Eddig szemlesütve olvasgattam a női motivációs/életmód/háztartási oldalak azon cikkeit, melyek töménytelen mennyiségben foglalkoznak a renddel, a rendszerezettséggel és az ezek érdekében végrehajtandó szokás átalakítási módszerekkel. Mert valahogy nálam ezek a dolgok nem alakultak ki.

Nem vezetek naptárat, tevékenységlistát. Illetve van egy hordozható naptáram, de abba csak a legjelentősebb családi, kulturális és szakmai programok szerepelnek be. A havi tervezőm szerint egy színház volt februárban, egy képzés márciusban,  esküvő áprilisban, májusban ballagás. A heti tervezőm meg még üresebb.

A munkavégzésre irányuló tevékenységeimre is vezetek asztali naptárt, de az sem átláthatatlan a heti 1-2 bejegyzésével. Pedig dolgozok rendesen amúgy 4-5 projekten, de valahogy eddig nem láttam szükségét a feladatlistának. Minden a fejemben van és mulasztás eddig nem is fordult elő egy-két kivétellel mondjuk az elmúlt hét évben.

Ez egy rendszerető, feladatokat tartalmazó mappával futkosó ember számára elképzelhetetlennek tűnik, hogy hogy működik, de működik. Magam is néha meg-meg torpanok, elbizonytalanodok, ezért néha megerőltetem magam, és feljegyzéseket gyártok a munkahelyi jegyzet tömbömbe …

De most, megvilágosodtam az „Alkotó rendetlenség” című könyv által, mely arra keresi a választ hogy „Hogyan legyünk kreatívak és rugalmasak túlszabályozott világunkban?”

Az egyik fejezetben a nyilvános beszéddel kapcsolatosan vizsgálja pl. az előre megírt szöveg és az improvizáció előnyeit és hátrányait, az improvizációhoz szükséges előfeltételeket.

Külön fejezetben szemlélteti a politikai és üzleti zűrzavar hatásosságát az I. világháború során Rommel által alkalmazott támadási stratégiával, aki hitt abban, hogy a kedvező alkalmak gyors megragadása közben támadó káosz inkább előnyt biztosít annak, aki hamarabb úrrá tud lenni rajta.

A Virginia Agpar amerikai aneszteziológus által az 50-es évek elején kidolgozott Apgar-értékről pedig Atul Gawande-től idézi „egyetlen összevethető számértékké redukált egy összetett, megfoghatatlan és merőben szubjektív klinikai fogalmat, az újszülött általános állapotát”.

A mindennapokra és saját rendszereim működésével kapcsolatos legjobb visszaigazolás pedig Benjamin Franklin példája, aki az egyik legnagyobb erénynek tartotta és tűzte ki magának is célul a rendet, de élete végéig nem tudta megvalósítani. Franklin naplója és otthona kaotikus volt, melyről egyik tudóstársa így írt: „Az idegenek, akik beállítottak hozzá látogatóba, elképedve láthatták az asztalon és a padlón a legnagyobb összevisszaságban szétdobált jelentőségteljes iratokat.” Így mindannyiunk számára tanulságos lehet.

A szerző szerint sokszor felesleges túlszervezni, rendszerezni teendőinket, iratainkat, mert a legfontosabb teendőink és irataink úgyis a legkönnyebben hívódnak elő. Hasonló a helyzet az e-mailjeinkkel, hiszen egy tanulmány szerint ötnaponta hozunk létre új mappát és az elektronikus üzenetekkel töltött idő 10 %-át a rendszerezésük teszi ki. Vajon megéri ez a sok erőfeszítés? Steve Whittaker és az IBM kutatócsapata szerint nem, mert akik a keresések során mappáikra támaszkodtak, azok lassabban találták meg, amit kerestek és végül ugyan oda lyukadtak ki, mint kevésbé pedáns társaik.

A naptár használatra pedig az a meghökkentő eredményt találták, hogy a napi tervek katasztrofálisan használhatatlannak bizonyultak. HEURÉKA! Szóval éljen a saját szisztéma nélküli életem, ami immár tudományosan is alátámasztott, hogy működik!

És ha úgy érzed, neked is sok idődet elveszi a rendszerezés, vagy csak szórakoztató könyvet olvasnál a tudományok legfrissebb kutatási eredményeiről, akkor ajánlom:

Tim Harford: Alkotó rendetlenség. Hogyan legyünk kreatívak és rugalmasak túlszabályozott világunkban? HVG Kiadó Zrt. Budapest, 2017.