Nem írtam a bakancslistámra, miért?

Sosem szerepeltek az álmaimban, vágyaimban. Biztos, tehettem volna ellene, másképp. Nem tettem. Hibákat hibára halmoztam, küzdöttem a hozott képességeimmel, tulajdonságaimmal, próbáltam legyőzni a mintázatokat, amiket a családi terheltség adott.

Meg kellett, hogy ezek történjenek? Talán igen:

  1. Öngyilkos lett a barátnőm. Nem figyeltem eléggé, nem voltam ott? Sosem fogom megtudni, mire gondolt azokban a percekben, amikor felakasztotta magát.
  2. Megerőszakoltak. Idegen országban, idegen ember. Látnom kellett volna a jelét?
  3. Letartóztattak. Apa nélkül nőttem fel, vakmerő voltam és mindenre elszánt. Nem éreztem se morális, se fizikai gátat a tettjeimnél.
  4. Választottam az abortuszt. Sosem fogom tudni meg nem történtté tenni…
  5. Elhagytam a hazámat a szebb élet reményében. Azt éreztem, nekem itt minden emlékem selejt. De csak másféle a rossz…
  6. Diagnosztizáltak Aspergerrel. Úgy nőttem fel, más vagyok, mint a többiek, furcsa…
  7. Rúgtak ki munkahelyről egyik napról a másikra, sok év lojalitás után. Ma is érzem a torkomban dobogó szívemet, a meleg szobában görcsösen vacogó testemet.. Ma már örülök, hogy megtörtént.
  8. Raboltak ki, s maradtam egy fillér nélkül idegen országban.
  9. Temettem szülőt.

Ha kérhetek, a másikat hagyd még meg nekem!

Ezek tettek ma azzá, aki vagyok. Ezért Arlette, ezért a magazin hangja és ezért nincs mögötte látható arc. Próbálom mindazt, ami történt túlélni. Én ezt kaptam a csomagban. Te, az olvasó talán mást, talán pont ugyanezt. Az írás terápia. Segít összeraknom azt, akivé válni szeretnék. A múltamat nem változtathatom meg, de a jövőmet igen.

Arlette M

"Az élet, mit élek- enyém!" COO- gondolkoding. Felöltözve is ember. Komfortzónátlanítva.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.