Multimeddőség

Azt hiszed, mindened megvan. Minden, ami a boldogsághoz kell. És így is van. Megvan. Egészen addig, míg rá nem jössz, hogy mégse. Pedig megvan, de te elhiszed, hogy nincs. Tehát a van-ból nincs lesz. A nincs-ből pedig sokszor olyan elviselhetetlen hiányérzet, hogy olykor nem tudsz tükörbe nézni se. Nem akarsz önmagad lenni és szembe nézni a valósággal, hogy valamid hiányzik. Ne engedd, hogy lehúzzon. Amid volt, most is megvan, a tiéd, senki nem vette el tőled, csak valami, amiről azt hiszed fontosabb, eltakarja. Érted? Nem? Én sem értettem, de most már igen. Figyelj, elmagyarázom…

Férj van. Első gyerek van. Második gyerek nincs. Miért? Hát kérdezd az Égieket, mert ők biztosan tudják. A nőgyógyászod nem tudja, te sem tudod, a belgyógyászod sem, de nem is érdekel, mert ha össze kell jönnie, összejön. Ha az a lélek le akar születni, le is fog. Akkor is, ha láncdohányos vagy, vagy drogfüggő. Ne ostorozd magad, hogy miért nem, hiába sose eszel sem az M, sem a B betűvel kezdődő gyorsétkezdében, hiába olvasod el minden étel csomagolásának apróbetűs részét, hiába mozogsz rendszeresen, ez mind nem számít. A nem így is nem marad.

De te okos vagy. Elfogadod a sors akaratát és azt, hogy mindennek oka van és talán még nincs itt az ideje. Okos vagy, hisz nem akarsz a természet ellen menni mindenféle mesterséges módszerekkel a gyermeki áldás érdekében, ugyanakkor elfogadod azt, mikor más úgy érzi, ő ennek is önként és dalolva aláveti magát és nem érzi, hogy óriási áldozat lenne az anyaságért. De te érzed, hogy ez nem a te utad. Elfogadod, hogy egy valaki anyja vagy csak. Vagyis még valakié az voltál egy rövid ideig, öt hétig, mert csak öt hetet volt veled, alig ismerted, Lujzikának nevezted. Az ő anyja is voltál.

De már nem. Túl vagy rajta. És még életben vagy. Élsz. Újból megtanítod magadnak, mi is az a boldogság. Gyönyörű és szerető a családod, egészséged rendben, anyagi háttered ugyan nem vastagon megalapozott, de sosem panaszkodsz. Amit el akarsz érni, elérsz, ha mégsem, nyugodt lelkiismerettel elmondhatod, hogy mindent megtettél érte. Tehát mindened megvan. Boldogság van és napsütés. Előtted a kép? OK. Fotózd le. És ezt a fotót őrizd meg. Ne azt, ami most jön…

Mert akkor jön valami, ami megingat hitedben. Nem is egy, egyszerre több is. Talán csak próbára tesznek, talán mást is akarnak tőled. Tedd fel a kérdést magadnak. Mit akarnak tőlem ezek az érzések? Mit tesz velem a bizonytalanság? Ki vagyok én és mit akarok valójában?

A bankból kapsz egy telefont. “Jó napot hölgyem! Nyáron letelik a 8 év szocpol (hivatalosan persze megelőlegező kölcsönnek hívják), és látom a rendszerben, hogy egy gyermek van. Megszületett esetleg a második a gyermek is? Nem. Van esetleg valamilyen orvosi papír, amit ehhez kapcsolódóan be tud nyújtani? Nem. Nos akkor vissza kell fizetniük a kölcsön egy részét. Rendben.” Az ügyintéző egyáltalán nem volt tapintatlan és egyáltalán nem kérdezett olyat se, amit ne kellett volna megkérdeznie. De a kérdései a csontodig hatolnak. Azt érzed, meg kell magyaráznod, hogy miért nem teljesítetted a „feladatot”, a „nemes célt”.

Mintha valamit elmulasztottál volna, elrontottál volna. Pedig nem. Ugyanaznap a kolléganőd bejelenti, hogy terhes. Rengeteg egészségtelen kaját eszik, semmit sem mozog és feleannyira sem figyel teste jelzéseire, mint te. Te százszor egészségesebb vagy nála, de mégis ő terhes, nem pedig te, ez a legnagyobb különbség köztetek.

És még mindig ugyanaz a nap… a liftben épp férfiak futtatnak eszmét, hogy a nőknek szülni kell, gyerekeket és lehetőleg sokat, minél többet. Te meg mosollyal próbálod konstatálni, hogy igazuk van és tulajdonképpen te is egyet értesz az álláspontjukkal, hogy az asszonyoknak valóban az a feladata, hogy szüljenek. Tennéd ezt te is, csak nem tudod és közben próbálod visszapumpálni azt a két fél könnycseppet, amelyek már útnak indultak a felszín felé a könnycsatornáidból és kedved támad hozzászólni, hogy „és aki szeretne, de nem lehet?”

Agyad mindenből logikát akar csinálni. Meg akarja magyarázni neked, hogy a sok információ között összefüggés van. Valamid nincs (persze első van, de második nincs – az hülyeség, amikor azt mondják, hogy „Á, neked már van gyereked! Örülj neki!” és te örülsz is, de nem érted, miért ne lehetne egy második gyereket ugyanúgy akarni, mint az elsőt…) és ebbe úton-útfélen belebotlasz. Elkezded defektesnek, szerencsétlennek és boldogtalannak érezni magad, ami beindítja a negatív spirált és egyre lejjebb húz.

De érzed, hogy ez nem jó neked, ezért elkezdesz újabb magyarázatokat keresni. Dilemmád antagonisztikus: azért tegyél meg mindent, hogy legyen gyereked vagy azért, hogy elfogadd, hogy nem lehet? És te inkább az utóbbi mellett döntesz, mert úgy gondolod, a természet elrendezi majd. És nem sokkal később rájössz, hogy helyesen döntöttél. Végre megnyugszol és kinyílik előtted a világ. Elkezdesz arra fókuszálni, hogy élsz, és élvezed, hogy élsz. Tudod, hogy megtettél sok mindent, lehet, hogy nem mindent, de nincs bűntudatod. Elsirattad, amit lehetett és most már el tudod engedni. Aztán persze lehet jön újból valami, ami megingat, de most már tudom, hogy erre szükség van. Időközönként meg kell mérettetnünk hitvallásunkat, értékeinket, céljainkat. Hogy tudjuk, mi az, ami igazán fontos az életben.


Ha Te is úgy érzed, van miről beszélnünk, vedd fel velünk a kapcsolatot.

                                                         Arlette

SuLo

A megszokott fejlődés nélküli és unalmas. De a váratlan önmagad megismerésére késztet.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.