Sírköveink – Arlette temetője

Barátnőm világított rá. A közös, ami összeköt minket a vágy feldolgozni a velünk történteket. Képzeld magad a magazin sorai helyett a temető sírjai közé, hisz éppen ez történik itt is. Temetjük a fájdalmainkat, a veszteségeinket, a sértettséget, dühöt és csalódást. Majd megpróbálunk talpra állni belőle, továbblépni. Néha kijövünk, egy idő után egyre ritkábban, a fájdalom hol erősebb hol kevésbé, s egy idő után elhalványodik. S közben látjuk, érezzük más életének más fájdalmait: az élt 8 évet, a húsz évvel később is friss virágcsokrok feldolgozhatatlan veszteségét, de látjuk a szeretett társam, édesanyám feliratokat is elszáradt, gondozatlan sírokon. Itt, ezeknél, nem állt meg az élet.

Az Arletten megjelenő írások igazi szerepe nem a tabuk döntögetése, nem a vélemény formálás. Az irodalmi igényesség  szerencsés hozomány lehet, a szórakoztató tartalmak szolgálhatnak üdítő percekkel is, de megszületésük igazi oka megszabadulni az érzésektől ,feldolgozni a történéseinket és összerendezni az életünk darabjait.

A gyerekkori szexuális zaklatások, a szeretetnélküliség, az apahiány, a kudarcba fulladt kapcsolataink, sérülten született vagy meg sem született gyerekeink gyásza, mind itt kerülnek eltemetésre. Temetjük szeretőinket, elcseszett kapcsolatainkat és vágyott, soha be nem teljesült szerelmeinket. De ide hozhatjuk minden dühünket, sérelmünket a volt munkaadóink / megrendelőink, szomszéd nénink és rokonaink miatt is.

Lehet ez az olvasó számára szórakoztató, sokkoló, vidám és magára ismerő is. Lehet, hogy számára ezek az események, érzések még nem gyászolhatók, engedhetők el. Kérlek, ne várjátok az illendő megfogalmazást, a senkit semmilyen érzésében nem bántó szavakat. Ezek, akkor, ott a szerzők saját sírköveinek feliratai. S mindenki úgy gyászol, ahogy arra képes. Ki hangosan őrjöng, ki magát emészti. Van, aki mást, másokat okol. Mindegyik létjogosult, s mind segít, hogy ne hurcolja magával a gazdája.

Olvassátok így. Személyes érintettséget feltételezve. De a könnyebb beazonosíthatóság miatt azok az írások, amiknél a szerző úgy érzi, ez volt az egyik – ha nem is a legfontosabb- oka a születésének, jelöljük “Arlette sírkövei” címkével. Így mindenki számára könnyebben válik értelmezhetővé az írás. Fogadjuk el, lesznek, amik kizárólag terápiás céllal kerülnek az oldalra. S, ha bárkinek is segítségére volt az a néhány óra, amit a gondolatai összerendezésével töltött, akkor már megérte.

Továbbá, nyitott a magazin egy külön rovatban innentől azokra az írásokra is, akik eddig nem voltak szerzőink. Akiknek nem vágya a publikálás, lehet, írni sem tudnak se szépen, se jól, még helyesen sem ( ezzel ugyan az átlagos online magazinok sorából nem is lógnának ki..). De szeretnék megírni, elmondani, kibeszélni az érzéseiket. “Gyűlöltem az apámat” vagy “Rohadjon meg a főnököm” esetleg “Terhes lett a legjobb barátnőm a férjemtől”. Ha szükségetek lenne rá, hogy leírjátok, névvel vagy a nélkül, akkor küldjétek el az írást az info@arlette.hu címre, s megjelentetjük.

 

Arlette M

"Az élet, mit élek- enyém!" COO- gondolkoding. Felöltözve is ember. Komfortzónátlanítva.

1 Hozzászólás
  1. Sziasztok! Le írnám a sztorimat. A kislányom 5 éves volt az ovodában,egyik nap az óvónéni közölte vele hogy az a kislány akivel eddig barátkozott mától nem lehet a barátja csak egy másik. Ezt a döntést azzal indokolta meg,hogy nem vagyunk egy rétegből valók. Ezt Ő eldöntötte,és nem játszhatnak eggyütt többé.Nagyon ki akadtam ezen mikor a síró kislányom ezzel fogadott,de az óvónéni nekem is ugyan ezt mondta,és hozzátette”úgy sem tudok ellene tenni semmit,mert itt az van amit ő akar”.Minden gyereknek meg volt határozva kivel játszon,külön voltak a “menő”és külön az alja gyerekek.Nagyon nehéz idők voltak azok,mert egy kis városban élün és itt nincs lehetőség másik óvodát választani.Ezek után egyik nap a kedves óvónéni sírva jött elém,hogy”a kislányom őt teljes szívéből utálja”és ezt a tudtára is adta a többi gyerek előtt. Még Ő volt felháborodva,erre én csak annyit mondtam,miért,mit várt?De szerinte a gyerekkel van a gond meg a szülőkkel. Ez a kedves óvónéni még mindig dolgozik,és még biztos vagyok benne,hogy az olyan gyerekeket mint az enyém,aki már kiskorában célltudatos egyéniség,terrorizálja. Szépen csendben,a kislányom óvodai élményed című rajza,hátt azt érdemes lett volna neki látni. Le kellett rajzolni a három éves ovodai élményéből azt ami a leg meghatározóbb volt az oviban. Egy kislány ül az asztalnál és sír,ez ő, az óvónéni kiabál vele,a másik kislány az óvónéni mögött nevet. Csodálatos,nem? Tudnám még folytatni, ha gondolják. Tisztelettel Zso

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.