Nem tettem.

40 év környékére valahogy eldőlnek már dolgok. Ahogy (mindent tudó és megmondó) anyám mondani szokta: „aki 40 éves koráig nem gazdagszik meg, az már nem is fog”.  S van ebben valami igazság.

Az idő viszonylagos. Mikor fiatalok vagyunk, úgy érezzük, rengeteg az időnk, lassan telnek a napok, hónapok, évek. Aztán egyszer csak – úgy 40 év környékén – belegondolunk, hogy most már kifelé megyünk az életből. A pszichológusok erre datálják az élet közepi válságot.

Látom a mostani 30 éves korosztályt, aki még mindig arra vár, hogy megtalálja a nagy Őt, hogy minden adott legyen egy gyermek vállalásához, hogy nem tudom még, mi legyen ….. három szoba, négy kerék, Iphone 7…..

Ha ezekre vártam volna, akkor igaz, hogy minimum főosztályvezető lennék valami nem tudom milyen fontos ügyosztályon, de nem lenne három szép gyermekem és olyan társam, akivel 20 éve együtt vagyunk jóban rosszban.

Akkor még mindig ki lennék szolgáltatva az elköteleződni nem tudó és nem akaró férfiak kénye kedvének, akik olyannyira el vannak kényelmesedve, hogy egy nőnek már udvarolni sem akarnak (talán nem is kell, de ez már egy másik téma).

Szerintem most érkeztem ahhoz a ponthoz, ahol sok nőtársam megkérdőjelezhetné, hogy hogy tudok véleményt alkotni, amikor 20 éve otthon ülök és nevelem a gyerekeket és én még ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki elképzelni sem tudja, hogy hogy lehet narkotikumhoz jutni….

Nálam is beköszöntött az élet közepi válság, ezért szingli – párt kereső – barátnőkkel belevetettem magam az éjszakai életbe. Még nem vagyok benne biztos, hogy letagadhatok 15 évet azért, vagy a fiatal férfiak a 40-esekre buknak-e, de szinte minden alkalommal összegabalyodhatnék valakivel. Hogy képbe helyezzem magam a kor ismerkedési, kapcsolatkeresési szokásaival kapcsolatban, elég sok cikket és hozzászólást olvastam el a témában. Így arra a megállapításra jutottam, hogy „zenés-táncos szórakozóhelyek” nem a hosszú távú kapcsolatok megalapozásának színtere. Feltéve, ha még akar is bárki ilyet.

Mondjuk ez már az én koromban – a 90-es évek közepén – is necces volt, s 26 évesen már vénlánynak is számítottam és el is kezdett az anyukám aggódni, hogy akkor már innentől magányosan élem le napjaimat.

Miután önálló lakásba költöztem, a társasházból szedtem fel a férjemet, éppen húsz éve. Pedig nekem is voltak álmaim, minimum egy Tom Cruisről – a fiatalabbak kedvéért Brad Pittről – álmodtam. Aztán, közel engedtem őt magamhoz, s rajongásig szeretése váltotta ki az érzéseimet még, ha nem első látásra is.

Nem voltam én sem könnyű eset, ma sem vagyok az, sok nehézségen mentünk át, voltunk és vagyunk folyamatosan válófélben, de valami mégis összetart minket.

Mondhatnám, hogy a 20 év, a megszokás? Nem. Leginkább az, hogy egy biztonságos hátteret tudunk nyújtani mindketten. Mert nálunk természetes volt, hogy a gyes alatt tanultam, aktív voltam a társadalmi életben, ugyanúgy igényem volt barátnőkkel, más emberekkel kapcsolatban lenni. És akár több napra is elutazva, a férjem gondoskodott a gyerekekről, a háztartásról …. Persze, még sokszor hallom, hogy helyettem mos, főz, takarít és ilyenkor én is vissza tudok csattanni, hogy miért is, amikor ugyanúgy nyolc órában dolgozok, mint ő?

Viták és konfliktusok vannak; kérdés, hogy meg tudjuk, akarjuk-e oldani?

Hogy milyen következtetést lehet levonni? Talán hogy néha meg kell alkudnunk, mert miért is tartjuk természetesnek, hogy nekünk minden jár és mindennek úgy kell lennie, ahogy azt elképzeljük? Kedvenc mondatom dr. Bagdy Emőkétől: „A boldogság a megdolgozott lehetőségek útja.” S valóban, nem azért vagyok boldog, mert minden az ölembe hullott, sőt, ahogy a mondás mondja: ami nem öl meg, az megerősít.

Igen, nem volt könnyű az életem csonka családban, szexuális zaklatást fel nem dolgozva, hanem éppen elfojtva belelépni éretlenül egy házasságba. Nem volt könnyű felnőni a gyerekekhez, rálátni önmagamra és végül elfogadni önmagamat. Talán ez a legnehezebb.

De amíg nem tudjuk önmagunkat elfogadni – nem úgy felszínesen, hogy minden szuper; vagyok, aki vagyok, hanem tudod, ott legbelül, amit csak magadnak, vagy még magadnak sem mersz bevallani – addig másokat sem tudunk.

S itt kezdődik a boldogság, amikor már nem az számít, hogy Te ki vagy, hanem hogy sokan vannak körülötted. És ne tévesszenek meg a pillanatnyi haverok, az éppen egy-két éve együtt járunk barátok, ezek még nem igazi kapcsolatok. Az igazi kapcsolatok tartósak, kitartanak évtizedekig és biztos pontot jelentenek számodra. Mert ez lehet az igazi cél és boldogság, tartozni valahová.

Vedd ki, ami hasznos és hagyd a többit…

( Hallgass régi magyar slágereket is. Ezek a gyökereink. Ha akarjuk, ha nem. A szerk.)

Te is azt érzed, segítene az írás, megosztása az életednek? Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Minden gondolat, érzés számít. A Tied is!

                                                         Arlette