Eljött a számvetés ideje. Pedig még messze van az év vége. De vannak azok az évfordulók, amik kiemelnek minket a hétköznapokból – születésnap, házassági évforduló, megismerkedés évfordulója stb. – kinek mi. Sokszor feleslegesnek, unalmasnak, szokványosnak érezzük és semmi jelentőséget nem tulajdonítunk nekik. Pedig igen is, van szerepük. Segítenek abban, hogy rálássunk önmagunkra: honnan indultunk, hol tartunk most és hová tartunk?

Ahogy a Lassi Nummi fogalmaz:

Mindig újra meg kell kérdezni magunktól:
kik vagyunk, mi dolgunk itt a sziklákon.
Mások elmondhatják, milyennek látszunk,
de hogy kik is vagyunk,
azt magunknak kell tudni
(Péli Árpád fordítása)

Nem egyszerű kérdések, de nekem most könnyű, hiszen egy éve csatlakoztam Arlette csapatához: ta-dam!!!!!!!!! Egy pezsgőbontást azért megér. Vagy nem így gondoljátok?
Szóval nekem most azért könnyű, mert visszaolvashatom korábbi írásaimat és így nem kell sokat kutakodnom az elmémben, hogy visszatekinthessek önmagamra. Az élet lényege szerintem a szeretet, amiben pont saját elakadásaink akadályoznak minket, ezért fontos, hogy minél hamarabb és gyorsabban ráeszméljünk valódi önmagunkra. Ennek egyik módja az írás.

Amikor megfogalmazom belső gondolataimat egy adott pillanatban, akkor azzal legtöbbször könnyítek is magamon, hiszen általában valami számomra nagyon pozitív, vagy negatív érzés megosztására érzek kényszert. Sokan gyónnak, jó esetben a családi asztalnál beszélik ki gondjaikat, vagy egy pszichológusnak; mások naplót írnak, blogot vezetnek… S én is most már egy éve írok és teszem közzé gondolataimat. Mindig is volt bennem valami kreatív indíttatás, de a sok teendő nem engedett ilyen szinten kiteljesedni, ezért ilyen szempontból is jó visszatekinteni arra a gondolathalmazra, amit alkottam. De talán ennél is lényegesebb, hogy dokumentálva vannak az életem bizonyos állapotai, érzései, elakadásai… melyik mi?

Már az is segített, hogy anno elgondolkodtam egyáltalán és összefoglaltam saját magamnak; hiszen a gondolatok, érzések visszatartása kemény munka, de azáltal, hogy leírtam és közreadtam olyan, mintha valami nagy terhet tettem volna le.

Ha visszatekintek az elmúlt egy évre, úgy tűnik, mintha csak pár hónap lett volna, de ha elmerülök a cikkeimben, visszaemlékezek, hogy melyik miért íródott, akkor mit gondoltam és hogy most hogy látom ugyanazt a helyzetet.

Kereken 40 látlelet, s az első a 20. házassági évfordulóm nyomán íródott. Tanulságos lehet a fiatalabbaknak, hiszen egy megjárt, tapasztalattal gazdagabb út segíthet azoknak, akik még éppen csak most kezdenének, vagy bizonytalankodnak elindulni. Természetesen minden ember más batyuval indul, de valahol egyek vagyunk: a céljainkban, a sebeinkben, a kompenzálásainkban és a gyógyulásunkban. Az eltérések ellenére ugyanazt az utat járjuk: szeretnénk „Szeretni és szeretve lenni…”