Már miért lenne ez könyv?

Mi az a könyv tulajdonképpen?-  kérdezem magamtól, mikor soha egyet sem írók beleállnak egy egy fórumon egy „ilyenbe”, vagy éppenséggel egy novellakötetet húznak le a pokolig mondván nélkülöz minden eredetiséget, esetleg kezdő „írók” kérdeznék a többi frusztrált és keserű bukott önjelölt kezdő írókat, hogy miért NEM jó az ő próbálkozásuk SEM…

Definíció: „A könyv (nyomtatott papírkönyv) az UNESCO meghatározása szerint: Olyan, szövegből és ábrából álló, fizikai (papír) információhordozójú, nem periodikus (irodalmi vagy szakmai célú) publikáció, amely 49 vagy több oldalból áll, terjedelmi szempontból a borítót nem számítva.[1][2][3] A könyv nyomdaipari sokszorosítással előállított tömegtermék.”
(Forrás: wikipédia.hu)

Tessék! EZ A KÖNYV! Most akkor tiszta? Nekem eddig is az volt, lévén imádom az olyan könyveket, amik nem túl hosszúak, nem túl komolyak, lehet rajtuk sírni vagy nevetni vagy felváltva és nem telik egy hónapba, míg kiolvasom. Igen, nekem könyv a 78 oldalas ötszáz forintos is a kis ABC-ben és a hétvégén egy ültő helyemben volt rá háromnegyed órám hogy sikeresen ki is olvassam… De hogy milyen hatással volt rám? Elárulom, jó! Mert amíg mindenki a telefonját simogatta vagy kiabált bele, esetleg a dedét fegyelmezte utasítgatta baltával nevelgette, addig én őt szabadjára engedve kinyújtottam a lábam még épp nem az útba, és teljesen belemerültem. Két részletet hoztam ma Dan Rhodes „Elvehetlek feleségül?” című életképek és rövid szösszenetek gyűjteményéből. Ajánló!

„Hibák”

Mézeshetünk egyik estéjén a feleségem éppen levelet írt a legjobb barátnőjének mellettem az ágyban. Amikor befejezte, megkért, hogy nézzem át. Örültem, hogy segíthetek, így alaposan átolvastam. A kézírása nagyon szép, a helyesírása és a nyelvtana is elég jó, de azért találtam egy-két apró hibát. – Látod? – hívtam fel a figyelmét. – Itt azt írod, hogy „életem leglegnagyobb hibája”, de ez helyesen „életem legeslegnagyobb hibája.” – és itt, amikor azt írod, „életfogytiglani bűntetés”, az valójában „életfogytiglani büntetés”. Ezeken kívül már csak egy apróságot találtam. – Itt az áll, hogy „Nemt’om mit tettem, hogy ezt érdemlem!”. Nos, ez így helytelen, az aposztróf az elhagyott hangok jelölésére szolgál, de itt semmi nem indokolja, hogy ne írd a szavakat rendesen: „nem tudom”. Nagyon komolyan nézett rám, és figyelmesen bólogatva mérlegelte a mondanivalómat.”

„Humor”

-Te mindig mindenben megpróbálod észrevenni a humort, nemde? – kérdezte a feleségem. Lelkesen bólintottam, kíváncsian várva, vajon mit tartogathat számomra. – Nos, itt van neked valami. Elhagylak. – Hiába kerestem, nem találtam ebben semmi kacagtatót. Végül megkértem, hogy segítsen nekem felfedezni a bejelentésében a humort. – Emlékszel arra, amikor egyszer azt mondtad, hogy én nálad kategóriákkal jobban nézek ki, és félsz, hogy egy nap majd találkozom valakivel, aki sokkal jóképűbb nálad, és ezerszer jobb az ágyban? Hát, most találkoztam. Nem poénos? – Lefagytam. – Legalább színlelhetnéd azt, hogy mókásna találod a helyzetet! – ripakodott rám. Szemmel láthatóan kezdte elveszíteni a türelmét. Mindig arra törekedtem, hogy soha ne okozzak neki csalódást, így maradék erőmet összeszedve egy bágyadt vigyort kényszerítettem sírásra görbülő ajkaimra. Zokogás tört elő a torkomból, de mindent megtettem, hogy kuncogást préseljek ki belőle. – Így már jobb – nyugtázta, felemelve a bőröndjét. – Most már nem érzem magam olyan ramatyul. Ahogy végigsétált a kiskert kövezett útján, ki az életemből, szák kis fekete lakkszoknyáján láttam tükröződni az arcomra fagyott mosolyt.”

Tudjuk, nem sikerülhet mindenkinek kemény fedeles fordítást kapni igényes szerkesztéssel és heverni egy kis ország falujának a rácspolcain fillérekért, de én úgy érzem, ez a fickó megdolgozott érte! Köszönöm a lehetőséget ezúton is!

Alice A

Békés harcos a multikulti világban

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.