Sodródás- vallomás

Ki ne állíthatná magáról, hogy még sosem evezett vadvízen? Egy biztos, én eveztem.

Gyönyörű a táj, de közben ezerrel ver a szíved. Dolgozik az adrenalin. A víz az úr. Azt csinál veled, amit akar.

Vagy mégsem? Megtanulod, hogyha evezel, azaz sebességed lesz a vízhez képest, végre tudsz kanyarodni, irányítani. Ez kell a túléléshez.

Amíg gyerek vagy, kis patakban sodródsz, vagy lebegsz a felszínen. Nézel körbe, szívsz magadba mindent, nincs szükséged a kormányzás képességére. Sodródhatsz nyugodtan. A patakod meg idővel csak duzzad, mígnem folyó lesz belőle. Lebegsz, úszol a folyóval. Mások is melléd úsznak, veled lebegnek. Aztán egyszer csak túl gyors lesz a folyó, úgy érzed, irányíthatatlanul sodródsz. Rájössz, hogy nincs kontrollod a történések felett. A hullámok, kanyarok néha a part közelébe sodornak, esetleg ki is tesznek a partra. A következő hullám felkap, és visszavisz középre, ahol a leggyorsabb, ahol a többiek várnak.

Még mindig gyönyörű a táj, a folyópart, a távoli hegyek, a felhők.

Azon kapod magad, hogy megint kint vagy a parton, sokadjára. Felállsz, és átléped a következő hullámot. Nem akarod, hogy visszavigyen, így nem. Vége a sodródásnak.

Kint állsz a parton, visszanézel. Elönt minden emlék. Ezerrel ver a szíved. De Te akarsz dönteni, hogy visszamész-e a folyóba, ahol evezni fogsz. Nem sodródni. Vagy egy nagy levegőt veszel, és még vizesen, bátortalan lépésekkel ugyan, de elindulsz a hegyek felé.

Ki ne állíthatná magáról, hogy még sosem állt a parton?

Egy biztos, én álltam.

(Puppetmaster írása)


Formáld Te is a világot! Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Minden gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

Történelmi Hősnők

Az archivált szerzők írásai olvashatók itt.

Nincs még hozzászólás

Hozzászólások letiltva