Nos., én sohasem akartam. Sohasem tudtam elképzelni magamat „anyukaként” . (ahogy polgári munkát végző emberként sem- képzőművész vagyok!)

Ennek több oka is van, s a legnagyobb hülyeség azt mondani rá hogy „majd ha saját babád lenne, másképp látnád!” Az ilyen felfogásnak sokszor tragédia a vége…

Magyarországon még igencsak elítélik azt, aki nem vállal gyereket. Úgy tesznek, mintha ez lenne a női nem legmagasztosabb s egyetlen igazi feladata. Persze, lehet mellette karrier meg minden., de azért a szülés, na az az igazi, s aki magát ebből a kötelességből (!?) kivonja, nem nevezhető igazi „nőnek” s tisztelni sem kell annyira, mint embert!

A helyzet nálam az, hogy sohasem tudtam felnőni, megkomolyodni., nem vagyok az a típus aki félretéve az egóját alázattal lemond dolgokról, s teljes valójával a gyereke- vagy bárki!- kívánságait lesi áhítattal! Hál Isten van annyi önkritikám, hogy ezt tudom magamról- megváltozni sosem akartam ,tudtam. Nem vagyok önfeláldozó éveken át a másik javáért dolgozó típus.

Még a gondolat is elborzaszt, hogy mondjuk éppen festek s eljön a szoptatás ideje vagy fürdetni kell, illetve a baby pont akkor bekakál…..bizonyára megcsinálnám, muszájból meg emberségből- de magamat ismerve, hibáztatnám a gyereket ha épp „rosszkor” kéne őt ellátnom, mikor mondjuk éppen ihletek. Ez nem úgy működik hogy oké, majd utána …folytatom a festést!

S mikor alszom- ami nekem szent!- felébredni mert sír, netán felkelni…..na ez az a dolog, amitől dührohamok törnének rám! S, ki tudja félkómában mire lennék képes, de inkább ne is firtassuk…..
Egyébként is Borderline-os vagyok…. sokszor nincs kontrollom indulataim felett.

Sokan mondták hogy de Zoé, olyan szuper gazdija vagy az állataidnak, biztosan szuper anyuka is lennél!!!! Igen, van háziállatom és igen: jó gazdi vagyok, de egy kisbaba s egy kutya szükségletei ég és föld! Meg MÁS is.

De az is benne van ebben az egészben hogy világ életemben irtóztam a testi dolgoktól…az én testem az én testem, mindig is horrornak tartottam a terhességet, a szülést, a szoptatást…..ezért persze a kisstílű Magyarországon ahol képtelenek elfogadni, hogy léteznek emberek, akik másképp működnek, s attól még jó emberek, értékesek!!!- egy fekete pont, „antinőnek” tartanak, meg utálnak érte sokan. Én Németországban nőttem fel, ahol jellemzően azt gondolják, hogy ez mindenki magánügye. Ott fejlettebb a társadalom, hiába!

Kérdem én: miért lenne jobb ha a társadalom nyomására szültem volna aztán vagy bűntudatot nevelnék a gyerekembe saját problémáim miatt., VAGY, a másik véglet (én a szélsőséges végletek embere vagyok!) kisajátítanám gyermekemet sosem engedném szabadon., mint Norma Bates a fiát a Pszichóból….mert erre is van hajlamom! Az én édesanyám sem engedett egyedül sehova még 18 évesen SEM. Persze rá lehet fogni, hogy emiatt van mindez de gyűlölöm a pszichológiai fejtegetéseket, mert én hiszem, hogy minden a régebbi életünkkel illetve az előre megírt sorsunkkal függ össze. Nekem nem az anyaság a feladatom ebben az életben! Tudom, érzem, mindig eszerint élek.

Azért írtam le mindezt, mert sokan nem értik, mindig jöttek ezzel a „majd kinövöd!” dumával. 51 éves múltam, s a legjobb ami történt velem az utóbbi években az volt, mikor megjött a klimax, s már nem kellett védekeznem! 48 éves koromig szedtem a gyógyszert, nem vállalhattam rizikót.

Máig egy lázadó kamaszlány tudata vezérel , indulatok s szenvedélyek, miközben magamba zárkózom s képzelet világokban élek. A gyerekekhez sosem vonzódtam különösebben, nem tehetek erről, van egy két aranyos gyerek akiket birok ,de csak ideig óráig. Idegesít, hogy kérdezgetnek, zavar hogy ott vannak, nem igazán tudok mit kezdeni velük, ráadásul semmi szerepük az épp aktuális álomvilágomban, így kényelmetlen a jelenlétük. Folyamatosan egy képzelt képregény főhősnője vagyok.,amiben nincs szerepe gyermekeknek sem az anyaságnak!

A másik dolog, hogy a képeim meg egyéb alkotásaim a gyermekeim, s ők teljes embert kívánnak. Kívántak már másfél évesen, mert azóta alkotok. Hibásnak tartom ha valaki emiatt elítél, hiszen annyi nő vállalja vígan a gyermeknevelést: miért baj ha vagyunk páran akik nem? Mi mást adunk ennek a világnak. Olyant, ami szintén értékes s örök érvényű.

Zoé írása