Szeretni bolondulásig

Elengedtelek. Lezártam. Befejeztem minden akarást, amit veled kapcsolatban valaha is éreztem. Nem szűntél meg létezni számomra, de már nem akartalak. Már akarni se akartalak. És ez sikerült is. Csupán külső szemlélője vagyok a veled kapcsolatos és a bennem miattad zajló eseményeknek. Külső, kritikus és tárgyilagos szemlélője. Én már nem vagyok benne, ha megkérdezel róla, nyugodtan, érzelemmentesen válaszolok.

S ezt egészen biztosan megérezted. Mit is? Hát a távolságot, amit tartani akartam tőled. Hogy már nem vagyok benned, hogy már nem akarok benned lenni. Nem igaz, hogy nem szeretlek, de utálom, hogy függök tőled. Függővé teszel. Csak egy pillantásod, egy érintésed, a veled kapcsolatos mocskos és határtalan fantáziám, az illatod, a puszta látványod úgy felizgat, hogy soha többé nem akarok mással elélvezni, csak veled. És bár nem volt tudatos, a távolság miatt olyan feszültség keletkezett közöttünk, hogy mindent felégetett. Erre mondják, hogy mágnes. Ha túl közel vagyunk, összecuppanunk, ott már nincs is vonzás, ha pedig túl távol, mert nem is látlak, akkor megint csak nincs.

És újból közel kerültünk egymáshoz. És ez szinte azonnal természetes lett. Az, hogy hívsz, vagy hogy én hívlak. Hogy sokat beszélünk. Most végre megkapom azt a kizárólagos figyelmet tőled, amire mindig is vágytam. Úristen milyen boldog vagyok! Zsibbadok és mindjárt megfulladok. Fojtogatsz és én mindjárt kiugrom a bőrömből. Érzem, hogy szeretsz, érzem, hogy figyelsz rám, érzem, hogy fontos vagyok neked.

Azt akarom, hogy boldog légy! Velem vagy nélkülem. Nem akarlak magamhoz láncolni, akkor vagy velem, amikor tényleg akarod. És élvezem, ha akarod. Nem akarom kimerevíteni ezt a pillanatot, mert nem lehet. Élvezni akarom, amíg tart. Amíg igazán velem akarsz lenni. Amíg szeretsz. Örülök, hogy jöttél és addig maradsz, ameddig akarsz.

Nem tudom, hogy neked mennyire jó az, ami most van, ahogy most vagyunk. Én férjnél, te egyedül és mi pedig néha együtt. Tudom, hogy egy teljes értékű kapcsolatot szeretnél és ezzel egyet is értek. Én is ezt kívánom neked. Ha tudok neked ebben segíteni (pl. a tapasztalataim megosztásával), akkor szívesen és örömmel teszem. Mindig örülök, hogy ha együtt vagyunk, mert szeretek veled lenni, jól érzem magam veled. És ez nem csak akkor van, amikor együtt reszeljük a répát. Azt gondolom, hogy a mi kapcsolatunk veleje vagy épp különlegessége pont az, hogy soha nem lehetek csak a tiéd, mint ahogy te sem vagy csak az enyém, hiszen bármikor lehetsz másé is. Ha ez lehetséges lenne vagy lett volna, szerintem már rég elfogyasztottuk, felfaltuk, felégettük volna egymást.

Élvezem azt, hogy nem lehetünk folyton együtt, mert így sokat tudok akkor is rád gondolni, ha épp nem vagy a közelemben. Imádom azt érezni, hogy hiányzol és ez megint csak nem lenne így, ha folyton együtt lehetnénk. Szeretek dolgokat elképzelni veled, hogy mit csinálnék veled, hogyan érintenélek meg, hogy ha találkozunk, akkor puszit vagy csókot adnék-e, ha együtt aludhatnánk, akkor megölelnél-e vagy inkább a hajamat simogatnád, ha megéheznék, adnál-e enni vagy inkább éheztetnél. Szerintem pont attól értékes a kapcsolatunk, hogy nem adhatunk meg egymásnak mindent, amit szeretnénk, pedig szeretnénk. De még mennyire szeretnénk..! És így, az együtt töltött idő is értékes, mert csak akkor találkozunk, amikor akarjuk és nem akkor, amikor kell. Nem tudom, hogy erről mi a véleményed, de én egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal többet és főleg sokkal jobbat kapsz így belőlem, mint hogy ha együtt élnénk.

Bárcsak a nyakadba bújhatnék egy jó kis kávé- és sütiillatos meleg helyen, miközben DJ Snake bömböl a rádióból, mi vadul smárolunk és néha kitekintünk és csak nézzük az idő múlását… Én elbújnék ott, azon a pici helyen a két kulcscsontod között, (amiről most tudtam meg, hogy az anatómiában jugulum-nak hívják) és te soha nem engednél onnan el!

(Előző része itt olvasható.)


Formáld Te is a világot! Írj, küldj nekünk cikket, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Minden érzés, gondolat számít. A Tied is!

                                                         Arlette

SuLo

A megszokott fejlődés nélküli és unalmas. De a váratlan önmagad megismerésére késztet.

Nincs még hozzászólás

Szólj hozzá

Az email cím nem lesz publikus.