Nincs szükség a ballagáson videósra!

Érettségire készülő gyerekem szülői értekezlete után mondta a lányom, hogy anya, mi volt a szülői értekezleten? „Milyen anya az ilyen?” – kérdést tette fel társszülő a saját gyerekének, aki aztán megkérdezte ezt a lányomtól is másnap az iskolában.

Miközben egy-egy visszás jelenségre a figyelmet felhívó, elgondolkodásra késztető cikken egy-egy olvasó kiakad, hogy hogyan alkothatunk erről véleményt; a magánéletben gondolkodás nélkül vádaskodunk és vonunk le konzekvenciát az általunk nem ismert emberekről.

Tényleg, milyen anya is lehet az, aki a maratoni szülői értekezlet vége felé megjegyzi, hogy ugyan már, minek külön videóst megbízni, hogy rögzítse a ballagás minden lépését és ki fogja ezeket a felvételeket nézegetni? Hát keményen el is gondolkodtam és önvizsgálatot tartottam és el is képzeltem, amint unalmas téli estéimen – mondjuk havonta egyszer – berakom a gyerekem ballagását és nézem.

Hát komolyan, tényleg, milyen anya vagyok én?????????

És milyen anya az, aki óhatatlan vágyat érez és saját személyiségének kibontakozását látja abban, hogy eldöntse: milyen öltönyben legyen a fia, hogy a szalagavatói vacsorán vagy banketten csokoládé torta legyen, hogy a tablót ki csinálja és hol legyen ….és a számtalan, mellbevágó, de amúgy leginkább a fiatalokat érintő dologról ne is beszéljek.

Bár a szülői értekezlet csúcspontján felmerült a kérdés, hogy a fiúk öltönye finanszírozható-e a tavaly óta ballagás címén gyűjtött tartalékból, a válasz csak nem akart megszületni, hisz a fentebb már felsorolt kérdések fontossága mellett eltörpült ez az apró felvetés.

Végül, másfél órányi tökölés után operatív tervet eszeltem ki és elkezdtem összesíteni a várható kiadásokat. Mikor már 300.000 Ft felé kezdtünk el járni, lesett mindenkinek, hogy hát bizony az öltönyt mindenkinek be kell vállalnia saját költségvetésből. Amúgy ha ez valakinek is gondot okoz, akkor miért is merült fel még egy szolgáltatás – nevezetesen a videózás – megrendelése, amikor minden családban van minimum egy okostelefon, mellyel mindenki tetszése szerint készíthet felvételeket saját csemetéjéről. És utána természetesen nézegetheti.

És ha már skatulyázunk és véleményt mondunk, fel szeretném hívni eme anyukatípusba tartozók figyelmét, hogy hahó, az érettségi többek között azt is jelenti, hogy annyira érett már a gyerekünk, hogy el tudja dönteni: milyen öltönyt szeretne, milyen tortát egyen és talán még egy tablókép elhelyezést is meg tudnak oldani. Feltéve, ha hagyjuk nekik.

És ugyanezen szülőknek üzenem, hogy a gyerekeink felnőttek és ha mi magunkkal nem vagyunk jóba és ezért pótcselekvésként csemeténk minden lépését továbbra is követni szeretnénk, akkor két eset fordul elő:

  1. A gyereket annyira magunkhoz láncoljuk, hogy a megfelelési kényszer miatt képtelen lesz önálló életre.
  2. Annyira elege lesz a pátyolgatásból, az állandó kontrollból, hogy egy életre eltaszítjuk magunktól.

Visszatérve az osztályban lezajlott színjátékhoz: az alapokat megkapta a lányom, mert azzal vágott vissza, hogy „talán anya azért van ott, ahol, mert megkérdőjelez dolgokat és esetleg még szembe is mer menni a többség véleményével”.

És ha már játszunk, akkor megüzentem, hogy én olyan anya vagyok, hogy ha leérettségizik a csemetém, akkor megveszem neki a hőn áhított Iphont. Hát ilyen anya vagyok!


Nálunk nem kell újságírónak lenned, ha vannak történeteid, amiket megosztanál másokkal. Írj, vedd fel velünk a kapcsolatot!

                                                         Arlette

Kék Nő

Többgyerekes anyaként nem bezárkóztam, nem vesztem el a munka-család-háztartás háromszögében. Inkább kinyíltam tőle, elhagytam a szélsőséges gondolkodásomat és keresem az arany középutat. Hiszek a kapcsolatokban, a közösségben, az emberi jóságban.

Nincs még hozzászólás

Hozzászólások letiltva