Nem ő az első, aki anyagi gondokkal küzd. A válás mai értéken számítva speciális esetektől eltekintve az öngyilkossággal egyenlő. Elvben nem terheli se társadalmi másodrangúság, se erkölcsi pálcatörés és mégis.
Ha nem különösen biztos családi háttérrel rendelkezik a nő, akkor a válás után a kötéltáncoséhoz fog hasonlítani az élete. Vagy a szakadék peremén egyensúlyozó emberéhez. Bármilyen változás azonnal elindíthatja a lejtőn, legyen az munka elvesztése, munkaképesség elvesztése, bérleti díj emelkedés vagy a gyerek(ek) betegsége. Akár tartós betegsége.
A magukra maradás nem pusztán az anyagi ellehetetlenülést hordoz magában, hanem a társadalmi perifériára szorulást is. Ki nem mondva, de szánalommal vegyes borzongással nézik őket “sikeresebb” nőtársaik, a férfiak pedig a könnyű prédát látják bennük ezek után.
Szaporodnak a sajt-bor randipartnerek, akik az éjszakát szívesen osztják meg ( különösen nagyszülőkhöz lepattintott gyerekek esetén), de a gondokat már legkevésbé sem szeretnék. Akik vállalni, se anyagi se más teher formájában, nem szeretnének.
Az a visszás helyzet áll elő, hogy gyerek(ek)ről gondoskodó anyák sokkal rosszabb keresettel rendelkeznek, mint férfi társaik. Miközben nekik kell(ene) gondoskodniuk sokszor az apa helyett is a családról, mégis az ő keresetük van a béka segge alatt. Hisz, hogy is lehetne másképpen: ők a megbízhatatlan munkaerő, akik gyerekek betegsége, szülés és más nehezítők miatt kevésbé zsigerelhetők ki. S ezért, a jól fizetett állások, a megfelelő anyagi ellentételezése a munkának a férfinak fog rendelkezésére állni.
S, amíg ezeknek a jó keresetű uraknak java része kénye- kedve szerint könnyíti az amúgy sem nehéz életét szép autókkal, jógatáborokkal és minőségi életvitellel ( legyen szó étkezésről, szórakozásról vagy utazásról), addig a családfenntartó nők többszörösen görnyednek a terhek alatt.
Amíg a nők számára nem teszik elérhetővé, hogy a forráshoz közvetlenül férhessenek hozzá, addig azt gondolom nem kell meglepődni azon, ha a nők nagy része a vágóállat szinonimájaként kezeli a férfit, jó esetben életben tartandó gazdatestként. Ne rójuk fel a nőknek azt, ha az érvényesülésüket még mindig a tömött pénztárca mellett találják biztosnak, mert ez a helyzet – néhány szerencséstől kivéve- nem változott. Ha nincs férfi befizető a háztartásban, akkor azt a teljes létbizonytalanság fenyegeti.
Nem az a kérdés, a házimunka ér-e annyit, mint a cégvezetés. Az a kérdés, hogy a gyerekeink fizetetlen cselédjei, akiktől a jövő generációját várjuk, mit érnek.
Ha Te is úgy érzed, van miről beszélnünk, vedd fel velünk a kapcsolatot. Írásaid szívesen látjuk magazinunkban. Arlette
