudom, milyen is az most…) majd még meglátjuk, hogy érzek és mit szeretnék, vagy mit nem…

Alice A

Békés harcos a multikulti világban

Nincs még hozzászólás

Hozzászólások letiltva