Még ízlelgetem a szavakat. Enyhe mentális retardáció. Csak enyhe. De mégis: retardált. Lehet, hogy ez csak egy pedagógia vizsgálati eredmény, nem is az IQ-ra vonatkozik?
Szerinted retardált a gyerekünk? – kérdezem apát, aki jelen volt és aláírta, hogy egyetért a vizsgálati véleménnyel.
Akkor legközelebb menj te a vizsgálatra! – volt a válasz.
Mi van? Már erről sem tudunk játszmázás nélkül beszélni? Pedig csak simán fáj és keresek valakit, aki megérti a fájdalmamat.
Teljesen mindegy, mi van a papírján! – mondja mindenki.
Hát nem tudom, öt év múlva meg azt írják rá véleménynek, hogy skizofrén? Nem vicc, ilyen eset is van. Ja, mert amikor megkérdezték, hogy hall-e hangokat szó szerint értelmezte és igennel válaszolt, mert hallotta az egereket a padláson.
És ha én meg már nem leszek, akkor diliházba zárják? Pedig csak simán autista. Ráadásul jól funkcionáló. Na oké, későn tanult meg beszélni és talán diszlexiája is van – talán éppen ezt kellett volna kivizsgálni – és ezért nem tud/szeret olvasni, írni. De amúgy meg érdekli a tudomány, simán beszél a relativitáselméletről…
Ez lenne az enyhe értelmi retardáció?NEM. És nem azért nem, mert nem tudom elfogadni. Már régen elfogadtam, hogy autista.
Pedig 3 évesen itt kezdtük: nem beszélt. Ezért a fül-orr gégészeten kezdtünk. Be is mérték, hogy hallássérült. Több hónapig hordtuk a 70 km-re lévő központba, míg kiderült, mégsem az. Akkor mégis mi van? Elvittem egy logopédushoz, aki 15 perc után közölte, hogy tudom-e, hogy értelmi fogyatékos? Mintegy kilenc éve történt… De a zsigereimben van az érzés, ugyanaz, ami most…
Hát sosem lesz vége?
3 és fél évesen kerültünk a szakértő bizottsághoz. Elvittük első alkalommal, nem mondtak semmit, elvittük második alkalommal, nem mondtak semmit, elvittük harmadik alkalommal, még mindig semmi. Végül: jó hogy nem mondtak semmit, mert egy vizsgálat után azt mondták volna, hogy értelmileg akadályozott, de a végső eredmény: enyhe fokú pszichomotoros fejlődési elmaradás, szenzo-motoros fejlődési dysphasia. Globális mentális képességei, az óvodás SON intelligenciateszttel mérve – a normál övezetben mérhetőek.
Kicsit megnyugodtam… egy darabig.
Kapta a fejlesztést: együttműködési készség fejlesztése, beszédértés fejlesztése, beszédterápia …Fejlesztőpedagógus javasolta, vizsgáltassuk ki autizmusra. Így még közel négy évesen megkapta a pervazív fejlődési zavar diagnózist. Oké, nem hallássérült, nem értelmi fogyatékos, csak autizmus normál IQ-val.
A három közül ez tetszik legjobban.
Öt évesen újabb felülvizsgálat: gyermekkori autizmus. Tekintettel a verbális kommunikáció területén tapasztalt nehézségekre, nonverbális vizsgálatot folytattak le, így az intelligenciavizsgálat eredménye a normál övezet.
Nyolcévesen 101 az IQ-ja, mely az általános intelligencia működését mutatja.
Tizenegy évesen a gyermekpszichiátriai vélemény szerint egyedül a munkamemória terén teljesít átlag alatt, a többi vizsgálati területen átlagos, a perceptuális következtetési skálán pedig átlag feletti övezetbe tartozik.
Aztán most, hirtelen, az amúgy kamaszodó fiamról – akit nemhogy az írás-olvasás, de más sem érdeklel igazán és az együttműködés leghalványabb jelét sem mutatja, sőt még a hónapok neveit sem tudja felsorolni!! – egy órás vizsgálat után leírja egy vizsgálatvezető – nem orvos, nem pszichológus – hogy enyhe mentális retardáció.
Nem az a bajom, hogyha az. De nem az. Mert tudom, mert én élek vele 13 éve és ismerem. Aki meg most látta életében először, még az előzményeket sem olvasta el. Pedig minden eddigi eredmény ott van az irattárban.
Dobálóznak a szavakkal. S közben, nem érzik, milyen súlya van az elhangzottaknak. A szülőnek, akinek ez ad erőt a következő évek küzdelmeihez… vagy ez fosztja meg tőle őt végérvényesen..!
Írj Te is, oszd meg velünk a híreket. Jusson el az információ mindenkihez. Vedd fel velünk a kapcsolatot. Minden gondolat számít. A Tied is!
Arlette
